A kis Timike elvarázsolta az öreg boszorkányt

Azt beszélték Ágnisról, hogy szellemidéző, a kürtőcsövön keresztül beszélget

Úgy élt a faluszéli kis házikóban, hogy létezését teljes  titokzatosság övezte. Az emberek  hébe-hóba látták  őt a mezőn felbukkanni, némi vadvirággal, gizzel-gazzal a kezében, de senki sem tudott semmit róla, csupán néhányan az idősebbek közül. 

– A boszorkány – suttogták.

Egyáltalán nem értették hogyan és miből él, ugyanis sosem járt bevásárolni, az udvarára benézni pedig lehetetlen volt. A ház mögött  akácfák és sűrű  labdarózsabokrok  zárták el a ki- és belátást, a ház előtt a kerítést meg magasra nőtt burusnyánbokrok alkották, csupán egy vékonyka, régi ösvény jelezte a valamikori járást. Ágnis a kerten keresztül közlekedett, amely gyümölcsfákkal volt tele, és sohasem a falu irányába indult. Az udvart sem lehetett a hagyományos értelemben vett udvarnak nevezni, terebélyes diófák és körtefák terpeszkedtek rajta, s bokor mellett bokor.  Csak a kémény  meg a kútágas teteje jelezte, hogy  ott elrejtve talán egy házikó van. Félelmetesnek tartották a helyet, még a mindent felfedezni akaró gyerekek sem merészkedtek arra. Igaz, a faluban azt beszélték Ágnisról, hogy boszorka, meg szellemidéző, akikkel a kürtőcsövön keresztül beszélget.

– Écce én is vótam nála – mesélte az öreg Mózsi bá, mert nem mertem elaludni, állandóan a halatt feleségemmel álmodtam. Hát elmentem Ágnishaz, aki meggyújtatt égy pár gyertyát, össze-vissza mondikált, szenes vizet itatatt velem, s azt mondta, mennyek bátron haza, mert többet nem fog zavarni. Úgy is lett, soha többet nem álmodtam vele.

– Igazából boszi! – mondták ezután még inkább az emberek. 

Olyan is volt, aki gyógyítónak tartotta.

– Azt mondta az édesanyám, hogy őt kigyógyította egy nyavalyából, amikor már az orvos is lemondott róla – állította Manyi.

Szóval beszéltek az emberek mindenfélét, de Ágnist ez nem nagyon zavarta. Sőt, nem is tudott róla. Ő elvolt a saját  kis külön világában, rá sem hederített másokra. Tehenet, kecskét, tyúkokat tartott, mindent elkészített magának, amire szüksége volt, s ezek az állatok az udvarát meg a kertjét is rendben tartották, hiszen szépen, egyenletesen lelegelték a füvet. Jól ismerte a gyógynövényeket, szárítva, főzetként, kenőcsnek használta. Sosem volt orvosnál, csak egyszer, gyerekkorában. A szülei is hozzá hasonlóak voltak valamikor, tőlük tanulta meg az önellátást, öngyógyítást.

Egy akácillatú délelőtt eltűnt az egyik kecskéje. Fiatal állat volt, bizonyára átugrott egy kisebb bokrot, s aztán elkóborolt. Ágnis, mihelyt észrevette, rögtön a keresésére indult. Átbújt a bokrok közt, s elindult felfelé a domboldalon, miközben a kecskét szólongatta:

– Filike! Filike, hol vagy?

Filike nem jelentkezett, de egy copfos kislány viszont igen.

– Engem hívtál? – állt szembe Ágnissal.

– Dehogyis, tán Filikének hívnak?

– Timikének. Nem azt kiabáltad?

– Nem. S eredj szépen dógodra.

– Nincs dolgom – válaszolta mosolyogva a kislány, s a nyomába szegődött.

Végre megkerült Filike. Belegabalyodott egy tövises bokorba, alig tudta Ágnis kiszabadítani. Timike segíteni próbált.

– Menj haza, léánko, biztos keresnek már a szüleid.

– Biztos nem, mert  kint vannak a kertfődbe kapálni. Inkább maradok még veled.

Az öregasszony vállat vont, s elindult a kecskével hazafelé. Bebújt a bokrok között a kertbe, Timike meg utána. 

– Itt laksz? – lepődött meg a kislány. Te vagy a boszorkány?

– Hogy mi?! – kacagta el magát Ágnis.

– A boszorkány. Ezt mondják rólad.

– Hát, kedves, én boszorkány nem vagyok, sajnálom. Csak egy öregasszony.

Timike egész délelőtt Ágnisnál maradt. Eljátszott az állatokkal, megevett egy nagy darab sajtot, ivott málnaszörpöt, s rettenetesen jól érezte magát. Ebédidőben aztán szedelőzködni kezdett.

– Még eljöhetek hozzád?- kérdezte búcsúzkodás helyett a kislány mosolyogva.

– Felőlem…

– Akkor jó, holnap jövök! – kiáltotta kacagva Timike, s a bokrok között bújócskázva elviharzott.

Így kezdődött az Ágnis és Timike barátsága, s az öregasszony pedig így vált lassan a falu szemében egy idős, okos asszonyá. Miután csudajó kenőcsöket adott Timikének az anyja fájós lábára, az emberek elkezdték keresni, egyre gyakrabban, neki pedig mindenre volt valami kencéje, főzete, teafüve. Timikét is megtanította minden tudományára.

És ugyanolyan boldogan élt, mint azelőtt, csak sokkal mosolygósabb volt a boldogsága.

Írta:
László-Fábián Júlia

Hasonló

 ” Ez a világ olyan, mint egy híd…

…haladj át rajta, de ne építsd rá a házad!” (közmondás) Bíró Ernő alkotása Ízlelgetem a közmondást,  bár   nem ismerem,  de talán  értem  a  lényegét.  A  mindig  változó  idő,  nem ... Tartalom megtekintése

Tavaszi rét

Ősz Zoltán alkotása Megkerülhetetlenül   a  mi  vidékünkről  készült  a  kép,  már  elmaradtak a fenyvesek,  már    ez  az  őszinte  nyugodt  kis  tájkép,  ahol nincsenek  bércek, és  megmászhatatlan  csúcsok.  Ősz ... Tartalom megtekintése

Minimál!

Hargitai  Beáta akvarellje Vajon mit kell tenni   egy  papírlappal,  hogy  figurális  mókaság  jöjjön  létre?  Mi  az  a  sok,  vagy  kevés  produkció,   hogy  képpé  váljon,  hogy megnézzék,  hogy  elvessék, ... Tartalom megtekintése

Virágot látott utazó

Tüttő József alkotása A különleges és meghökkentő  képek  színvilága  egészen  eltérő, és egyedi, használata:   Tüttő József   tulajdona, és védjegye.  Lehet,  hogy  kihagytam még  pár jellemzőt,  de  az  évek ... Tartalom megtekintése

E fiúból püspök lesz Sevillában, akárki meglássa!

Az Ibériai félszigeten nagy hagyománya van a színpompás körmeneteknek A huszárok egyenruhájának a fazonjától legalább olyan messze esik a látvány, mint amilyen távolságra Székelyföld található a térképen, mégis az ottani... Tartalom megtekintése

Sevilla ízei, színei és illatai

Csurran a churro hegyén a forró csokoládé Csak egy croissant és egy frissítő feketét terveztem reggelire a közeli kávéház előtti járda egyik asztalánál az enyhe reggeli órán, de aztán megláttam,... Tartalom megtekintése

A kis Timike elvarázsolta az öreg boszorkányt

Azt beszélték Ágnisról, hogy szellemidéző, a kürtőcsövön keresztül beszélget Úgy élt a faluszéli kis házikóban, hogy létezését teljes  titokzatosság övezte. Az emberek  hébe-hóba látták  őt a mezőn felbukkanni, némi vadvirággal,... Tartalom megtekintése

Sziklák a parton

Biszák László alkotása Mélység és  magasság  találkozása, nem  egy röpke randevú, kőbe vésett  valóság  addig  amíg  a  Föld  gyomra  mást  nem  akar. A  kép remek, a srég  meredek  fal  magán... Tartalom megtekintése

A Szent Péter bazilika kupolájának a tetején

Még az apostolokat is felülnézetben látom, és nem csak a tér oszlopcsarnokának körívét Szinte egész Rómát bejárja tekintetem. A rácsok mint egy térkép délkör vonalai, úgy osztják szeletekre előttem a... Tartalom megtekintése

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése