Bagaméry Gábor

Ügyvezető, üzletvezető,

Nyíregyháza

Bagaméry Gáborszszb 27 tgy.jpgBagaméry Gábor bátran pályázhatna a megye egyik legfiatalabb éttermi üzletvezetője címre. Még csak harmincegy éves, de már nyolc esztendeje kormányozza a Lagúna Étterem hajóját, sikeresen. Teszi mindezt szívvel-lélekkel, non-stop üzemmódban, a saját tulajdonában bizonyítva.

Az Ő története hangsúlyozottan a szüleivel kezdődik. Édesapja, a néhai Bagaméry Lajos, a megye korábbi megbecsült vállalkozója már tizennégy évesen, iskola mellett dolgozni kezdett. Feleségével, Marikával 1987-ben alapítottak saját vállalkozást. A Szakszig Kft. a térség egyik legelismertebb építőipari vállalkozása lett. Ma hivatalosan hárman birtokolják, irányítják: az édesanya, az egyetlen testvér, Róbert, aki napi szinten ezzel foglalkozik és Gábor. Az ő álma azonban nem ez volt. A Sipkay Kereskedelmi Szakközépiskolában végzett marketing szakon. Igaz, közben nyaranta édesapja pedagógiájának köszönhetően együtt ásta az árkot kantáros nadrágban a munkásokkal, vagy éppen pakolta az anyagot. Egyiket sem bánta: a földtúrással bőven talált gilisztát horgászhobbijához, a téglarakodás pedig pótolt egy erőnléti edzést, amit ma konditeremben végez naponta. És az étel is jobban esett így
– majd később már kisebb csoportok vezetőjeként. Ő azonban tevékenységével egy vidéki barátját szerette volna követni, akinek egy hangulatos, hat faasztalos kiskocsmája volt…

Lajos azonban még nagyobbat álmodott: 2003. október 18-án megnyílt a Lagúna Étterem, amit Gábornak e szavakkal adott át: „Fiam, ha megadatott a sarkantyús csizma, tudd összeverni a sarkát”. Nemcsak a lehetőséget, hanem a példát is köszönheti neki: emberi tartásból, konfliktuskezelésből, vállalkozói gondolkodásból. Egész fiatalon ugrott fejest egy „lagúnába”, melynek névadója az édesanya volt. Az imázs ötletét pedig a horgászszenvedély adta. Így büszkélkedik egyedülállóan az étterem három sós- és három édesvízi akváriummal. Az első három évben kellett is a rabul ejtő környezet a feltöltődéshez, mert noha nem hitt a baráti intéseknek, ő is megfizette a tanulópénzt. Össze kellett válogatni, lehetőleg elkötelezett, lojális szakemberekből egy gárdát, majd csapattá kellett gyúrni. Ez ma is tart, hiszen a természetes mozgás ennek a területnek is velejárója.

Gábor semmit nem bíz a véletlenre. A nap reggel nyolc–kilenc óra tájban indul, majd irány a testedzés. Az első csúcsidőben, déltájban már újra ott van a kapitányi hídon, és el sem hagyja az őrhelyét egészen zárásig. Nyolc éve ő zárja be a kaput éjjel, miután mindent ellenőrzött. Azt mondja, még nem sikerült olyan embert találnia, akiben száz százalékig megbízott volna. Igaz, három év után újra elment végre szabadságra, s egy kis időre már kiadta a kezéből a kulcsot. Szereti látni és érteni is, ami a házban egész nap történik. Ezért időközben szakács végzettséget is szerzett, s ami fő, gyakorlatot is hozzá. Szerinte nem árt, ha tudja, hogyan kell egy húszdekás hússzeletet levágni… A konyhán először tartottak a jelenlététől, de mára megszokták, mert látják, hogy jó szándékával a közös ügyet szolgálja: a vendégek elégedettségének elérését. Igyekszik laza hangulatot teremteni, amelybe belefér a vicc, de benne van a követelmény is. Egy kapucsínó és két poén között gyakran teszteli a felszolgálók tudását az étlapból. Kell is a fegyelem és a pontosság, hiszen a konkurencia is jelentős, és a válság sem kedvez az üzletnek: egyre többen luxusként élik meg, hogy étteremben étkezzenek. Igyekeznek is a vendégek kedvében járni.

Náluk nem évente egyszer, hanem hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap van „torkos csütörtök”, ráadásul akár tízfős családok, baráti társaságok is fél áron ebédelhetnek, vacsorázhatnak. A helyszín egyszerre elegáns, és a szórakozást is biztosítja. Egyrészt a klimatizált étteremben három különterem is található, akár kisebb-nagyobb céges rendezvényekre, másrészt a nagy kivetítő remek hangulatot biztosít a sportélményekhez, harmadrészt igazi különlegesség a négypályás bowlingterem a pincében, amit biliárd és csocsó is kiegészít. Egyébként ő ma sem a láthatatlan üzletvezető szerepét játssza, találkozhatunk vele a pult mögött is, számlázva vagy poharat törölgetve.

„Nem büdös a munka”, vallja, s ez része az előrelátó hozzáállásnak: mindent a vendégért! Ebből táplálkoznak a sikerélményei is. Jó érzés látni, mikor visszatérnek a vendégek, s már tudják, hova szeretnek ülni, és hogyan szeretik elkészíttetni az ételt. Öröm az is, amikor előre kikészíthetik a bowlingcipőt a gurításhoz, mert a lábméretet is ismerik. Közben szó nélkül újratöltik a poharakat a másfajta gurításhoz – egy megszokott szempillantásból.

Mindezt valódi kihívásként éli meg, anélkül hogy belefásult volna. A másik, hogy egyszer a balsai, öt lóerős csónakjából egy nyolcvankilós harcsát fogjon. S a be nem vallott harmadik? Találni valakit, aki elfogadja, megérti egy szeretett munkáját huszonnégy órában végző férfi életvitelét…

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése