Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Hajzer Károlyné
Cégtulajdonos, ügyvezető,
Nyíregyháza
Csupa derű, vibrál körülötte a levegő. Hajzer Károlyné, az OTO-TEX Kft. tulajdonos ügyvezetője azzal a ritka képességgel megáldott üzletasszony, akit nem főnöknek, hanem vezetőjének tart az a maroknyi csapat, amely közel két évtizedes múltra tekint vissza. Az OTO-TEX Kft. mintapéldája a rendszerváltás utáni sikeres vállalkozásépítésnek és annak, hogy egy nyíregyházi cég is lehet kis országunkban meghatározó piaci szereplő. A cég minőségpolitikáját úgy fogalmazza meg Hajzerné Erika: „Az üzletet semmiért, az üzletért mindent!” Ritka az a baráti, kollegiális, társtulajdonosi együttműködés, amelyet Orosz Józseffel kialakítottak, és mind a mai napig a cég vezetésében megvalósítanak. Az összefogás ereje a legnehezebb időszakokban is nemcsak fenntartotta a cégüket, hanem ennek köszönhetően piaci pozíciójukat is megőrizték, mi több, bővítették. Cégük példája lehet az ügyfélközpontúságnak és a cégnél dolgozók, illetve családjaik megbecsülésének.
Hajzerné Tóth Erika 1958. szeptember 13-án született Tóth József általános iskolai tanár és Császári Piroska kereskedelmi szakoktató lányaként. Férje, Hajzer Károly a Belügyminisztérium főosztályvezetője, a magyar rendőrségen alkalmazott informatikai rendszer, a „Robotzsaru”-ként megismert és vezetése alatt kifejlesztett szabadalom egyik szülőatyja. Három gyermekük született, Károly Roland 28 éves, közgazdasági programozó matematikusként végzett, és informatikusként dolgozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Régiójában. Az ikerlányaik közül Edina az ELTE-n pszichológiát tanul, Erika közgazdász lesz, a Budapesti Műszaki Egyetemen végez tanulmányokat. A hivatásának élő édesapa és a munkáját a maximumon teljesítő édesanya csak komoly szervezéssel tudta elérni a gyerekeik mindennapjainak, tanulásának, szabadidős programjainak összehangolását. A szerető családi háttér adja azt a biztonságot Hajzerné Erikának, hogy a legnehezebbnek tűnő akadályokat is megoldandó feladatnak, ne pedig korlátnak tekintse.
Óvónőként végzett, majd Szolnokon a Kereskedelmi Főiskolán vette át második diplomáját kereskedelmi üzemgazdászként. Az akkor jó nevű Divat Ruházati Vállalatnál három évig az áruforgalmi osztályon dolgozott, majd a Meteor Ruházati Kereskedelmi Vállalatnál áruforgalmi osztályvezető, később megbízott lerakatvezető. A textil- és a konfekcióiparban szerzett tapasztalatait a korábbi „meteor-os vezetőtársával, Orosz Józseffel 1993-ban alakított OTO-TEX Kft-nél kamatoztatták és fejlesztették tovább. A vállalkozásukat teljesen a nulláról indították. Meghatároztak alapértékeket a vevők, a dolgozók és saját családjaik felé is. Kezdettől fogva kívánatos és nélkülözhetetlen partnerként akartak fellépni a hazai munkaruházati szövetek piacán. Ma is azt tartják, hogy a változó korban a változatlanság és a megbízhatóság, valamint a minőség a legjobb befektetés. Erika többször hangsúlyozta a családi kötelék fontosságát. Már az alakulásnál megmutatkozott a családi támogatás. A kezdő vállalkozás életében nemcsak az erkölcsi, de a fizikai támogatás is jelen volt, még a kamionok pakolásában is besegítettek a családtagok. A családi és a baráti kötelékek fontossága az egyik oka, hogy Nyíregyházán indították a vállalkozást, és alakították ki országos kereskedelmi hálózatukat. Itt születtek, itt nőttek fel, még Váci Mihály szavait is idézi Erika: „Bal oldala ez a hazának, a szív is e tájra esik…”
Mérföldkőnek számít a cég életében, sajnos, a 2008-as gazdasági válság. Természetesen megérzi ezt az OTO-TEX is. 2002 körül 1 milliárd forintos árbevételt könyvelhettek el. Az Európai Unióba történő belépésünk, 2004. május 1-je után megnyíltak a határok a versenytársak előtt is. A mélypont 2008-ra tehető, amely a gazdasági válsággal tovább tetézte a bajt. A költségeiket csökkentették a megrendelő és a végfelhasználó cégek egyaránt. Például ahol korábban évente biztosítottak munkaruhát, a válság után 1,5–2 évre módosították a kihordási időt. Nehéz volt szembenézni ezzel a ténnyel, hisz már 2000-ben a Magyarországon értékesített munka- és védőruhaszövetek 30 százalékát az OTO-TEX Kft. forgalmazta. Noha csökkent az árbevételük, azt azért megelégedéssel nyugtázhatják: megmaradtak a vezető forgalmazók között. Csak előre tudnak menekülni – emelte ki az igazgatónő. Tanulásra buzdították a dolgozóikat – ma az egy személyre jutó diploma átlaga a cégüknél meghaladja az 1-t, összesen 17 oklevelet állítottak ki munkatársaiknak – ritka statisztika ez. Pályázatokat nyújtanak be az európai uniós források igénybevételére, például humánerő-forrás fejlesztésére, értékesítésre, nyelvi képzésre. Külföldi kapcsolataikkal, szlovák, szlovén és román kollégákkal fűzték már eddig is szorosabbra az együttműködés szálait. Amennyire Hajzer Károlyné és Orosz József maximálisan törődik nemcsak a vevőkkel, hanem a dolgozókkal, azok családjainak megélhetésével, úgy ők is mindent elkövetnek a családias légkör, a megbízhatóság, a szakmai és emberi kiválóság megtartásáért.
(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése