Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kola János
Ügyvezető igazgató,
Nyíregyháza
A Szabolcs Takarékszövetkezet fiatal, céltudatos, fegyelmezett ügyvezető igazgatója krisztusi korban, alkotóereje teljében van. A megyében a versenytársak között aranyérmes pénzintézet felelős pozíciójáról azt mondja: jókor volt jó helyen – de tett is azért, hogy élni tudjon a sors által felkínált lehetőséggel.
A neve mellé azt is írhattuk volna: Újfehértó. Ezer szállal kötődik a településhez, családja és munkahelye miatt egyaránt. Tősgyökeres a településen, hiszen már dédszülei is itt éltek. Szülei a kereskedelemben dolgoztak.
Édesapja, János, édesanyja, Seregi Veronika a helyi ÁFÉSZ után 1995-ben saját élelmiszerüzletet nyitott. Ő ekkor már a nyíregyházi Széchenyi Közgazdasági Szakközépiskolába járt, szülői útmutatásra: az érettségi mellé kell egy szakma is. Jó választás volt, a kitűnő tanári gárda precizitásra nevelte. Ott, ha kellett a matematikadolgozatnak még a külalakjára is egyest osztottak… Itt tanulta meg: amit csinálunk, csináljuk maximális odafigyeléssel. Persze már volt szakmai „előélete”, édesapja kisiskolás korában beállította az ÁFÉSZ-üzlet üvegvisszaváltó pultja mögé, így nem volt kérdés, hogy megy-e neki a számolás. Már ekkor beleivódott a munka szeretete, becsülete. A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karára már tudatosan jelentkezett, ahol 2001-ben vált okleveles közgazdásszá, mérlegképes könyvelői végzettséggel, pénzügy-számvitel szakirányon. Érdekes, hogy öccse, Zsolt is ezt a pályát választotta, az ő nyomdokain.
Életét befolyásoló döntés volt, hogy gyakorlatait folyamatosan az akkor még újfehértói központtal működő Szabolcs Takarékszövetkezetnél végezte, és a diplomamunkája is a céghez köthető.
Az államvizsga után édesanyja noszogatta is, hogy jelentkezzen oda, de erre nem volt szükség. Bede József, a pénzintézet jelenlegi elnök-igazgatója szívesen invitálta a pályakezdőt. Az elemzési területen kezdett az akkoriban bővülő, sok fiatalnak lehetőséget adó cégnél.
A takarékszövetkezeti integráció által életre hívott Controlling Team egy évre szóló vezetői megbízatásának lejárta előtt, 2002. január elsejével ugyanis már ő a takszöv gazdasági igazgatója. Igaz, a neve mellett ott volt éveken át, hogy mb., ami azonban nemcsak „megbízottat” jelentett számára, hanem megelőlegezett bizalmat is. Az általa felügyelt területek közé tartozott a kontrolling mellett a számvitel, a pénzügy, a treasury és az informatika.
Hét esztendőn keresztül töltötte be ezt a pozíciót, míg a 2008. decemberi közgyűlés az ügyvezető igazgató rangjára emelte. Gyakorlatilag az elnökkel együtt, ketten jegyzik az intézményt. Mindez nem véletlen, hiszen a döntést megelőző időszak nem telt eseménytelenül. Számos szakmai fórumon vett részt, ahol friss tudást szerzett.
Tagja lett a takarékszövetkezeti integráció Számviteli Szakmai Bizottságnak, sőt közel egy évig a Nyírség Takarékszövetkezet Felügyelő Bizottságának is. Kilépett az országos színtérre is: az integrációs szervek által alapított Vízió Projekt Monitoring Munkabizottság alelnöke lett, majd a Bázel II. munkacsoport résztvevője. Egyébként sem volt idő „unatkozni”, hiszen a válság folyamatos változásra, költséghatékonyságra késztette őket.
Napi munkáját pénzügyi küldetésként fogja fel. A viszonylag új szlogen: „itthon vagyunk, értéket teremtünk”, számára sok jelentéssel bír.
Célja a pénzügyi kultúra elterjesztése a legkisebb településeken is. Olyan, személyre szabott szolgáltatásokat kell nyújtaniuk az ügyfeleknek, amely versenyképes hosszú távon a „doboztermékeket” kínáló nagyok, multik mellett. Ők az ügyfélben az embert látják, a festőt, a boltost, a mezőgazdasági őstermelőt. Ám sajnos még nem elég tudatosak a fogyasztók, pedig, mint mondja, egyértelműen látszik az egymásrautaltság. Akkor lát tartós fellendülésre esélyt, ha megértik: aki a helyiektől veszi igénybe a szolgáltatást, valódi értéket teremt, mert a haszon, a profit helyben marad – nemcsak a banki szférában…
Mindezek alapján nem véletlen, hogy több mint tízezer lakossági, közel négyezer vállalkozói folyószámlával, tizenkét kirendeltséggel 2009-ben a „Megye Pénzintézete” címet nyerték el.
Mindezért köszönetét szeretné kifejezni a családjának, mert az ő áldozatvállalásuk is szükséges ahhoz, hogy ő kiválóan teljesítsen.
Felesége, az egyetemen megismert, bölcsész–szociológus végzettségű Anikó két fiúgyermekkel ajándékozta meg: Dávid négy és fél, Máté másfél éves. Velük tölti minden szabadidejét. S persze együtt a kedvenc állatokkal: a házőrzésre tökéletesen alkalmatlan labradorral, a papagájokkal, melyeknek külön röpdéjük van, és aranyhal is úszkál bőven a családi ház kerti tavában.
Köszönet illeti még a Szabolcs Takarékszövetkezet akkori menedzsmentjét, akik felvették és meglátták benne a későbbi vezetőt. Ő ezt a mai napig úgy igyekszik meghálálni, hogy olyan döntéseket hoz, melyek után maximálisan tiszta lelkiismerettel tud lefeküdni.
(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése