Giliga Ferencné

Vállalkozó

Nyíregyháza

Az álmainkat valóra váltani a legszebb adományok egyike az életben. Ez sikerült Giliga Ferencnek, amikor megálmodta a vállalkozását. A De-Glass Kft. mára Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb üvegipari cégévé nőtte ki magát.

A cégalapító Giliga Ferenc üvegipari szakmát tanult. A szakmunkásvizsga letétele után Budapesten, az Országos Szakipari Vállalatnál helyezkedett el. Kiemelkedő munkája adta a lehetőséget, hogy mestervizsgát tegyen. Sikerrel teljesítette ezt a célt. Ezután hazajött szűkebb szülőföldjére, Nyíregyházára. Az 1970-es éveket írjuk, amikor nemcsak országosan, hanem megyénkben is nagyarányú iparosítás, színvonalas építési megbízásokat kaptak a vállalatok. Giliga Ferenc a megye egyik legnagyobbjának számító Építő- és Szerelő Vállalatnál helyezkedett el. Üveges tanulókat oktatott és vizsgáztatott, majd kinevezték brigádvezetőnek. Társai megbíztak benne, nemcsak jó szakembernek, hanem tisztességes, a másokért bátran kiálló vezetőt is tisztelték benne. Éppen ezért választották meg szakszervezeti bizalminak is.

A Giliga házaspárt két gyermekük, Erika és Ferenc születése tette igazi családdá. Az édesapa, egészen kicsi koruktól igyekezett bevonni őket a munkájába. Az üveges szakma titkait, az üzleti élet lehetőségeit és nehézségeit is megtanítani nekik.

„Az igazi szerződések nem írásban köttetnek! Elég egy kézfogás és az adott szó!”-ezzel indította útjára a gyermekeit.

A rendszerváltás után, amikor lehetőség nyílt a magánvállalkozások elindítására, Giliga Ferenc felismerte a lehetőséget. Néhány négyzetméternyi kis műhelyben kezdte, majd kitartásának és szorgalmának köszönhetően folyamatosan bővítette a vállalkozás területét, az alkalmazottak létszámát.

Sajnos, az alapító, 2011-ben elhunyt. A megkezdett vállalkozást felesége, Piroska, és a gyermekei vitték tovább, akik megtalálták benne a kibontakozási és előre lépési lehetőséget a család és saját családjuk számára. A fiatalok közösen látják el a cég ügyvezetői teendőit, jól kiegészítve, segítve egymást.

Munkájuk elismerése képpen 2016-ban ifj. Giliga Ferenc a Vállalkozók Országos Szövetsége Elnökségétől az Év Üvegipari Vállalkozója megtisztelő címet is megkapta.

Ma már modern nagycsarnokok, számítógépekkel vezérelt korszerű üvegipari berendezések jelentik a De-Glass Kft. alapjait. „Minden ami üveg”-mottójuk, méltán tükrözi tevékenységük széles körét.

A jelenleg 45 főt foglalkoztató cég, a lehető legszélesebb körű szolgáltatásokat igyekeznek nyújtani megrendelőik számára. Sík-, színes-, savmaratott üvegek, tükrök szabását, csiszolását, fazettázását végzik, készítenek domborított üvegeket, Tiffany üvegeket, illetve a mai kor igényeihez alkalmazkodva edzett üvegajtókat és biztonsági üvegekből készült korlátelemeket is gyártanak és szerelnek.

Munkájukat, eredményeiket nagyra tartják a megrendelők. Nem véletlenül kapnak megbízást komoly üvegezési feladatok elvégzésére. Referencia munkáik közül csak néhányat emelnék ki: Nyíregyházán a Trans Packing épülete szemet gyönyörködtető. Vagy az ország egyik legnagyobb vállalkozása, a Bige Holding is a De-Glass Kft.-t kérte fel modern irodaháza üvegezésére. A szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megyében igazi kuriózumnak számít a Sárospataki Ágyúöntő Múzeum üvegipari munkálatainak elvégzése. Emellett számtalan irodaépület, családi ház, ipari csarnokok őrzik a szakembereik keze nyomát. Üzennek a jövőbe a múltról: csak a kifogástalan minőség az egyetlen alternatíva. Ha nem így gondolkodnának a kezdetektől fogva, bizonyára nem tudtak volna nevet szerezni az üvegipari kivitelezésben.

Meggyőződéssel vallják: „akkor jönnek vissza hozzánk a megrendelők, ha azt kapják a pénzükért, amire számítottak.” A minőségi szolgáltatás érdekében folyamatosan fejlesztik a vállalkozást új, modern gépsorokkal.

Piroska büszkén tekint a férje által megálmodott, és gyermekei által megvalósított családi vállalkozásra. Reménnyel tölti el, hogy öt unokája közül talán majd lesz, aki tovább álmodja vele ezt a csodát!

Szerző: 2018. 07. 27.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése