Lukács László

Cégvezető,

Nyíregyháza

Lukács László szszb 27 tgy.jpgLukács László egy osztrák tulajdonban álló vállalkozás, a Reisner és Wolff (RW) Hídtechnika ügyvezető igazgatója, sőt a magyarországi leányvállalat létrehozója Nyírteleken. Ha valaki ezt jósolja fiatalon a ma már négygyermekes családapának, biztosan megmosolyogja. Ő ugyanis soha nem akarta elhagyni szeretett szülőföldjét, Erdélyt. A Gondviselés és a szerelem azonban Szabolcsba szólította.

1974 novemberében született Kolozsvárott. Édesapja Gyergyóalfaluból származó építészmérnök, édesanyja Temesvárról érkezett restaurátor. Fiatalkora egybeesett a hírhedt Ceausescu-rendszer utolsó tíz évével, mely kemény diktatúrát hozott a nyolcvanas években. Számára is mindennapossá vált a boltok üres polcainak látványa, a szinte mindenkit érintő nélkülözés, az állandó félelem, és megtanulta, mi az, amiről csak otthon lehet beszélni. Szinte még inkább rákényszerültek a magyar közösségek az összefogásra. Az iskola és az egyház volt a két „menedék”, ahol megélhették magyarságukat. A „külvilágban” ugyanis erősen éreztették velük akkoriban, hogy ők „mások”, és ez sajnos a rendszerváltozás után csak erősödött. Mint mondja: mindenki feladata lenne egy közös, élhető élet kialakítása. Büszke rá, hogy a már 18. században is létező Báthory István Líceum magyar osztályába járt, ez egy iskola volt a háromból, ahol magyarul is tanulhattak. Gyermekkorától fogva a műszaki dolgokhoz, tárgyakhoz vonzódott, ám az akkori álommal még „adós” saját magának: arról ábrándozott, hogy egyszer lesz egy bicikligyára.

A Kolozsvári Műszaki Egyetem ipari robotok szakirányára felvételizett, ahol a szerencse folytán két évig angolul tanult. Komoly erőfeszítés volt egy harmadik nyelven elindulni a pályán, de megérte. Harmadiktól már románul végezte az egyetemet, és később is fontos lett számára az idegen nyelv tudása, igaz, ma már főként németül érvényesül. Ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi feleségével, Krisztinával, aki egyébként nyíregyháziként a Babes-Bolyai Egyetem logopédia szakán tanult. Mindketten lelkes és aktív résztvevői voltak a hitéletnek. A Katolikus Egyetemi Lelkészség keretében együtt is sokat szervezkedtek, és építették a közösséget.

Diplomával a zsebében azonban komoly döntés előtt állt. Úgy nevelték a szülei, hogy mindenképpen maradjon otthon, pofonok, nehézségek árán is. 25 éves korában, fiatal felnőttként még egyáltalán nem kívánkozott Magyarországra. Bátyja és húga ma is kincses Kolozsvár lakója, őt azonban a szerelem Nyíregyházára hozta, felesége családjához. Első állásinterjúja az MCE-cégnél meghatározta egész eddigi pályáját. Először anyagbeszerző, majd projektvezető lett a cégnél, ahol a hídszerkezetek teljes gyártási folyamatának koordinációja az ő területe volt az alvállalkozók felügyeletével bezárólag. Egy idő után azonban úgy érzete: kevés az önállósága, döntési jogköre.

Rövid, nyolc hónapos, vegyipari cégnél tett kitérője során hallotta, hogy az RW gyártót keres Magyarországon. Innentől szinte népmesei a történet. Felhívta őket, kihívták Ausztriába, tárgyaltak, és mindenféle tőke és háttér nélkül közölte, hogy ő meg tudja csinálni, és minderre saját maga a garancia. Megbíztak benne. Persze a 2004-es kezdeteknél akadtak nehézségek, de mindent megszervezett, megoldott. Az osztrák tulajdonosok, akik negyedévente azóta is kontrollálják a munkát, nagyon elégedettek voltak vele, és elhűlve látták, hogy milyen mostoha körülmények között is képes a minőségre, a növekedésre. Így következtek a fejlesztések saját csarnokkal, majd bővítéssel, a tevékenységi kör szélesítésével. Ma egy közel másfél milliárdos nettó árbevételű, fejlődő cég vezetője, nagyjából száz családnak adva megélhetést. Dilatációs szerkezeteket, hídsarukat, hídkorlátokat gyártanak a főként osztrák és német piac mellett keletre és nyugatra egyaránt.

Azt vallja, jó döntést hozott. Szó sincs a hazatérésről, hiszen élete három fontos területe is Nyíregyházához köti, melyekért felelősséget vállal. Egyrészt a családja, ahol felesége folyamatosan ajándékozza meg a gyermekekkel. 2002-ben született Antal, majd Klára, Janka és Márton, az idősebbek már a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskolában tanulnak. Másrészt a munkája, hiszen az óriási bizalom eredménye egy ma folyamatosan íródó sikertörténet, sokaknak kenyeret adva. Nagyon szereti benne megélni a szabadságát, és meghallgatják az ötleteit, önállóan dönthet. Harmadrészt, ezekkel párhuzamosan az AVINAD nevű katolikus családközösség, melynek alkotó részesei, s mely messze nem utolsó a sorban.

Legmélyebb meggyőződése ugyanis, hogy Isten akarata nélkül mindez eddig sem történhetett volna meg. Mint mondja, ő hiába építi a várat, ha az Úr nem teszi hozzá a téglát… Nagy vágya, hogy mindezek között folyamatos legyen a harmónia, hogy egyre több időt tölthessen a családjával, és Isten akarata szerinti jó apa és férj legyen.

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése