Szigetfalvi András

A Nyír-Sziget Kft. társtulajdonosa, ügyvezető igazgatója,

Nyíregyháza

Szigetfalvi András családjával szszb 27 tk.jpgOrszágos ismertségre és elismerésre számíthat Szigetfalvi András, a Nyír-Sziget Kft. társtulajdonosa (Gábor fivére a másik tulajdonos) és ügyvezető igazgatója. Vállalkozásuk elindítása, felfuttatása kiválóan példázza az alkalmazotti és a vállalkozói élet különbségeit. Dacára a válságnak, András nem harcol, hanem gondolkodik, minden üzleti lépését alaposan megfontolja. Így juthatott előre, az éledező hazai kapitalizmus dzsungelében ötről a hatra.

Nyíregyháza elegáns kertvárosának ízlésesen felépített és berendezett családi házában – igazi, fészekmeleg otthont nyújt a benne élőknek – beszélgetünk a kései órán. Péntek, 22-t üt az óra. A férj és felesége, Szigetfalviné Krizán Zsuzsa, két kislányuk, a négyéves Szintia és a kétéves Ketrin mellett az édesanya testvérének hasonló korú gyerekeire is most éppen ők vigyáznak. A szeretet ezer szála fon köréjük biztonságot, és az életük indításához alapot. Nemcsak erkölcsit, hanem anyagit is.

Hosszú történet, bár a vállalkozó a 30-as évei elején jár. Gyerekfejjel számtalanszor megcsodálta, hogy kárpitos nagybátyja miként varázsolja újjá az elhasznált bútorokat. Mire felocsúdott, ő is az akkor még 107-es ipari szakmunkásképzőben kitanulta ezt a szakmát. S még valami többet is, valószínűleg ezt már az élet iskolájában sajátította el. Alkalmazottként egyetlen évet tudhat maga mögött, míg a Nyíregyházán élő mester, Piószeghy Sándor a kárpitos szakma csínját-bínyját megtanította neki. Még szinte tinédzserként nyitott egy bútorboltot a Szent István utcán 1998-ban. Akkor 24 ezer forintot keresett mint alkalmazott, és az első vállalkozói napon 360 ezer forintért árusított olcsó kategóriás franciaágyakat. A költségek, az adó levonása után 50 ezer forint tiszta haszon jutott egy napra!

A családcentrikus fiatalember szólt a számítástechnikai végzettségű Gábor testvérének, társuljon az üzletbe. Talán még nem is sejtették, mekkora vállalkozás alapjait rakják le. A bútorbolt mögötti raktárban Bandi készítette az olcsó, sokaknak megfizethető bútorokat, hordta előre az üzletbe, Gábor értékesítette iskola mellett. Még Esztergomból is érkeztek vevők.

Bővítésbe kezdtek, megvettek egy raktárt 2003-ban az ipari parkban. Folyamatosan gyarapodott a megrendelés, a vevők elégedettsége újabb fejlesztésre ösztönözte a testvérpárt. Az ötezer négyzetméteres műhelyben 75-en készítik a textil, bőr kárpitozott bútorokat, néhányan az adminisztrációt intézik. A gyártásnál három üzemvezető felügyeli a termelést. Különös gondot fordítanak a minőségi ellenőrzésre, hogy csak kifogástalan bútorok kerüljenek ki az üzemből. Így büszkék lehetnek arra, hogy átlagosan száz darabból kettőnél szükséges garanciális javítást végezniük. A fogyasztóvédelmi törvény előírásait maximálisan betartják, mert szent meggyőződésük, hogy az elégedett ügyfélnél nincs jobb reklám. Azok visszajönnek, és ismét a Nyír-Sziget Kft. termékeivel varázsolják otthonossá a lakásukat.

Korábban a gyártás mellett maguk szervezték az értékesítést is, több boltot nyitottak. Egyrészt a 2008 óta elhúzódó gazdasági válság, másrészt a profitorientált vállalkozói magatartás miatt boltjaikat bezárták. Szigetfalvi András meggyőződéssel vallja, hogy ha egy célra összpontosítanak, nagyobb eredményt tudnak felmutatni. Kezdetben az olcsó bútorok gyártására helyezték a hangsúlyt. Később az igényes, minőségi garnitúrákat is nyugodtan elvállalták, mert a szakmai tudás, a technikai fejlesztés megengedte ezt a változtatást. Most legalább százféle termék kerül ki a kezük alól. 2010–2011-es bútorkatalógusukból bárki választhat az otthonába illő termékeket. Mellesleg 2-3 hét a maximális átfutási idő a rendeléstől a szállításig. Katalógusuk már csak azért is különleges, mert az egyes darabok méretét, elhelyezési lehetőségét is centiméterre mutatja.

A válság a bútorpiacon is érződik. Míg korábban a heverőket gyakrabban, most három-négy évente, az igényes garnitúrákat jelenleg nyolc-tíz évente cserélik. Túlhordjuk a bútorainkat… A vállalkozásban nemcsak a fivére, hanem a felesége, Szigetfalviné Krizán Zsuzsa, édesanyja, Szigetfalvi Andrásné és élettársa, Deák Barnabás is sokat segít. A sikeres vállalkozó házaspárnak mégis legnagyobb öröme két gyönyörű kislánya.

A nagyra nőtt vállalkozás sok idegfeszültséggel jár. A tulajdonos ezt horgászattal vezeti le. De ezt is a topon. A három fős csapat világrekordot tart az SBS SZI-KO TEAM tagjaként: 96 óra alatt 1415 kilogramm pontyot fogott a móri tavon. A saját csúcsa a franciaországi világbajnoksághoz kötődik: 24,8 kilós pontyot emelt ki a vízből.

Életcéljainak felét – szép család, nyugodt otthon, modern ház, működő, 75 családnak kenyeret adó vállalkozás – már megvalósította, igen fiatalon. Nem beleszületett a készbe, hanem saját erejéből, a családtagoknak is munkát adva jutnak előre.

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése