Katona László

Iskolaigazgató,

Nyíregyháza

szszb_20-48_katona_laszlo.jpgNyíregyházán a Szarvas utca elején lévő gyermekintézmény egyedinek mondható megyénkben, talán hazánkban is. Az itt dolgozó szakemberek magas szintű munkát végeznek, az átlagosnál nagyobb szellemi és lelki megterhelésnek vannak kitéve. Ám munkájuk gyümölcse szinte mindig megérik. 2005 nyarának elején például örömmel újságolták: „Iskolánk valamennyi továbbtanulni akaró diákját felvették valamelyik intézménybe.”

Az iskola igazgatója 2005 tavaszán tájékoztatta az egyik újságot, aztán a következőképpen írt az újságíró:

„Önérvényesítés együtt, közösen. Hatékony módszerek a gyógypedagógiai oktatásban és képességfejlesztésben. Ez volt a két előadás címe, mindkettő néhány nappal ezelőtt hangzott el Nyíregyházán a megyei önkormányzat Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat Szarvas utcai épületében. Most kettőszázhatvannégy tanulója van az intézménynek, megyénkben legalább ennyi családot érint az iskola működése.

A két előadással megkezdődött az iskola jubileumi ünnepségsorozata. Előre kell bocsátani: jól képzett szakemberek átlagon felüli munkát végeznek a kettőszázhatvannégy sérült gyermek érdekében. Katona László igazgató mindenekelőtt elmondta: jól képzett a tantestület, a gyógypedagógus-ellátottság hetvenöt százalékos, vagyis az országos átlag fölötti. A Szegedi Egyetem, a Budapesti Gyógypedagógiai Főiskola és a nyíregyházi Egészségügyi Főiskolai Kar diákjainak gyakorlati színtere a Szarvas utcai intézmény. Itt is nyolcéves a képzés, ám a súlyosabban sérültek plusz még 4 évig készségfejlesztő speciális szakiskolába járnak. A négy év alatt szakmát (például kertgondozó) tanulhatnak.

Egy kis visszatekintés. Nyíregyházán 1928-ban kezdte meg működését az első kisegítő iskola. Az intézmény 1951-től fokozatosan vált bentlakásos gyógypedagógiai intézetté. A C épületet 1962-ben avatták. 1976-ban továbbképző tagozat indult, a tanulók elvégezték a dolgozók általános iskolájának 7. és 8. osztályát, betanított munkássá váltak. Az intézménynek ruhagyárral, cipőgyárral, ládagyárral, sütőipari vállalattal volt kapcsolata. (Napjainkban a Tulipa Kft. a partnere az iskolának.) 1990-ben Bárczi Gusztáv híres gyógypedagógus, orvos nevét vette fel az intézmény. Ez év szeptemberében szakmai bemutató tanításokat tartanak a Bárcziban. Az Elfogadott Másság, Együtt A Fogyatékosokért Alapítvány jól segíti az intézményt. Katona Lászlónak szakirányú főiskolai és egyetemi diplomája van. A nyíregyházi tanárképző főiskolának képzési segédanyagot írt. Az Országos Képzési és Vizsgaközpont két borsodi iskola intézményi ellenőrzésével bízta meg őt, az ellenőrzést várhatóan a ránk következő héten fejezi be.”

Fejlesztési törekvések a Nyíregyházi Gyógypedagógiai Intézetben címmel 1987-ben kiadványt jelentettek meg. A bevezetőt az akkori igazgató, Tarnai Ottó írta ezzel a címmel: Három évtized a gyógypedagógiai kultúra megyei meghonosításában. Említést érdemel, hogy a kiadványt dr. Göllesz Viktor tanszékvezető tanár lektorálta. Idézet a kiadványból: „Szabolcs-Szatmár megyében a fogyatékosokkal való foglalkozás 1928-ban kezdődött, március 26-án kezdte meg működését az elő nyíregyházi kisegítő iskola… A népoktatás elismerte ezeknek az iskoláknak a létjogosultságát, azonban az intézmények létrehozatala, fenntartása főleg emberbaráti egyesületek, vallási felekezetek függvénye volt, közadakozásból, később némi állami hozzájárulással tartották fenn magukat… Az első osztályt az evangélikus iskolában helyezték el, majd a következő évben már a többi egyházi iskola is igényelte egy-egy osztály szervezését. 1935-ig kb. kettőszázötven gyermek tanult a kisegítő iskolában, akik között nagy létszámban voltak a környezeti ártalmak miatt visszamaradt tanulók. 1948 őszén – amikor a kisegítő iskolák nevét gyógypedagógiai iskolává változtatták – már nemcsak az iskolában, hanem különböző általános iskolai osztályokban is tanítottak… Így költöztek be 1949 áprilisában a Szarvas utca 10–12. sz. alatti izraelita iskola egy részébe… Ebből az intézetből indult a kisegítő iskolában a matematika mint tantárgy bevezetésének az elképzelése, s ennek a kísérleti kidolgozása. A munkára neveléssel mindig kiemelten foglalkozott az intézet.”

2005 júniusában az igazgató arról tájékoztatott, hogy a tanévzáró után az összetartás jegyében, az emberi kapcsolatok ápolása végett is az egész kollektíva – a technikai dolgozók is – „fehér asztalnál” ünnepelt. Az iskola autista diákjai a Balatonra mentek táborozni. A központi jubileumi ünnepség szakmai értekezlettel egybekötve október 17-én lesz a megyeházán. Az értekezleten hazánk hasonló iskolái képviseltetik magukat.

Katona Lászlónak a felesége és az idősebb fia pedagógus, a fiatalabb fia informatikusnak tanul. Jó családi háttér is kell ahhoz, hogy ezt a speciális iskolát eredményesen lehessen igazgatni.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése