Komáromi István

Iskolaigazgató,

Nyíregyháza

szszb_20-50_komaromi_istvan.jpgÚgy véli, egy jó pedagógus legfontosabb ismérvének a gyermekszeretetnek kell lennie. Aki nincs felvértezve kellőképpen ezzel a tulajdonsággal, az nem felelhet meg maradéktalanul feladatának.

A pedagóguspálya iránti elhivatottsága, hogy tud a gyerek nyelvén beszélni, már akkor kiderült, amikor általános iskolásként korrepetálta néhány tantárgyból a kisebbeket. Pályaválasztásában ez lehetett a motivációs alap, tantárgyválasztásában pedig szerepe volt osztályfőnökének, aki a siófoki gimnáziumban, ahol középiskoláit végezte, megszerettette vele a földrajzot és a történelmet.

Rendszerető, pedáns diák volt. Szeretett tanulni, tájékozódni, betekinteni a külvilág dolgaiba. Nem véletlen, hogy kedvenc olvasmányai közé tartoztak a világ országait, fővárosait bemutató könyvek, melyek segítségével virtuálisan bebarangolhatta a Földet.

Középiskolai tanulmányai befejezését követően olyan iskolát keresett, ahol érdeklődési körének megfelelően tanulhatott tovább. Így esett választása a nyíregyházi tanárképző főiskola földrajz–népművelés szakpárjára. Nehéz volt az első év, hiszen kötődött szüleihez, a távolság pedig Siófok és Nyíregyháza között nagy volt fizikálisan, lélekben egyaránt. Ahogyan teltek az évek, megbarátkozott új környezetével, megszerette, ma már otthonának vallja ezt a gyorsan fejlődő várost, ahol megtalálta párját, munkáját, boldogulását.

A főiskolán is jól tanult, ösztöndíját korrepetálással egészítette ki, előkészítő tanfolyamokat tartott, és tagja volt a főiskola felvételi előkészítő bizottságának.

1981-ben jeles eredménnyel végzett, és Nyíregyházától 45 km-re fekvő kistelepülésen, Nyírgelsén helyezkedett el, ahol földrajz szakos tanárt kerestek. Néhány hónap múlva a szomszédos nagyközség vezetői átcsábították Nyírbogát iskolájába, ahol szolgálati lakást is kapott. A lovas fogattal történő költözködés a mai napig kedves emlékei közé tartozik.

Szerette ezt a vidéket, megfogta az ott élők egyszerűsége, közvetlensége. Egy évig dolgozott ezen a településen, majd egy újabb váltás következett. Földrajz szakvezetői állást ajánlottak fel neki a gyakorlóiskolában, s ez ami óriási kihívás volt, hiszen ebben az iskolában dolgozni mindig is rangot jelentett. Elvállalta a feladatot, mivel világéletében kereste a kihívásokat, az újat, a fejlődés lehetőségét, ami előbbre viszi az embert. Közben folyamatosan képezte magát. Az élethosszig tartó tanulás híve, ami kondicionálja a tudást. Amikor befejezte főiskolai tanulmányait, levelező tagozaton, munka mellett elvégezte a történelem szakot, majd Szegeden, földrajzból szerzett egyetemi diplomát, a Budapesti Műszaki Egyetemen közoktatás-vezetői szakvizsgát tett. Jelenleg a pécsi Tudományegyetem Doktor Iskolájának a hallgatója, ez már a második fázis, doktori szigorlatára készül. A gyakorlóiskolában már az első esztendőben szakvezetőként dolgozott. Növelte a kihívás mértékét, hogy nemcsak általános iskolásokkal foglalkozott, hanem felnőttekkel is. Volt osztályfőnök, szakmai munkaközösség-vezetője, igazgatóhelyettes, dolgozott ifjúsági vezetőként, 1996-ban nevezték ki az intézmény élére.

Egyik fontos kifejezési formájának a tudás, az ismeretek átadását tekinti, a másiknak pedig az írást. Hat-hét éven keresztül rengeteg turisztikai programot szervezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A tapasztalatokból, a látottakból pedig megszületett az egyik fővárosi kiadó által megjelentetett Kerékpáros útikönyv. Ma már az Őáltala írt földrajztankönyvekből tanítanak az ország számos középiskolájában. Magáénak vallja Eötvös József gondolatát, mely szerint „Annak, aki nemzetét igazán szereti, műveltség dolgában alkudozni, annak egy alacsonyabb fokával megelégedni nem szabad”. A gyakorlóiskolák pedig mintaiskolák, ahol minden téren magasabbak a követelmények.

Az elmúlt évtizedekben létrejött a tizenkét évfolyamos gyakorlóiskola, ahol alap- és középfokú oktató-nevelő munka folyik. Ez az iskola számos képzési lehetőséget tud ajánlani az átjárhatóság mellett. Emellett még különböző szakszolgálati tevékenységet nyújt, így rendszeres orvosi ellátást, szűrővizsgálatokat, van logopédiai, pszichológiai szakrendelés.

Az oktatás nemcsak az iskolán belül zajlik, hanem külső helyszíneken is tanítanak, többek között lovas tanyán, erdei iskolában. Része a repertoárnak a művészeti, a zenei képzés is. Az a gyermek, aki egy ilyen sokféle lehetőséget kínáló iskolában kezdi el tanulmányait, egy helyszínen eljuthat akár a diplomáig is.

Komáromi István szerencsés embernek tartja magát, hiszen megtalálta azt a hivatást, azt a munkát, amit szeret, amiben újítani tud, ami egyben a hobbija is.

Életének másik fontos része a család, két gyermeke van, akik nagyon igénylik édesapjuk gondoskodását, ezért amikor csak tehetik, gyakran szerveznek közös családi programokat.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése