Nyíregyháza

Családjában szakmáját tekintve kivételnek számít, hiszen ő az egyetlen, aki a pedagóguspálya mellett kötelezte el magát. Gávavencsellőn látta meg a napvilágot, kilencéves koráig lakott szüleivel ezen a Nyírségi településen, majd Nyíregyházára költöztek, mivel a szülők itt találtak munkát. Gyermekéveinek ezt az időszakát, a folyamatos költözködés és az ebből adódó folyamatos alkalmazkodás jellemezte a változó körülményekhez. Új lakóhelyükön kezdetben a nagymamája osztotta meg velük belső körúti lakását. Ekkor az 5-ös számú általános iskolába járt, majd amikor saját lakáshoz jutottak az Árpád utcán, az otthonukhoz közelebb eső iskolát választottak, és a 6-os számú iskolában folytatta tanulmányait. Itt vetődött fel először a nagy kérdés, hogy mi lesz, hogyha nagy lesz. Őt főleg a gépek, az autók és az autószerelői szakma vonzotta, ezt jelölte meg felvételi lapján továbbtanulási lehetőségként.

Jó eszű, jól tanuló fiú volt, ezért osztályfőnöke a szakmunkásképző helyett inkább középiskola elvégzésére kapacitálta. Hallgatott tanárára, és az ő javaslatára változtatta meg elhatározását, és jelentkezett a Sipkay Barna Vendéglátóipari és Kereskedelmi Szakközépiskolába, ahol egy kísérleti program keretében induló műszaki osztályba került.

A középiskola elvégzése után a Közgazdaságtudományi Egyetemre jelentkezett, s mivel mindig szorgalmas volt, jól tanult, így első nekifutásra felvették az egyetemre. Szép öt esztendőt töltött el az egyetemen, jó csoportba kerül, sok új ismeretet és barátot szerzett. Egyetemi évei alatt ösztöndíját munkával egészítette ki.

Bekapcsolódott a STUDENT diákvállalkozásba. Először nyomdában dolgozott, újságot és különböző szórólapokat terjesztett. A negyedik évtől kezdődően belecsöppent a középvezetői körbe, a nyári diákmunkák szervezése és irányítása volt ekkor a feladata. Már itt megérezte a vezetői munka ízét a maga gondjaival, felelősségével és örömeivel együtt, hiszen közel ötszáz diák dolgozott a keze alatt. Ők terjesztették az első ingyenes, Budapesti Extra nevű újságot, amely akkoriban kétmillió példányszámban jelent meg.

1992-ben kapta meg kettős diplomáját, tanár–közgazdász szakon. Utolsó egyetemi évében már állásajánlatot kapott a Sipkay Szakközépiskolából. Jó érzés volt tanárként visszatérnie abba az intézménybe, ahol középiskolásként tanult. Az első tanítási évében már szakmai tantárgyakat tanított, közgazdaságtant, informatikát, számvitelt és áruismeretet. Kezdetben nem volt egyszerű megtalálnia a megfelelő hangot a diákokkal, hiszen a tanár úr és a diákok között csupán néhány év volt a korkülönbség. Sokat segítettek egykori tanárai, akik szeretettel fogadták volt tanítványukat. Feladatból pedig volt elég, mivel ekkor indult az iskolában az első fejlesztési program, amelybe tevékenyen bekapcsolódott.

Ötévnyi tanítás után megüresedett a szakmai igazgatóhelyettesi poszt, és a fiatal szakembert kérték fel az állás betöltésére. Azóta ő irányítja és felügyeli a szakmai munkaközösségek közül a gazdasági, informatikai, gépírás-, vendéglátás-, munkaközösségeket.

A szakmai munka irányítása mellett feladatkörébe tartozik a pályázatok figyelése, írása, pályáztatás, tantárgyfelosztás, de nem szakadt el a tanítástól sem, jelenleg gazdasági ismereteket tanít.

Az iskola részt vett a II. Világbanki Programban, jelenleg a Szakiskolai Fejlesztési Programba kapcsolódtak be, – emiatt is sokat utazik. Nagy elfoglaltsággal jár a tanterv és a tananyag kidolgozása és megvalósítása. Hétvégéi is gyakran munkával telnek.

Folyamatosan képezi magát, ami nemcsak szakmája miatti kötelezettség, hanem belső igénye is. Számos, a Világbanki Programmal kapcsolatos továbbképzésen vett részt, és elvégezte a közoktatás-vezetői szakot is. Úgy érzi, megtalálta helyét ebben az iskolai közösségben, megbecsülik kollégái, tisztelik tanítványai.

Gyerekkorában szeretett sportolni, főleg a természetben végezhető sportokat, a futást, kerékpározást, túrázást kedvelte, ez a szenvedélye hobbi szinten a mai napig megmaradt. Feleségével, aki egyben kollégája is, minden nyáron elutaznak egy hétre távol a világ zajától egy csendes kis hegyi faluba, ahová nem viszik magukkal a civilizáció kellékeit, a rádiót, televíziót, telefont. Ott csak a csendet, a természet szépségeit élvezik, és igyekeznek bepótolni azokat a nagy beszélgetéseket, amelyek év közben az állandó rohanásban elmaradtak.

Természetesen szereti a társaságot is, szabadságukból egy rövid időt zajosabb körülmények között, baráti társasággal töltenek. Minden évben más-más helyszínen, külföldön vagy belföldön. Ott sokat kirándulnak, ismerkednek az adott környék nevezetességeivel.

Azt mondja, nincsenek elérhetetlen ter­vei, csak apró célok, amelyek egymásra épülnek. Szereti munkáját, ezt akarja maximálisan jól csinálni.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)