Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Héri Gézáné
Igazgatóhelyettes,
Nyíregyháza
Példás szakmai és emberi életutat járt eddig végig Héri Gézáné, a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola általános igazgatóhelyettese. Bujon született ezerkilencszázötvenhárom november hatodikán. A szülői ház, az édesanyja, a rokonai még ma is ehhez a településhez kötik Itt végezte el az általános iskolát. Édesapja, Laskay István bányászként kereste a család kenyerét. Sajnos, tíz éve nincs szerettei között. Édesanyja, Veres Mária háztartásbeliként gondoskodott a családról. Húga, Erzsébet, számítástechnikai rendszerszervező és programozó, az APEH főtanácsosa.
Férjével, Héri Gézával, Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen ismerkedtek meg. Ő alkalmazott matematikusként végzett, számítástechnikával, elsősorban programok fejlesztésével foglalkozik. Két gyermekük született, Géza a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem friss diplomása. Az egyetemről pályázat útján jutott ki Hollandiába, ahol a magyarországi tanulmányok beszámításával Európai Unió tőkekezelés szakirányú gazdasági mérnöki diplomát kapott. Hazatérte után szerezte meg termelésmenedzsment és logisztika szakirányú közgazdász oklevelét.
A kisebbik fiuk, István – bátyját követve –, a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetemnek a másodéves hallgatója. Mindkét gyermekük örökölte a szülők matematika iránti szeretetét, nem véletlenül értek el szép sikereket a különböző országos matematikai versenyeken.
Hériné Marika a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett ezerkilencszázhetvenkettőben, majd ezután a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett matematika–fizika szakos középiskolai tanári diplomát. Tíz év múlva ismét beült az egyetem padsoraiba és a kor követelményeihez igazodva számítástechnikából is diplomázott. Nagy kihívásnak érezte, hisz a számítástechnika szédületesen gyorsan fejlődik, s a tanárnak is folyamatosan tanulnia kell, ha a legaktuálisabb ismereteket akarja közvetíteni a diákoknak. Egyébként az itt szerzett tudásnak, mint igazgatóhelyettes is nagy hasznát veszi. A Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői szakán szerezte meg az intézmény igazgatóhelyettesi posztjához nélkülözhetetlen oklevelet.
Tanári pályáját a nyíregyházi 110. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben kezdte, s mint pályakezdő pedagógus, azonnal osztályfőnök lett. Úgy érezte, egyből bedobták a mélyvízbe. A nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolának ezerkilencszáznyolcvanháromtól a tanára. Itt is tevékenykedett osztályfőnökként, vezette a számítástechnikai munkaközösséget, majd az 1995–96-os tanévben a gyakorlati oktatásért felelt. Ezerkilencszázkilencvenhattól oktatási, kétezer-egytől általános igazgatóhelyettes.
Az oktató-nevelő munka koordinálásától kezdve a szakkörök, érdeklődési körök szervezéséig, a középiskolai versenyektől a vizsgák összeállításáig, szerteágazó a feladata. Marika azt a nézetet vallja, hogy a diákok érdeklődési körének megfelelő, tanórán kívüli tevékenységek is fontos színterei a nevelésnek. Közvélemény-kutatást, ötletbörzét tartanak az igények megismerése érdekében, és meghallgatják a diákönkormányzat vezetőit is. A tantárgyi szakkörök mellett nagyon népszerűek az énekkari foglalkozások és a Fábián Gábor színművész által vezetett irodalmi színpad.
Nagy hangsúlyt helyeznek a beiskolázásra. Stratégiai kérdés a szülők és a nyolcadikosok tájékoztatása, hisz az intézmény megítélését jelentősen befolyásolja a közvéleményben kialakult kép. Nemcsak az épületet nézhetik meg az érdeklődők, hanem bemehetnek tanítási órákra is.
Folyamatos a megújhodás. A gazdasági és az ügyviteli képesítések mellett felerősödött a számítástechnika és az informatika oktatása. Számára nagy élmény, hogy személyesen részt vehetett annak az országos munkacsoportnak a tevékenységében, amelyik a világbanki program révén az informatika tantárgy tantervét dolgozta ki, és felmérte, hogy milyen hardver- és szoftvereszközök szükségesek a megvalósításhoz.
Az iskola új színfoltja a nyelvi előkészítő osztály, amely kiemelkedő lehetőséget nyújt az angol vagy német kommunikáció fejlesztéséhez. Az anyanyelvi és az idegen nyelvi kommunikáció erősítése fontos nevelési feladat. Az Európai Unió polgáraként több az esélye annak, aki társalog, akár szakmai környezetben is, néhány idegen nyelven.
Az ország egyik legeredményesebb szakközépiskolája a Széchenyi, bizonyíték rá, hogy az egyetemi, főiskolai felvételek alapján az első öt intézmény közt szerepel. Büszke erre a teljesítményre, annak pedig külön örül, hogy szíve csücske, a matematika sok szép sikert hozott a diákoknak és az iskolának. A közgazdaságtan, az informatika, a kémia, a történelem, a magyar nyelv, a sport szintén toplistás. Két tanulójuk elnyerte a Közoktatási Közalapítvány Porzsolt Istvánról elnevezett ösztöndíját. Ha újra kellene kezdenie, ismét a pedagógushivatást választaná.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése