Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szajkóné Takács Mária
A Gyógyszerész Kamara megyei elnöke,
Nyíregyháza
Vannak emberek, akik génjeikben hordják a fáradhatatlan tenni akarást, az igazért, a jóért való küzdelem felvállalását. Vannak feladatok, amikre születni kell, mert elsajátítani, megtanulni nehéz lenne. Nem különleges képesség, tehetség vagy tudás kell hozzá, hanem bátorság, kitartás, elkötelezettség és hit.
Szajkóné Takács Mária, a gyógyszerészkamara 2002-ben megválasztott megyei elnöke szerint csak ezekkel az adottságokkal érdemes próbálkozni, az embernek saját hivatása és családja mellett még a szakmai közéletben is eredményesen dolgozni. Örökségként kapta még a munka szeretetét is egyszerű, falusi szüleitől, példaképe volt édesapja, néhai Takács Gyula, az okos, intelligens parasztember, aki inspirálta mindkét gyermekét, hogy tanuljon, és diplomát szerezzen. Édesanyja, Huszák Erzsébet, fáradhatatlanul munkálkodott gyermekei becsületre, tisztességre, hitre nevelésében. A bodrogközi kisközségből, Zemplénagárdról, így került egy debreceni katolikus gimnáziumba, majd onnan a szegedi orvosegyetem gyógyszerész-tudományi karára.
1980-ban, a végzés után a tiszalöki gyógyszertárban kezdett dolgozni, majd mikor gyermekei születését követően ismét munkába állt, az ibrányi patikába került gyógyszertárvezetőnek.
Nemes feladat egy nagyközségben „a gyógyszerész” státusa, nemcsak a felelősségteljes szakmai munka miatt, hanem mert egy ilyen településen az emberi és közéleti magatartás, a családi élet is példaként kell, szolgáljon, hogy kivívja a lakosság tiszteletét és megbecsülését.
Négy év után, amikor felépült saját otthonuk Nyíregyházán és a család ide költözött, a gyógyszertári központnál helyezkedett el gyógyszergazdálkodói előadóként. Ebben a munkakörben a feladat a patikák gyógyszerellátásának biztosítása volt, nagykereskedelmi és információs tevékenység, melynek révén sikerült megismerni a megye gyógyszertárait, és közvetlen kapcsolatot kialakítani a gyógyszertárvezetőkkel. Talán ezzel is magyarázható, hogy később ugyanezek a kollégái bizalommal választották kamarai tisztségekre. 1994-től.
Nyolc évig megyei alelnök, majd azóta megyei elnök, második ciklusban az országos elnökség tagja.
Az 1990-es évek elején nagy változások kezdődtek a gyógyszerészet több területén: megindult a gyógyszertári központok és a gyógyszertárak privatizációja, új nagykereskedelmi vállalkozások jöttek létre és jogszabályi lehetőség adódott új gyógyszertárak alapítására is.
A patikai munka iránti nosztalgia késztette arra, hogy azonnal kezdeményezte, és bár nagy kétségek és anyagi terhek árán, de már 1991 májusában megnyitotta Nyíregyháza első magángyógyszertárát, a Szent Erzsébet Patikát, majd egy gyógyászati segédeszköz szaküzletet, melyet férje bt.-je működtet. Később sokan követték őt, és a gyógyszerészekben soha nem a konkurens patikust, hanem a kollégát látva szívesen adta át tapasztalatait az újaknak. Ezért is járt élen a megye a jogelőd nélküli magángyógyszertárak számának alakulásában, és ezek jó tapasztalatai is ösztönözték a gyógyszertárvezetőket a magánosításban való aktív részvételre.
Örvendetes, hogy elsőként az ország legkeletibb csücskében lévő záhonyi patikát privatizálták. Ezzel és a kamarai munkába való gyors és hatékony bekapcsolódással példaként állt a megye az országban, mint ahogyan a folytatás is, napjaink kamarai munkája is elismerésre tarthat számot.
A Magyar Gyógyszerész Kamara ezerkilencszáznyolcvankilencben jött létre, és mint köztestület, a gyógyszerészek legmagasabb szakmai és érdekvédelmi szerve. Az országos szervezet munkáját a megyei szervezetek segítik, melyeknek egyre nagyobb szerepük van a terület szakembereinek információkkal, szakmai, jogi és gazdasági tanácsokkal való ellátásában. Igyekszik felvenni a harcot, ha fenyegetve érzi a gyógyszerészek érdekeit, őrködik a szakmaiság és etikus gyógyszerészi szemlélet betartása fölött.
Az országos szervezetet a gyógyszertárakra, gyógyszerészekre vonatkozó hatósági jogkörrel is felruházták, melyekben az elnökség döntéseit a megyei szervezetek véleménye segíti.
A kamarának véleményezési joga van számos, a szakmát érintő jogszabály-módosítás kapcsán is, ami azonban nem jelent egyetértési jogot, ezért az érdekek érvényesítése gyakran rendkívül nehéz küzdelmet jelent. Legfontosabb lenne a mindenkori döntéshozókkal elfogadtatni, hogy a gyógyszerészi hivatás olyan speciális terület, amelyben a vállalkozási tevékenységet alá kell rendelni a szakmai követelményeknek, az üzleti szemlélet a szaktudásnak, a versenyt a betegek iránti empátiának Emiatt a szakemberek javaslatait kellene elfogadni a gyógyszerésztudományok szempontjából, úgymond laikus szakértőké helyett, mert csak ez garantálja a mindenben korrekt, megbízható betegellátást.
Magasszintű munkáját nemcsak a szakmaszeretet indokolja, hanem a gyógyszerészi hivatás jövője iránt érzett felelősség. Ezt az érzést szeretné átadni ikerlányainak, Eszternek és Veronikának, akik szintén ezt a pályát választják.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése