Rácz Attiláné

Gyógyszertárvezető,

Nyíregyháza

szszb_16-16_racz_attilane.jpgA nyíregyházi belvárostól kőhajításnyira, ám sok tekintetben igencsak távol helyezkedik el az Érkerti Gyógyszertár. Rácz Attiláné, született Balla Katalin tulajdonossal a szépen berendezett irodában idézzük fel három évtized gyógyszerészeti történelmének egyes fejezeteit. Katika, mint mondja, már gimnazista korában felnézett a gyógyszerészre és szeretett volna a fehér köpenyesekhez tartozni. Szülei méltányolták a törekvését és megteremtették számára a tanulás feltételeit.

Mikóházán született 1947. március 4-én. Édesanyja Luterán Anna, ma 78 éves, háztartásbeliként tevékenykedett. Édesapja, néhai Balla József, boltvezető volt. Férje, Rácz Attila, agrármérnök. Házasságukból két lány született, Orsolya boltvezető, már családos. 2002 januárja óta gyógyszertári-asszisztens képzőbe jár. Két kisgyermeke közül Dániel 10, Róbert egyéves. Dóra lányuk gyógyszerészetet tanul a Debreceni Egyetemen.

Katika Sátoraljaújhelyen, a híres Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett 1965-ben. Ezután a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karán szerzett oklevelet 1970-ben. Három évet Sátoraljaújhelyen dolgozott, majd 1973 és ’76 között Pácinban már ő vezette a gyógyszertárat. A gyermekgondozási szabadság után átkerült Tiszaeszlárra, ahol 1978 és ’86 között az ő irányítása alatt állt a patika. A megyeszékhelyen is értékelte a szakma a tudását, így a nagy forgalmú Széchenyi utcai gyógyszertárban beosztottként dolgozott 1986 és ’89 között. Amikor a rendszerváltozást követően az egészségügy reformja is zajlott, áthívták a Társadalombiztosítási Igazgatóságra. Itt 1989 és ’93 között a szervezési és az adminisztrációs irányítási feladatokkal foglalkozott. Még abban az évben hozzákezdett az Érkerti Gyógyszertár magánosításához. A ma irodának használt szobában szorongott az officina. A bővítés és a modernizálás eredményeként 160 négyzetméteres – ebben 36 négyzetméter csak az officina – létesítmény várja a betegeket.

Érdekes megfigyelést tett Ráczné az eltelt évek során. Kialakult a törzsközönség, még azt is tudják, melyik betegnek mire van szüksége. A betegek 40 százaléka a nyugdíjasok közül kerül ki, 30 százalékot a kisgyermekes anyukák jelentenek, és ugyanennyit tesznek az egyéb társadalmi csoportok tagjai. Általában a szerényebb jövedelműek, mi több, az alulszocializált rétegek képviselői jönnek be többségében.

Ebből fakadóan a vásárlásuk is szinte meghatározott. A gyógyszereket azért kiváltják, bár előfordul, hogy valaki felíratja a 100 forintba kerülő patikaszert is. A vitaminokat, a gyógytermékeket általában ritkábban keresik. A kozmetikumok pedig nem igazán itt találnak gazdára.

Katika gondos gyógyszerész, még a megalapozottnak hangzó reklámoknak sem dől be. Említ például egy fogyasztószert, amely hatásmechanizmusának alaposan utána nézett. A vény nélküli gyógyszerek esetében tanácsot kérnek: szedhetik-e terhesség, szoptatás, járművezetés vagy más, különleges körülmények között. Mindenekelőtt a biztonságot tartja szem előtt.

Mára rég megszűnt a sorban állás, a négy nagykereskedelmi cég fél nap alatt a helyükbe hozza a kívánt készítményt. Hiába a sokféle modern termék, az orvosok, különösen a gyermekorvosok szívesen írnak fel patikában készíthető szert. Egyszerű, ám mégis hatásos krémeket sorol Ráczné, amelyeket a kollégákkal együtt készítenek el. Általában az orvosok is a maguk gyakorlatában már jól bevált szerekre esküsznek. Bár igen széleskörű a rendelhető termékek listája – mintegy 6 ezer féle –, természetesen ennek csak egy részét tartja a gyógyszertár. Katika összehasonlíthatja a szombathelyi gyógyszerész barátnő tapasztalatait a sajátjával: míg a nyugat-dunántúli városban sokkal több vitamint vesznek az emberek, nálunk a megélhetés alacsonyabb szintje miatt még kevesebb pénzt fordítanak erre.

Összehasonlítva negyedszázad gyógyszerfogyasztási szokásait, egyértelmű, hogy manapság cseppet sem egészségesebbek az emberek. 15–20 éve például még elvétve volt ideggyógyászatilag kezelt beteg, ma viszont igen sok a depressziós. Az emberek nagyobb hányada feszült, ideges, a felborult immunrendszer képtelen megfelelni a szervezet védekezését megoldó feladatoknak. Arról nem is beszélve, hogy nem egy anyuka az erősebb gyógyszert, általában antibiotikumot írat fel. Félti a munkahelyét, nehogy kitegyék a gyerek megbetegedése miatt. Nem véletlen, hogy sok a gyermekbeteg, hisz a kis szervezetük nem tudja kifejleszteni a saját védekező erőt a kevésbé erős szer híján.

A lánya bizonyára nem véletlen szerette meg a pályát. Amíg felnőtt, édesanyját láthatta a gyógyszertárban is. Őt is magával ragadta a betegek iránti felelősségérzet és a patika semmivel sem pótolható világa. A családi vállalkozás valószínűleg jó kezekbe kerül.

Szabad idejében Katika a családi, társasági programokat kedveli. Szeret utazni és olvasni. Szakít rá időt, hogy gyógyfürdőbe járjon, vagy a hegymászást választják. Annak örül, hogy a szakmája egyben a hobbija, hisz a betérő betegek időnként csak beszélgetni vagy tanácsért jönnek.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése