Nyíregyháza

A hajdúnánási Magi Róza és Szabó Sándor gazdálkodók második gyermeke a keresztségben az Imre nevet kapta, 1924. július 18-án született. Bátyja, Sándor, az orvosi hivatást választotta. Gazdálkodó édesapjuk mindkettőjüket taníttatta, mert megérezte fiaiban a tehetséget, s azt, hogy a világban jobban boldogulhatnak iskolázott fejjel. Szabó Imre feleségét, Kádár Klárát gyógyszertári asszisztensként ismerte meg és vette feleségül ezerkilencszázötvenhatban. Házasságuk gyümölcse: Klára gyógyszerész, Imre közgazdász, Attila pedig vállalkozó. Egymással egyetértésben, tíz unokával ajándékozták meg szüleiket.

Szabó Imre 1943-ban, szülővárosában érettségizett. Legszívesebben katonának állt volna, de a család, a maga szelíd módján, más pálya felé irányította őt. A Kolozsvári Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karán csak egy évet tanulhatott, mert a politika és a háború beleszólt az életébe. Tanulmányait így Szegeden kényszerült folytatni. Gyógyszerészi diplomáját is ebben a szép városban, a 24. születésnapja után vehette át 1948. július 23-án. Neves professzorai és tanári keményen győzködték, hogy neki továbbra is az egyetem falai között a helye, mert mint mondták: kevés ilyen kémikus terem mostanában.

Ő mégis a szülői házhoz közeli Újfehértó patikáját választotta első munkahelyéül. Tehetségével kitűnt kortársai közül, mert hamarosan a szakfelügyelő-képzésen találta magát a fővárosban. Szerencséjére legyen mondva, ott is voltak tanárai, akik nem a származási besorolását, hanem a tudását vették figyelembe.

Szabó Imre immár szakfelügyelőként folytatta munkáját, előbb Szabolcs-Szatmár-Bereg, majd Hajdú-Bihar megyében. Így ismerte meg ő a megyét és a megye gyógyszerészei őt.

A sors azonban az ő számára is tartogatott meglepetéseket. Így került Debrecenbe, az éjjel-nappali gyógyszertár vezetőjének.

Szabó Imrét 1970-ben keresték meg a szabolcsi vezetők: elvállalná-e a megyei gyógyszertári központ vezetését? A válaszát mára ismerjük, hisz tizenöt éven át volt az említett egészségügyi intézmény első embere. Gyermekeinek mindig szeretettel beszélt a gyógyszerészi pályáról, s nem titkolta előttük azt a nézetét sem, miszerint ez a pálya kimondottan nőknek való. Minden részében kiszámíthatónak és a jövőt tervezhetőnek látta.

Igazgatói tevékenységét az épületek felújíttatásával, a raktárak korszerűsítésével kezdte. Az akkor legmodernebb berendezések kerültek ide. Galenusi-labort alakíttatott ki a központ területén belül. A gyógyszertári asszisztensi képzés fontosságát nemcsak hangsúlyozta, hanem szervezte is, az oktatás színvonalát a tőle telhető módon javította. Két osztályban gyógynövénytani ismereteket tanított.

Ezerkilencszáznyolcvanötben nyugállományba vonult, majd Oláh Tiborné, a megyei tiszti főgyógyszerész kérésére – átmeneti időre – elvállalta a demecseri patikában a kolléga helyettesítését. Ismét megérezte a patikai légkör semmivel sem pótolható illatát, és miután befejezte a helyettesítést, Debrecenben, a Bethlen Gábor utcában gyógyszertárat nyitott.

Hivatali ideje alatt számtalan későbbi vezető, nagyon sok jó gyógyszerész kezdeti lépéseit segítette. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye napjainkban működő patikáiban zömmel az ő egykori munkatársait és tanítványait találhatjuk meg. Akikkel beszélgettünk róla – Oláh Tiborné, Szajkóné Takács Mária, dr. Vangel Sándor, Horváth Tibor, dr. Fülöpné Papp Gabriella és még sokan mások – elsősorban hivatás- és rendszeretetét, emberségét említették. Nem feledkeztek meg segítőkészségéről és rugalmasságáról sem. Leánya, Klára, aki közel negyedszázada szintén a gyógyszerészi hivatást gyakorolja, így emlékezik édesapjára: „Vonzó volt, amit csinált. Az az elmélyültség, amikor dolgozott, máig kitörölhetetlen emlék a számomra. Olyan tisztelettel beszélt a betegekkel, ahogyan csak nagyon kevesen tudtak. Át tudta adni azt az érzését, hogy érdemes volt a pályán maradni, dolgozni, így leélni az egész életét.”

Szabó Imre életével, munkájával, akaratlanul is példát mutatott mindazoknak, akik a gyógyszerészi pályát nemcsak kenyérkeresetnek, hanem az embert hittel, kitartással szolgáló hivatásnak tekintik.

Egész családját a rendszerességre, a munka szeretetére, a körülményekhez való rugalmas alkalmazkodásra nevelte. Ő maga is mindig sportolt: egyetemistaként kislabdadobó bajnok volt, de a sílécek sem hozták zavarba. Kedvence volt a családdal közös, aktív pihenés. Imádta a történelmet, szenvedélyesen kutatta a Hajdúság történetét, összegyűjtötte Szabolcs-Szatmár-Bereg megye patikáinak antik bútorait, edényeit és más relikviáit.

Az egykori megyei gyógyszertári központ nyugalmazott igazgatóját 2004. március hatodikán, szerettei köréből ragadta el a halál. Utolsó útjára családtagjai mellett mindazok elkísérték, akik ismereték, becsülték, szerették, ismerősök és ismeretlenek egyaránt.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)