Nyíregyháza

A legszebbnek a betegekkel való foglalkozást tartja a gyógyszerészi hivatásban dr. Sylvesterné Pap Éva, a nyíregyházi Kamilla Patika gyógyszertárvezetője. Férje családjában komoly múltra tekint vissza a gyógyítás, hisz férjének, aki maga is orvos, aneszteziológus orvos a megyei kórházban, a nagyapja orvos, a dédapja gyógyszerész volt. Éváék családjában a kétkezi munkás szülők a tisztességes, becsületes életvitelt, a munka szeretetét és fegyelmét adták útravalóul a fiatal lánynak az önálló életkezdéshez. Ma egy szépen berendezett gyógyszertárban beszélgetünk, a közkeletű kifejezéssel egyszerűen Stadion utcai gyógyszertárnak mondott létesítményben. Mellette az orvosi rendelő, ahol váltott műszakban két családorvos látja el a betegeket.

Korábban ez a városnegyed fiatalok lakta lakótelep volt, mára idősödő szülők, nagyszülők élnek a panelváros emeletes házaiban. Általában ők látogatják a gyógyszertárat, és magukkal viszik a korukra jellemző mentalitást, szívesen beszélnek magukról, életvitelükről, gondjaikról, örömeikről és mindenekelőtt egészségügyi bajaikról. S annak örülnek, hogy a gyógyszerésznő és a szakasszisztensek nemcsak meghallgatják őket, hanem hasznos tanácsokkal és modern készítményekkel igyekeznek segítséget nyújtani.

Nagybányán, 1962. december 15-én született Pap Éva. Édesanyja néhai Csáki Ilona, édesapja Pap Béla kőművesként kereste a család kenyerét. Férje, dr. Sylvester Zoltán aneszteziológus szakorvos a Jósa András Megyei Kórház AITO osztályán. Házasságukból két gyermek született, Ágnes a Krúdy Gyula Gimnáziumban tanul és követve a családi hagyományt, az egészségügyi pályára készül. Áron tízéves, az Apáczai Csere János Általános Iskola, vagy más néven 2-es gyakorlóiskola tanulója.

A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karán 1986-ban vette át diplomáját. Belekóstolhatott a pezsgő fővárosi gyógyszerész életbe, majd Fehérgyarmaton, a két nagy hírű patikában, Ruszkay Lajos és Dávid György mellett tanulta meg a szakma mindennapos tennivalóit. Sokszor járt ki a környékbeli falvakba, különösen a helyettesítés idején ismerhette meg a megye kisebb-nagyobb településeinek helyzetét, az ott élők gondolkodásmódját és felfogását a saját egészségükről.

1988-ban került a Stadion utcai gyógyszertárba dr. Sylvesterné. Előbb beosztott gyógyszerészként, majd 1995-től, a sikeres privatizáció után vezetőként látja el a feladatokat. A technikai feltételekről a gyógyszerésznő elmondja: szigorú szabályok szerint minősíti őket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, és így mindegy, hogy a fővárosban vagy egy kis faluban nyitnak egy patikát. Valamennyi technikai előírásnak megfelelnek, a személyi feltételek kifejezetten jók, mivel a két gyógyszerész mellett két szakasszisztens és két asszisztens tevékenykedik, és természetesen egy takarítónő alkotja az alkalmazotti kört. A napi nyitva tartás jól igazodik a lakótelep sajátosságaihoz, mert fél 9-től fél 7-ig fogadják a betegeket.

A gyógyszerésznő tapasztalatai szerint megnőtt a gyógyszerek iránti igény, és sokféle készítményt szednek az emberek. Általában azt, amit az orvos felírt, de nem ritka a saját maguk által „rendelt” szer. Ez jórészt annak tudható be, hogy a televízióban látott reklámok alapján másnap már jelentkeznek vevőként az adott készítményre. Az egészségüket féltő emberek sokkal gyorsabban gyógyulnak, és látványos javulás látszik már rövid idővel a nagy hatású készítmények bevétele után. Itt jön viszont a gyógyszerész felelőssége, mert a kontroll nélkül kért és vásárolt patikaszerek legalább annyira veszélyesek, mint az elhanyagolt és kezeletlen betegségek. Sokszor éppen a gyógyszerésznek kell gyorsan és rendkívül alaposan tájékozódnia, hogy az új gyógyszerek hatásmechanizmusát mielőbb megismerje. A folyóiratok, az internet, az orvoslátogatók, a rendezvények mind a tájékozódást szolgálják.

Dr. Sylvesterné úgy látja, hogy az orvos messzemenően partnernek tekinti a gyógyszerészt a terápiás folyamatban. Bár Éva elmondja, ez a megállapítás nagymértékben függ az orvos és a gyógyszerész intelligenciájától, szakmai és emberi kvalitásaitól. Neki szerencséje van – mondja – mert mindkét családorvos kikéri a véleményét.

Elnőiesedett a szakma – ez a ténymegállapítás – mivel a férfiak mindössze 20 százalékát adják a gyakorló patikusoknak. Inkább a gyógyszergyárakban és a kutatóintézetekben vállalnak állást az erősebb nem tagjai. Dr. Sylvesterné pedig állítja, hogy a gyógytermékektől a magisztrális készítményekig szerteágazó az a szakterület, ahol az alkotó energiáját kiélheti valaki. Igaz, ma már csak 10 százalékot tesz ki a kézzel készített, magisztrális szerek aránya. Az idősebb orvosok városon és falun szívesen írnak fel ilyeneket.

Sylvesterné gyógyszerhatástanból tett szakvizsgát, és titkon reméli, hogy egyszer a lánya lesz, aki átveszi tőle a szépen felépített kis birodalmat.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)