Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Margiticsné Rózsási Judit
Gyógyszertárvezető,
Nyíregyháza
A Phoenix Patika tulajdonosa és vezetője 1958. március 5-én, Kecskeméten született. Kis idő elteltével szülei Nyíregyházára költöztek, így már ő itt is nőtt fel. A méltán híres Krúdy Gyula Gimnázium diákjaként érettségizett 1976-ban. Két évig a megyei Jósa András Kórházban dolgozott, ahol laborasszisztensi oklevelet szerzett. Ekkor még úgy érezte, tovább kell tanulnia ahhoz, hogy önmagával elégedett legyen. Így iratkozott be a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész Karára, ahol 1983-ban diplomával fejezte be tanulmányait.
Pályakezdőként öt éven át gyógyszertárakban dolgozott, amíg lehetősége nyílott arra, hogy a szakma más területén is kipróbálhassa képességeit. Az akkori gyógyszertári központ gyógyszer-gazdálkodási osztályára került mint szakelőadó.
Elsődleges feladatát a megye gyógyszerellátásának a biztosítása jelentette. Emellett betekintést nyerhetett a gyógyszertárak gazdálkodásba, illetve megismerhette szinte valamennyi gyógyszerész kollégáját. Mint mondja, fontos és szép munkaterület volt, de szakmai sikerekkel nem kényeztette el. A gazdálkodási munka az akkori viszonyok között nem foglalhatta el méltó helyét a gyógyszerész szakmában. Ezt az ellentmondást a rendszerváltozás oldotta fel végérvényesen. A sorra megjelenő magánpatikák elkezdtek a szó legszorosabb értelmében vett gazdálkodási munkát folytatni a fennmaradásukért vívott harcban.
Margiticsné Rózsási Judit az elsők között volt, aki benyújtotta gyógyszertár-alapítási igényét. Mindemellett szakvizsgázott és állami nyelvvizsgát tett, s családi élete is révbe ért. A gyógyszertár nyitásához szükséges szakmai és hatósági engedélyeket már 1992-ben megkapta, de a patikáját csak kétévi várakozás után tudta megnyitni Nyíregyháza belvárosában. A frekventált helyen, egy épülő társasház földszintjén sikerült helyiséget szereznie. Az építési hibák miatt csúszó átadási határidőkből jelentős anyagi vesztesége származott, mert a kapott hitelek törlesztését már nyitás előtt meg kellett kezdenie. A családi összefogás segített neki abban, hogy túljusson életének ezen a nehéz szakaszán.
Kertészmérnök férje támogatása sokat jelentett akkor, hisz ő volt az, aki levette Judit válláról az egyéb terheket, s így ő minden energiáját a tervei megvalósítására tudta fordítani. A patika megnyitása után férje is megkezdte saját vállalkozása építését, s ma egy sikeres kft. ügyvezetője.
Amint a gyógyszertár „gyökeret eresztett”, új feladatot kapott a megyei főgyógyszerész asszonytól: helye lett a megyeszékhelyen működő ügyeleti rendszerben. Az ügyeletes hetek megszervezése sokszor nehézségekbe ütközött, de a kollégák rendkívüli munkabírása és felelősségérzete átsegítette Juditot az akadályokon.
A rendszerváltozás természetszerűen hozta magával a gyógyszerfogyasztási szokások változását is. Egyre többen igénylik a természetes szereket, a gyógynövényeket, illetve az ezen alapuló készítmények száma és keresettsége folyamatosan nő. A gyógyszertár csak korlátozottan tud ezekből a szerekből kínálatot nyújtani, ezért bioboltot alakított ki, ahol széles választékot tud nyújtani az egészségükre vigyázó embereknek. Judit maga is híve a „szelíd” gyógymódnak, és szereti betegei előtt is hangoztatni a megelőzés fontosságát. Elkötelezett híve a homeopátiás szerek forgalmazásának és terjesztésének. Sajnos a mindennapi munkája során ő is találkozik a változások hordalékával: a munkanélküliségből eredő pszichés megbetegedések számának növekedésével, az érintett családokon belüli erőszak nem éppen szívderítő jeleivel. Minden jótékonysága ellenére ő sem tud segíteni mindenkin, aki hozzá fordul…
A gyógyszertárvezető asszony véleménye szerint örvendetes még az is, hogy a rendszerváltozás óta egyre érezhetőbb a gyógyszerész szakma társadalmi elismertségének a növekedése. A beteg emberek bizalma megnőtt velük szemben. A „Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét…” kezdetű reklámmondat beépült a mindennapok gyakorlatába. Hasznos tanácsokkal, megértéssel, jó szóval, bizalommal sokat lehet tenni az emberek közötti és az emberközeli kapcsolatok kialakításáért.
Judit a gyógyszerész hivatás szépségét és szeretetét személyes példát mutatva, gyerekei felé is igyekszik közvetíteni. Ennek eredményeként Beáta leánya már negyedéves gyógyszerészhallgató a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Marcell fia, aki nyolcadik osztályos, még előtte áll a családi ösztönzésnek és pályára irányításnak.
Margiticsné Rózsási Judit gyógyszertárvezetőt húszéves pályafutása alatt sosem a várható elismerések száma, hanem a gyógyulni vágyó vagy a már gyógyult emberektől kapott „köszönöm” érdekelte. S, mivel ezekből mára tengernyit kapott, kiegyensúlyozott, önmagával és munkájával elégedett, boldog családanya.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése