Nyíregyháza

Igazából soha nem gondolkodott azon, miért választotta a sérült gyerekekkel és felnőttekkel való foglalkozást. Nyíregyházán a Szarvas utcán nőtt fel, és ott a jó nevű gyógypedagógiai intézetben és a környéken gyakran találkozott mozgássérült, és más fogyatékossággal nevelkedő gyerekekkel. Rózsavölgyi Mária számára a másság elfogadása, tolerálása ugyanolyan természetes volt, mint másnak a homogén osztályok, tanulócsoportok kialakulása.

Rózsavölgyi Mária Nyíregyházán született 1955. július 28-án. A Zrínyi Ilona Gimnáziumban ezerkilencszázhetvenháromban tett érettségi után képesítés nélkül helyezkedett el a Tiszalöki Általános Iskola és Diákotthonban. Közben levelezőn elkezdte a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát. Ezerkilencszázhetvennyolcban szerzett diplomát oligofrén pedagógiai szakon.

Hat évig tanított Tiszalökön. Közben nemcsak megismerte, hanem meg is szerette ezt a szakterületet.

Az egészségügy és az oktatás szervesen kapcsolódott egymáshoz, hisz a sérült gyerekeket tanítani, képezni kellett. Míg a gyerekek általában születésüktől kezdve hozták magukkal ezeket a hátrányokat, addig a felnőttek betegség vagy baleset következtében szorultak a szakember segítségére. Ezerkilencszázhetvenkilenctől a Jósa András Megyei Kórház idegosztályán helyezkedett el Rózsavölgyi Mária. Nagyon érdekes és izgalmas logopédiai feladatot kapott. Az akkori osztályvezető főorvos, néhai Pintér Nándor szorgalmazta, hogy már az akut osztályon kerüljön sor rehabilitációra.

A klinikai logopédia Magyarországon akkoriban még gyerekcipőben járt, hiszen mindössze öten foglalkoztak ezzel a szakterülettel. Olyan szerzett betegségek, mint az agyvérzés, a daganat, trombózis, keringési zavarok, stroke esetén egyáltalán nem mindegy a gyógyulás szempontjából, hogy mikor kezdik el a terápiát. A rehabilitációs, a fül-orr-gége, az ideg-elme, a belgyógyászati, az idegsebészeti és a traumatológiai osztály szinte naponta igényelte a szakképzett logopédus közreműködését. Rózsavölgyi Mária ezerkilencszázkilencvennyolcig dolgozott az idegosztályon.

Empátiás készsége, és segítő szándékú beállítottsága, és a korábban a sérült gyerekek között eltöltött évek indíttatták arra, hogy ismét a legrászorultabbak között tevékenykedjen.

Amikor Nyíregyházán épült a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány Szakképző, Speciális Szakképző Iskolája és Kollégiuma a Széchenyi utcán, Marika eljátszott a gondolattal, de jó lenne itt folytatni szakmai pályáját. Az elgondolást tett követte, és az éppen megnyitott intézményben éjszakai ápolónőként helyezkedett el.

Hamar felfigyeltek szakmai ismereteire és hozzáállására, és a siketek rehabilitációjában már igazi logopédiai feladatot kapott, 2000-ben pedig őt nevezték ki a kollégium vezetőjének. A százötven személyes kollégiumban jelenleg minden hely megtelt. A kollégisták hatvan százaléka mozgáskorlátozott, a többiek érzékszervi sérültek– látás, hallás, beszéd –, enyhe értelmi fogyatékosak, és más fogyatékossággal küzdenek.

Néhányuk további hátrányos helyzettel is kénytelen szembenézni. A 2–4 ágyas szobákban az összkomfort természetes, a lakók általában önellátóak, mindössze tízen szorulnak segítségre, és csak egyetlen lakót kell mindennel ellátni.

A kollégiumi élet szervezése mellett a rehabilitáció biztosítása a legfontosabb feladat. A fogyatékos fiatalok fejlesztése gyógytornával, logopédiával, szociális gondozással, mentálhigiénével, pszichológiai tanácsadással, és manuális tevékenységgel történik.

A felvételiztetés sorrendje fordított, mint más iskolákban: első körben idekerül a gyerek, és Rózsavölgyi Mária munkatársaival együtt méri fel a jelentkező szociális helyzetét, és mentális képességeit. Ha az orvosi alkalmassági vizsgán megfelel a fiatal, fel is veszik. Óriási különbség mutatkozik az itt töltött évek után az egykori kollégisták életvitelében és sorsában. Többen tanulnak – különböző szakokon – a tanárképző főiskolán. Van köztük kerekesszékes, csökkentlátó és hallássérült. Az intézményben egyébként számítógép-kezelést, gépírást, szövegszerkesztést, szoftverüzemeltetést, programozást tanulnak a diákok.

Odafigyeléssel, szeretettel – az állapotuktól függően – jelentős javulást érhetnek el velük a szakemberek. Az egészségügyben töltött hosszú évek eredményeként Marika nem ijed meg, ha agresszió, epilepszia, gyógyszer-túladagolás, vagy más deviáns magatartás miatt kell azonnal elsősegélyt nyújtania. Nagyon jó munkatársai vannak, akikre minden körülmények közt számíthat. Marika osztályfőnök és magyart is tanít. Reggeltől estig bent van, de ha még egyszer kezdhetné az életét, akkor is ezt választaná.

Nem látványos eredményekben mérhető itt a siker, az apróságokért is meg kell küzdeni. Szabadidejében kirándul, a hegy és a tenger csendje és magánya üdíti fel.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)