Nyíregyháza

A közel négy évtizede tanító embert hallgatva értjük meg azt, hogy mit jelent a szó legnemesebb értelmében véve tanítani. Lutter Imréné, leánykori nevén Hagymási Erzsébet, aki csupán két nappal később született Kemecsén, mint ahogy Magyarország területét az utolsó német katona elhagyta. Édesanyja, Preznánszki Julianna, egyedül nevelte fel gyermekeit: Erzsikét és Károlyt, mert az édesapa, Hagymási Károly, alig harminckét évesen hagyta itt szeretteit. Erzsike pedagógusi pályára irányításában nagy szerepe volt apai unokabátyjainak, akik maguk is e szép hivatást gyakorolták. Mindezekhez kapcsolódóan Erzsike nagyon szerette tanárait, a gyerekeket. S ezek elengedők lettek ahhoz, hogy a nyíregyházi Zrínyi Ilona Leánygimnázium diákjaként 1963-ban tett érettségi vizsgáit követően a tanítóképzőben tanuljon tovább, ahol három évvel később átvehette tanítói oklevelét.

Első munkahelye szülőfalujának az általános iskolája lett, ahol 1966-tól egészen 1980-ig tanított. Időközben feleségül ment Lutter Imréhez, aki az egykori Nyírber Vállalat személyzeti vezetője volt. Ma, 66 évesen ingatlanszakértőként dolgozik. Elsőszülött gyermekük, Krisztina 35 éves, kétgyerekes édesanya, aki a két unokát – a négyéves Balázst és a két hónapos Donnát – meleg családi fészekben neveli. Fiatalabbik gyermekük, Imre, 28 éves, jogász végzettségű, nőtlen fiatalember. Újságíróként, szerkesztőként Budapesten dolgozik mint a TV2 munkatársa.

Erzsike mindig szeretett tanulni, így még a kemecsei évek alatt megszerezte történelem szakos diplomáját a nyíregyházi tanárképző főiskolán. Ezt követően, amikor a megyeszékhelyre került, a Zelk Zoltán Általános Iskola tantestületébe, már nemcsak napközisként, de történelemtanárként is hasznosíthatta tudását, s adhatta át a tanulás szeretetét tanítványainak. Azoknak, akik közül nagyon sokan lettek később orvosok, jogászok és természetesen pedagógusok is. Az élet rendje szerint ma már az ő gyermekeiket tanítja.

A több évtizedes tapasztalata, az időközben megszerzett tudása, s nem utolsósorban hivatásszeretete révén vált alkalmassá arra, hogy közel nyolc éve már a Nyíregyházi Főiskola történelem szakvezetőjeként is taníthasson.

A kezdetekre vonatkozó kérdéseink-re Erzsike őszintén szól arról, hogy majd negyven évvel ezelőtt a kis nebulók sokkal tisztelettudóbbak voltak mai társaiknál. Neveltségi szintjük magasabb színvonalon állt. Párhuzamot vonva mondja el, hogy napjainkban „nem látszik meg” a gyerekeken a szülők statisztikailag kimutatott magasabb iskolázottsága, noha információkban sokkal gazdagabbak a mai tinédzserek.

A kitágult világ, a glo­balizáció hatásai tetten érhetők a tanulók mindennapi viselkedésében, egymáshoz fűződő kapcsolataikban. S amit Erzsike személy szerint nagyon fájó dolognak tart, az az, hogy a családokban szinte csak a televízió neveli – mire? – a mindenre fogékony korban élő gyerekeket. Büszke, hogy pályafutása során soha nem volt fegyelmezési problémája semelyik tanítványával. Emberismerete és gyerekszeretete mindig segítette.

A korszerű, szolgáltató iskola működését célzó kérdéseinkre Erzsike elmondja, hogy a szülői elvárások ebben a témában meghatározó jelleggel bírnak. A két tannyelvű iskolában az osztályok összetétele nagyon vegyes. Vannak olyanok, ahol a diákok jó része már a nyolcadik osztályban közép-, illetve kisebbik hányada pedig, felsőfokú állami nyelvvizsgával rendelkezik.

A ma is örökmozgó, igazi tanítónő egész munkássága alatt mindenben részt vett, ami a közösségnek a javára vált. Volt úttörő-, és ifjúsági vezető, de szervezte a kirándulásokat, a társadalmi munkákat. Minden olyat, amivel a szépre, a jóra nevelhette a saját példáján át a gondjaira bízott gyerekeket. S lendülete, ügyszeretete máig kifogyhatatlan erőt ad neki a mindennapi munkához. A sok jó tulajdonsága mellett azért néha-néha lobbanékonyan reagál a történésekre, de akkor sincs harag a lelkében. Ahogy mondani szokták „Érted haragszom, nem ellened!”– ez őrá nagyon igaz. Erzsike szereti a szépet az emberekben és a tárgyakban egyaránt. A csodálatos érzékkel összeválogatott bútorokkal, festményekkel berendezett lakásában az oda belépő megérzi: itt őszinte érzésekkel, tisztalelkű emberekkel találkozhat.

Szakmai és mozgalmi munkája elismeréseként megkapta „Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója” miniszteri, és a Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetést. Ezek mellett még sok, a lelkének kedves visszajelzést kapott volt tanítványaitól és azok szüleitől a közel négy évtized alatt. Nyugdíjas éveire készülőben elmondja, hogy rengeteget fog olvasni, hisz nagyon sok a restanciája ezen a területen. Igyekszik majd a lehető legtöbb időt tölteni az unokáival, és persze sokat kirándulni a férjével.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)