Szabados Györgyné Jáger Irén

Igazgatóhelyettes,

Nyíregyháza-Nyírszőlős

szszb 23 tk Szabados Györgyné Jáger Irén.jpgMinden bizonnyal sokan áldják az egykori szomszédasszonyt, Imola nénit, akinek a kicsi gyerekére vigyázott Irénke édesanyja. A tanárnő sokat mesélt a pedagógusi pálya szépségeiről. Az áldás mellett egy „köszönöm” is megilleti őt, hisz a tanításra termett kisleány bimbódzó értelmébe ültetett gondolat – ha nagy leszek, tanítani akarok – nélküle nem vált volna valósággá.

Jáger Irén édesanyja, leánykori nevén Zsoldos Irén 82 évesen is jó egészségnek örvend, amit a mindennapi munkának, a folyamatos jövés-menésnek köszönhet. Édesapja, Jáger István, az egykori nyomozó, korán, hatvanöt évesen búcsúzott végleg szeretteitől. A család másik két lánygyermeke – Aranka és Gabriella – sem dolgozik szellemileg távol testvérük hivatásától. Bolti eladóként, illetve óvónőként épp’úgy emberekkel foglalkoznak mindennap.

Szabados György, a férj, köztisztviselő, a megyei önkormányzat főtanácsosa. Gyermekeik közül Zsolt látta meg elsőként a napvilágot. Ő a Xilenta cég ügyvezető igazgatója. Felesége, Pálvölgyi Gabriella az édesanyja a bővebb család első unokáinak: a nyolcéves Patriknak és az újszülött Boglárkának. A „lányos” ág képviselője Lívia, aki az Auchan Áruház személyügyese.

A középiskola Jáger Irén számára is a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium padsorait jelentette. Az 1968-ban tett sikeres érettségi vizsgák után jöhetett a Bessenyei György Tanárképző Főiskola, ahol négy évvel később matematika-műszaki ismeretek szakos tanárként vehette át a diplomáját.

A hetvenes években uralkodó „elvárásoknak” megfelelően ő is kijárósként kezdett dolgozni. A kijárás nem egyenlő a mai lobbizással! Az Újfehértó – Mályváskerti Iskola messze esett ugyan a megyeszékhelytől, de a kezdeti lépések, az első sikerek és az első pofonok megéléséhez és elviseléséhez jó helynek bizonyult. Öt év elteltével került át Nyíregyházára, a 15-ös iskolába, aminek a mai neve: Szent István Általános Iskola. E helyt nyolc éven át tanította tisztességgel a rábízott diákokat.

A Művelődési központ Kölyökvárában végzett gyermeknevelési előadói tevékenység új elemet jelentett pedagógiai munkájában. Itt és ekkor jutottak eszébe újra és újra Imola néni – azóta is sokszor emlegetett – szavai. A tüneményes szomszédasszony mondatai akkor is sokat segítették a munkájában…

A rendszerváltás évében, 1990-ben nyerte el mai munkakörét a nyírszőlősi Szőlőskeri Általános Iskola vezetői között. Kiforrott hivatástudata, szakmai felkészültsége, rutinja hamarosan elismerést váltott ki a kollégák között. A nevéhez köthető a sajátos nevelést igénylő gyerekek tanítási módszereinek a meghonosítása az iskolában. Sokat tett azért, hogy a kis diákok és azok szülei ne nyugodjanak bele az első egy-két év esetleges sikertelenségébe, netán a bukásba. Fő célja volt akkor is és ma is: beilleszkedve tanítani, a gyengébbeket fölzárkóztatni. Ehhez szakmai segítséget nyújt a Nevelési Tanácsadó.

A kezdeti időket idézően kiderül, hogy régebben nem figyeltek kellőképpen arra, hogy a tanulási nehézségekkel küszködő gyerek gyengébb teljesítményének valójában mi is az eredendő oka. A sok-sok „rossz a gyerek” címkével bíró emberpalánta lehet, hogy csak nem volt elég iskolaérett, vagy ténylegesen részképesség-zavarosként, netán enyhébb fokú szellemi fogyatékosságban szenvedett.

Ahogy az igazgatóhelyettes asszony mondja: szerencsére ma már más a helyzet. Elküldik a problémásnak tűnő gyereket tanácsadásra, ha kell, többet foglalkoznak vele. A rendszeresen kijáró pszichológus szakértelme és tudása sokszor segít megoldani az olykor súlyosabbnak ígérkező problémákat.

Rengeteg az információ, mondja, és ez nem mindig jó. Nem ér rá a szülő, siet a gyerek, a vége csak zűrzavar lehet. A családokon belüli hézagos és hiányos kommunikáció keményen megbosszulja magát már idő előtt.

Az iskolát éppen hogy elkezdett kisgyereknek szüksége van a támogató, segítő, bátorító szülői kézre, ami ha kell simogatni is tud. Mert egyetlen egy madár sem hajítja ki a fiókáit a fészkéből azzal, hogy „Irány az ég, repüljetek!”

Legnagyobb sajnálatára a rohanónak vállalt életmód miatt nincsenek személyes, meghitt beszélgetések a szünetekben. Mivel otthon a szülők keveset beszélgetnek a gyerekeikkel, a diákotthonban a felnövekvő nemzedék érdeklődőbb tagjai olykor-olykor bizalmasabb, személyesebb kérdéseiket is föltehetik tanáraiknak, tanítóiknak, hisz nagyon igénylik ezeket. Egyre csökken a felnőttek példamutatása. Ha pedig az nincs, akkor a kisdiáknak a kortárs magatartási formák dominálnak.

Vezetőként mindig a közös szempont kialakításának elve vezérli. Nem lehet olyan probléma, amit ne lehetne megoldani egymás közötti megbeszéléssel. Számára a gyerekek érdeke a legfontosabb.

Szabad idejében imád olvasni, pótolni a restanciáit. Lelkére leginkább a szépirodalmi művek jelentenek orvosságot.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 23. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése