Bertli József

Táncpedagógus,

Nyíregyháza

szszb_18-22_bertli_jozsef.jpgMa egy társastánccal foglalkozó művészeti alapiskola fenntartója, noha 20 éves koráig egyetlen tánclépést sem tett. Igaz, a sikeres nyíregyházi úszószakosztály vezető személyisége is volt hosszú éveken át, anélkül, hogy sportos múltja lett volna. A kettőben ugyanaz a közös: a tevékenység szeretete és az odaadás. Talán ezért is akart mindig eladó lenni.

Ezerkilencszázhatvankettőben született Nyíregyházán, s a 2. Számú Gyakorló Általános Iskola után a vendéglátóipari szakmunkásképző következett. Szeretett szakmáját, az eladást, az Autókernél gyakorolta, s az érettségit az estin pótolta közben a szakközépiskolában. Ám a kereskedelemmel igazán csak akkor kerül kapcsolatba, mikor a 90-es évek végén boltot nyit a társastánc tanfolyamok bevételeiből, hiszen a sors nem a pult mögötti életet szánta neki.

Történt, hogy az olimpiai kerettagság közelébe is került húgát gyakorta vitte az edzésekre, s ő is beleszeretett az úszásba. Nem a medencébe, a munkába ugrott fejest: az elején lelkesedésből segített és járta az országot a fiatalokkal versenyről versenyre, később az NYVSC főállású technikai vezetője lett, a megyei úszószövetség elnökségi tagja, majd főtitkára. Mint mondja: ez tiszta sport, s mindig csodálta az úszó ifjúságot, akik már tiniként is lepipálták velük egykorú focistákat, s akik hálásak a törődésért.

Mégsem ebben találta meg az élete értelmét. Talán húszéves lehetett, mikor egy augusztus 20-i rendezvényen társastánc produkcióra lett figyelmes. Szerelem volt az első látásra. Úgy érezte, ezzel a jövőjét is építi és új barátokat is szerez. Nem csalódott.

Az akkor Magyarországon még gyerekcipőben járó művészeti ág alapjait a művelődési központ kurzusán sajátította el. Később, mivel komolyan vette a dolgot és több társával egyetemben elvégezte a népművelési intézet társastánc-oktatói tanfolyamát, nézeteltérése támadt a vezetővel, így távozni kényszerült.

A döntés egy sikerkorszak kezdetét jelentette, hiszen ezerkilencszáznyolcvanhétben a KPVDSZ Művelődési Házban megalakította a SLIP Tánc Sport Klubot. Hamar felfedezték őket, így a számos fellépés mellett több darabban szerepeltek a színházban, majd 1989 óta állandó szereplői lettek az újévi koncerteknek, így ráálltak a formációk készítésére is. Az elején még táncolt is a fellépéseken, majd a folyamatos önképzés mellett inkább a hátteret biztosította: tánctanárokat csábít nyíregyházi kurzusokra, és 1991-ben a Nyírségi Őszön belül Nemzetközi Társastánc-versenyt szervez. Ezerkilencszázkilencvenhétben azonban elválnak a csapat és az ő útjai. Nem tud eleget együtt lenni velük, s nehéz egyszerre megfelelnie az ügyintézői-fenntartói és tánctanári követelményeknek az akkor már háromgyermekes családapának.

Kemény, de sikeres időszak következik. A megye számos általános iskolájában indít társastánc-tanfolyamot, az első évben összesen harminchatot, ami azt jelentette, se szombat, se vasárnap, csak tanítás. Az igazi minőségi ugrást igazából a kényszer szülte. Az egyik művészeti alapiskolába Mándokon beszervez százötven fiatalt, ám az intézmény nem kezdi el tevékenységét.

Nem akarja cserbenhagyni a gyerekeket, ezért ingyen vállalja tanításukat. Ekkor jön az ötlet: miért nem csinálja ezt egy saját intézmény keretei között? Számos álmatlan és átdolgozott éjszaka után 1999. szeptember elsején elindul a Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola, Szabolcs-Szatmár-Bereg legnagyobb társastánc bázisa, melynek keretei között megyeszerte több mint háromezer gyermek sajátítja el az alapokat.

A hírük – köszönhetően a tanárok folyamatos továbbképzésének, a versenysikereknek, az ingyenességnek és az odafigyelésnek – kiváló, számos településen nem is állnak szóba más intézményekkel rajtuk kívül. Rendszeresek a saját versenyek a máig is mándoki központú, technikailag jól felszerelt iskolában, s 2004-ben már országos megmérettetést szerveznek. Nem fél kimondani: szakmai szempontból az ország egyik legjobb iskolája az övék.

Miközben a Táncművészeti Főiskolán diplomázik, azon töri a fejét, hogyan tehetne jót a kicsikkel. Olyan általános iskolát és kollégiumot tervez, ahol tanulási nehézségekkel és magatartási zavarokkal küzdő, valamint hátrányos helyzetű és tehetséges roma fiatalok egyaránt helyet találnak.

Gyerekszeretete családi életét is meghatározza. Noha első házassága 1990-ben néhány hónap után válással végződik, megtalálja az igazi boldogságot. Még a Slip-es együttlétek alkalmával ismerkedik meg az erdélyi, holtmarosi származású Marikával, aki három leánnyal ajándékozza meg. Petra 1992-ben, Nikolett 1994-ben, Alexandra 1997-ben született, s egyikük sem áll messze a táncolástól.

Bertli József folyamatosan tervezgető, szerencsés ember, hiszen mint mondja, a munkája a hobbija. S ebben az a legszebb, hogy láthatja: ha szeretjük a gyerekeket, szinte szárnyalni képesek. Ilyenkor pedig vele is madarat lehetne fogatni örömében.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése