Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Molnár Sándor
Osztályvezető főorvos,
Kisvárda
Hajdúböszörményben 1951-ben született az a magas, tekintélyt parancsoló testalkattal bíró férfi, aki 1984-től sikerrel kezeli és gyógyítja a gyerekeket a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban. Egyszerű földműves-paraszt családból származik, négy testvérével egyetemben. A kitörést csak a továbbtanulás jelentette akkoriban. Szüleitől így az életbe vezető útra a „Tanulj fiam, hogy ember legyen belőled!” ajánlást kapta. Valamennyiük közül mindössze ketten lettek értelmiségiek: egyik testvére tanító, ő orvos. 40 éve érettségizett a Bocskai István Gimnáziumban.
1976-ban a Debreceni Orvostudományi Egyetemen diplomázott. Sebésznek készült, de szembe kellett néznie a kegyetlen valósággal, hogy a pálya ezen területét nem balkezesnek rendezték be. Így váltott át a gyerekgyógyászatra. Még az egyetemen ismerkedett meg és vette feleségül Vedres Annát, akivel egy kollégiumi szobában tölthették házaséletük első időszakát. Az ő kezdeményezésére alakítottak ki öt házaspári szobát. Felesége ma már belgyógyász, tüdőgyógyász képesítéssel rendelkezik. Elsőszülött fiuk, Zoltán, orvos, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetében és a Gyerekklinikán dolgozott mint neonatológus. 2010 szeptemberétől a Cambridge-i Egyetemen elnyert állását tudhatja magáénak. Felesége építész, közgazdász. Gyermekeik Flóra (4) és Bori (2) évesek. A Molnár család másodszülöttje, Zsuzsa állatorvos. Kicsi kora óta csak erre a pályára készült. Ma élelmiszer-higiénikusként dolgozik. Férje erdész Sopronban. Gyerekeik, Márton és Nóra hét-, illetve ötévesek.
Orvosi hivatásuk első lépéseit Nyíregyházán tehették meg. Molnár doktor 1976 és ’81 között a Gyerekosztályon, 1981-től a Fertőzőosztályon végezte gyógyító munkáját. Neje az I. Belgyógyászati Osztályon dolgozott. Kiváló alapokkal felvértezve kerültek Kisvárdára, a Városi Kórházba, ahol dr. Molnár Sándor egyedüli orvosként kezdte meg tevékenységét, mivel a másik orvos szülés előtt állt. Akkor az infrastruktúra még nem érte el a szükséges szintet, a betegforgalom a mainak a töredéke volt. Az 1960-as években alakult Gyerekosztályhoz 100 ezer lakos tartozik. Ide érkeznek a betegek a Bodrogközből, Beregből és Kárpátaljáról is. Szoros, jó kapcsolat alakult ki a munkácsi kórházzal, a határon átnyúló együttműködési folyamat részeként. Dr. Bíró Erzsébettel, a munkácsi kórház gyermekosztályának vezetőjével szoros munkakapcsolatot ápolnak. Változott az osztály gyógyító tevékenységi köre is: az általános gyermekgyógyászati praxison túl kezelik az idegrendszeri megbetegedés miatt mozgássérült gyerekeket mozgásterápiával. A cél érdekében alkalmazzák a világszerte elismert Pető-módszert. Mozgás- és készségfejlesztő kabinetet alakítottak, tornatermet hoztak létre, ahol a már említett Pető-módszer szerint habilitációval és rehabilitációval kezelik a gyerekeket. Ebben a munkában részt vesz konduktor és két gyógytornász is. Törekvésük az, hogy már a kétéves gyereknek is legyen kedve végezni a gyakorlatokat. A szülőket is megtanították a szükséges teendőikre. Nagy élményt jelentett számukra, amikor egy ünnepi rendezvényükön nem volt kerekes székes vagy háton hozott gyerek, akárhogy is, de a saját lábán járt. Céljuk, hogy önellátóvá tegyék kis betegeiket, hogy majdan ne szoruljanak a környezetük segítségére.
Sikerrel végzett munkájuk eredményeként jelentősen nőtt a betegforgalmuk, mivel általános gyermekkórházi-ellátást is tudnak biztosítani. Más kórházakból gyermekkardiológus, gyermek-ideggyógyász is szívesen részt vesz a szélesebb körű gyermek szakellátás érdekében. Molnár doktor csöndben teszi hozzá: az eredmény minősít. Kérdésünkre: szakmailag féltékeny-e a fiára, aki a világszínvonalú Cambridge-ben praktizálhat, majd megnyílhat előtte valamelyik USA-beli klinika is, e gondolatokkal válaszol: az ő és korosztálya idejében nem volt sem pénz, sem lehetőség külföldi ösztöndíjra, tanulmányutakra. Az Európai Unió szélesre tárta kapuit mindazok előtt, akik magasabb szintű tudásra vágynak, pályázatokra, ösztöndíjakra s állások megszerzésére. Lépést tart ő is a tudománnyal: országos és regionális szakcsoportok rendezvényein adnak elő munkatársaival együtt. Láthatják, miben jók, és miben kell és lehet változtatniuk.
Az osztály ma már 63 ágyas, a kihasználtság 80–90 százalékos. Az ott dolgozó hat orvos legalább két szakvizsgával rendelkezik. Dr. Molnár Sándor büszke arra, hogy az egész osztályon oldott a hangulat. A szülőkkel kialakult kapcsolatuk szinte családias jellegű. Még külön szobát is kialakítottak az anyukáknak, ha éjszaka is a gyermekek közelében szeretnének lenni. A háromágyas szobákkal működő osztály szinte mesevilág, játékfigurák, mesealakok elevenednek meg a számtalan képen. Molnár főorvos úrnak van mire visszanéznie. Szeret ebben a kórházban dolgozni. Elégedett az életével.
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)
Hasonló
Ignéczi Zoltán
Dr. Mezey Károly
Lakatos István
Gyüre István
Hugyina Zoltánné
Kiss-Szabó Ferenc
Toroczkai Árpádné
Szőllősi Ferenc
Dr. Láczay György
Dócs Attila
Dr. Szép Béla
Lénárt Andrásné
Nagypál Béla
Szendrei Józsefné
Vass József
Zsiros Imre
Hugyina Zoltán
Pataky László
Lázár Ferenc
Dr. Hegedűs Valéria
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése