Vass József

Szobafestő-mázoló-tapétázó kisiparos,

Kisvárda

szszb 22 ai Vass József.jpgVassjózsi – csak így egybeírva. Szinte fogalommá vált már e név Kisvárdán és környékén, hiszen tulajdonosa több mint negyven éve ismert és elismert szobafestő-mázoló-tapétázó mester. Újabban a Dryvit típusú hőszigetelő rendszerek kivitelezésében is jeleskedik, ma már számtalan lakóház „viseli keze nyomát” e vidéken.

Szülei révén tősgyökeres kisvárdainak vallhatja magát, a rétközi kisvárosban született 1945. július 7-én. Édesapja szabómester volt, és ugyanezt a szakmát művelte édesanyja is. Négyen voltak testvérek: bátyja, Gyula, nyugdíjas asztalos Kékcsén, ugyancsak nyugdíjas már Ibolya húga is, Erzsébet viszont egy közúti baleset következtében már nincs az élők sorában.

Igazi örökmozgó, eleven gyermek volt, akinek mindennapjaihoz számtalan kisebb-nagyobb csínytevés kapcsolódott. A játszóteret az utca jelentette számára, ám a szabadidő eltöltéséhez mégis a régi malom és környéke volt a legjobb színtér. Bár a tanulással nem állt hadilábon, dicsekvésre sem adott különösebb okot a 2. Számú Általános Iskolában eltöltött nyolc év, amelyből elsősorban Sánta Ferenc tanár úr villan elő jó emlékként. Szinte természetes, hogy szülei őt is szabónak szánták, ám mivel képtelen volt öt percet nyugodtan megülni, végül is letettek szándékukról. Így az általános iskola befejezése után Budapestre került, az Országos Szakipari Vállalatnál lett szobafestő-mázoló-tapétázó tanuló. A szakmában kiváló eredményeket ért el, így frissen szerzett szakmunkás-bizonyítványával a cégnél folytatta szakmunkásként. Innen vonult be katonának Tiszaszederkénybe, ahonnan Sajókeresztúrra, majd Budapestre került, ahol több laktanyában is megfordult, és onnan szerelt le. Leszerelése után visszatért szakmát adó cégéhez, majd házasságkötése révén 1969-ben hazakerült Kisvárdára.

Itt előbb az Építőipari KTSZ-ben, majd a Költségvetési Üzemnél próbálkozott, azután a kórházba került, ahol pár hónap híján egy évtizedet töltött el. 1980-ban lett önálló kisiparos, egy évvel később pedig letette a mestervizsgát is, így már negyedszázada dolgozik Kisvárdán és környékén, nyugodt szívvel kijelenthetjük – sikerrel.

Szoros kapcsolatot ápol a II. Rákóczi Ferenc Szakmunkásképző Intézettel, amelynek eredményeként évente általában nyolc–tíz ipari tanulót foglalkoztat, de volt olyan év is, amikor 20–25 tanulója volt. Nagyon komolyan veszi az utánpótlás nevelését, az elmúlt negyedszázad során több mint 300 tanuló került ki keze alól. Az elmúlt két évben tanulói már egy nyolchetes németországi szakmai továbbképzésen is részt vesznek. Nincs olyan település Kisvárda környékén, ahol ne fordult volna meg, de Kisvárdáról elszármazottak jóvoltából eljutott már az ország számtalan távoli pontjára is. A nyolcvanas években, társadalmi munkában óvodákat, iskolákat újított fel, a rendszerváltás óta két alkalommal festette ki a kisvárdai görög katolikus templomot. A negyedszázados sikeres kisiparosi tevékenység titkáról így vall Vass József:

– Mindenekelőtt becsületes munkát kell végezni, hosszú távon csakis ez lehet a kifizetődő. Elsődleges célunk az, hogy a tulajdonos, a megrendelő elégedett legyen. Lépést kell tartani a fejlődéssel, követni kell napjaink gyors technikai és technológiai fejlődését, hiszen el kell igazodni az új anyagok és új módszerek között. Ezért van szükség az állandó önképzésre, a különféle szakmai továbbképzésekre. Az is tény, hogy sikeres tevékenységemben meghatározó szerepet játszik a szakmámat továbbvivő, komoly szakmai felkészültséggel rendelkező fiam is. Vass József 1969-ben kötött házasságot Zöld Magdolnával, aki közgazdasági szakképesítéssel rendelkezik, könyvelőként dolgozott, ma már nyugdíjas.

Két gyermekük közül a már említett fiúgyermek, Csaba az apja nyomdokain haladva a szobafestő-mázoló-tapétázó szakmát tanulta ki, majd Debrecenben végzett technikumot. Nős, felesége dr. Dolhai Ágnes ügyvéd. Melinda lánya Kisvárdán a Bessenyei Gimnáziumban érettségizett, Hittudományi Főiskolán tanult, vendéglátó-ipari szakképesítést szerzett, majd kitanulta édesapja szakmáját is. Ma az ugyancsak Kisvárdáról származó férjével, Kocsis Józseffel együtt Németországban él és dolgozik. Két lányuk közül az idősebbik nyolc-, a fiatalabbik hároméves. A munkáját egyben hobbijának is tekintő mester a többnapos ünnepeket és a rossz időt tekinti „Isten csapásának”, hiszen ilyenkor tétlenségre van ítélve, amit nagyon nehezen visel.

Eddigi életútjával elégedett, hiszen a szakmában elérte azt, amit el lehetett érni, és büszke családjára, gyermekeire és unokáira is. Külön öröm számára, hogy két nyelven beszélő unokái – bár nem itt élnek – Magyarországot tekintik hazájuknak. Nagy terveket, álmokat nem sző, szeretne még sok dolgos, sikeres esztendőt megérni. Tettrekészségét, egészségét, kiváló kedélyállapotát és mosolygós arcát elnézve, erre minden esélye megvan.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése