Kisvárda                                                           

Harminc esztendő egy ember életében hosszú időnek számít. Hugyina Zoltán ennyi „munkás évet” töltött az 1971-ben megalapított Kisvárdai Szeszipari Vállalatnál, majd a jogutódként létrejött Várda-Drink Szesz- és Üdítő Italipari Részvénytársaságnál. Szeszfőzőként kezdte, majd művezető lett, végül főmérnökként, illetve termelési vezetőként fejezte be igazságtalanul rövidre mért földi pályafutását.

„Szilveszteri ajándékként” 1947. december 31-én született Ózdon. Szülei egyszerű gyári munkások voltak, mindketten az Ózdi Kohászati Üzem dolgozóiként vonultak nyugdíjba. Édesapja harmadik házasságából négyen voltak testvérek (közülük ma már csak ketten vannak az élők sorában, ők Ózd környékén élnek), két fiú és két lány, akik közül ő volt a legkisebb. A család anyagi helyzete következtében igen hamar megtapasztalta a „mélyszegénység” különböző fokozatait. Ez sem zavarta abban, hogy az általános iskolában jól tanuljon, különösen reáltárgyakból volt kiváló, elsősorban matematikából és kémiából. Középiskolai tanulmányai helyszínéül Kazincbarcikát, a magyar vegyipar fellegvárának számító városban működő Vegyipari Szakközépiskolát választotta. Itt is sikeresen vette az akadályokat, és Figner Béla osztályfőnök jóvoltából ragyogó osztályközösség tagja lehetett, nem véletlen, hogy társai a mai napig megtartják az osztálytalálkozókat. 1965-ben tett sikeres érettségit, és hasonlóan abszolválta a felvételi vizsgákat is a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, ahol egyetemi tanulmányait folytatta. Ez különböző okok miatt három évet jelentett, hiszen a harmadik évfolyam után hazakerült szülővárosába, ahol az OKÜ-nél talált átmenetileg munkát.

Tulajdonképpen véletlenül került Kisvárdára. Történt ugyanis, hogy egyik nővére ide jött férjhez és sógora, aki a kisvárdai Költségvetési Üzemet irányította, beajánlotta a Kisvárdai Szeszipari Vállalathoz. Szeszfőzőként kezdett, ám képességei, logikus gondolkodásmódja, a munkatársaival kialakított jó kapcsolata alapján egyre feljebb jutott a szakmai ranglétrán. Időközben képezte is magát, a Kazincbarcikai Vegyipari Automatizálási Főiskola Mérés-automatizálási Szakán üzemmérnöki diplomát szerzett. Rettentően könnyen sajátította el a szakmai ismereteket, különösen Hegedűs Ferenc igazgatótól tanult nagyon sokat a szakmából, aki máig a szeszipari szakma, a szeszesital készítés kiválóságának számít.

A kezdetektől részt vett a vállalat eredményes szakmai munkájában, amely a 70-es évek elején a szeszfinomítás mellett italpalackozással, majd üdítőital gyártással bővült. Ez utóbbiban fontos szerepet játszott az 1988-ban átadott korszerű üdítőital-üzem, de a gyártmányfejlesztés, az új ízek és zamatok keresése révén jelentősen bővítették a szeszes italok kínálatát: vermutcsalád, szörpcsalád, különböző koktélok és nektárok gyártását készítették elő, új formatervezett üvegeket használtak. Sikerüket jelzi, hogy több termékük a Kiváló Áruk Fórumán elismerésben részesült.

1991-ben a Vállalati Tanács döntése alapján egy rugalmasabb, kisebb létszámú irányító szervezet, a Küldöttgyűlés alakult meg, amelynek tagjait a dolgozók választották, és amelynek tagja lett Hugyina Zoltán is. Néhány évvel később, az MRP program eredményeként részvénytársasággá alakuló társaság tulajdonosi körének tagja lett.

Munkájának, tevékenységének elismerését jelentette a Kiváló Dolgozó kitüntetés, de a legnagyobb elismerést mégis a munkatársai tisztelete és megbecsülése jelentette, akik nagyon szerették a rendkívül emberséges, közvetlen és igazi közösségi emberként tevékenykedő „főnöküket”.

1972-ben, húsvétkor ismerkedett meg Szitás Veronikával, aki a közigazgatásban tevékenykedett, és még ugyanabban az évben karácsonykor házasságot kötöttek. Réka lányuk 1974-ben született, ő érettségi óta pénzügyőrként dolgozik, jelenleg a Regionális Jövedéki Központ alosztályvezetője Budapesten. Az öt évvel fiatalabb Veronika adminisztrátorként tevékenykedett, jelenleg gyesen van egyéves kisfiával, Krisztián Zoltánnal.

Hugyina Zoltán szabadidejében legszívesebben horgászott: a leveleki horgásztó rendszeres látogatója volt, de gyakran megfordult a Fehérgyarmat környéki holt ágakon és halastavakon is. Nagyon szeretett sakkozni és ping-pongozni, a vállalati sportversenyeken számtalan oklevelet és kupát gyűjtött be. Szinte állandónak mondható ulticsapat tagja volt, sokszor éjszakába nyúló csatákban próbálták bizonyítani, hogy ki a legjobb. Igencsak „elmélyült” a főzés tudományában, kiváló húsleveseket, főleg marhahúslevest és pacalt tudott főzni. 2000-ben derült ki, hogy súlyos beteg, több mint egy évig küzdött a gyógyíthatatlan kórral, amely végül 2001 áprilisában végérvényesen legyűrte. Ha élne, és köztünk lehetne, még mindig csak 61 éves lenne.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)