Márkus Julianna

Takarékszövetkezeti elnök,

Kisvárda

szszb_09-156_markus_julianna.jpgTuzséri kötődésű Márkus Julianna, a kisvárdai székhelyű Rétköz Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője. A Kisvárdához közeli településen született, a nyolcvanas évek végéig ott lakott, manapság pedig a hét utolsó napját Tuzséron édesanyjánál tölti. Tulajdonképpen első munkahelyeként jegyzi a takarékszövetkezetet, bár a kisvárdai Bessenyei-gimnáziumban eltöltött négy évet, és a sikeres érettségi után az egyik biztosítónál három hónapot próbaidősként is.

A tuzséri takarékszövetkezetnél hitelügyi előadóként kezdett dolgozni. Nem sokkal később a környéken lévő, s az ötvenes évek végén, illetve a hatvanas évek elején alakult három takarékszövetkezet, a mándoki, a fényeslitkei és a tuzséri egyesült, s 1979-ben létrejött a Mándok és Vidéke Takarékszövetkezet. Az egyesült szövetkezet főkönyvelői posztját a fényeslitkei kolléganője nem vállalta el, mondván, nem akar Mándokra átjárni, így Julikát nevezték ki főkönyvelőnek. Ehhez persze szükség volt azokra a képesítésekre, amelyeket időközben megszerzett. Előbb képesített könyvelői, majd mérlegképes diplomát vehetett át. Ezután pedig főkönyvelőként Békéscsabán elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügy szakát, s üzemgazdász végzettségű diplomát kapott. Az újabb váltás az életében 1986-ban következett be, amikor a takarékszövetkezet elnöke nyugdíjba vonult. Akkor a tagság a jól, nyereségesen működő szövetkezet élére Márkus Juliannát választotta, aki azóta is betölti ezt a tisztet. A tagság ugyanis újabb két alkalommal szavazott bizalmat neki.

A Mándok és Vidéke Takarékszövetkezet 1992-ben határozta el, hogy Kisvárdán épít székházat, s a székhelyét is a városba helyezi át. Már korábban is felmerült az igény a várdai beköltözésre, de akkor a tagság többsége még a terv ellen szavazott. A székhely változás után négy évvel, 1996-ban már a szövetkezet neve is megváltozott. Az újabb egyesülés a dombrádi szövetkezettel azt is jelentette, hogy 1996-tól Rétköz Takarékszövetkezet néven jegyzik őket. A szövetkezetnek a kisvárdai központon kívül Felső-Szabolcsban tizenhat településen van kirendeltsége, ami lefedi a Záhonytól Pátroháig, illetve Nagyvarsányig elterülő részt. A központban és a kirendeltségeken összesen ötven munkatársat számlálnak, valamennyien hölgyek. Bár az utóbbi időben helyettesítőként egy fiatalember is dolgozik náluk. Mivel egy-egy kirendeltség üzemeltetési költsége jelentős, a közeljövő terveiben néhány kirendeltsége bezárása szerepel.

A szövetkezet jelenleg tizenhétezer tagot számlál, zömében alapító tagokat, emellett ötszázötven vállalkozói számlát vezetnek. Utóbbiról megjegyezte az elnökasszony, mindez növekedhetne, bár az is igaz, hogy a körzetükben hét bankfiók működik, s a hírek szerint újabb nyitását tervezik.

Elsősorban kisvállalkozóknak, őstermelőknek vezetnek számlát, Kisvárdán viszont akadnak közepes vállalkozók is, akik náluk vezetik a számlát. A központban és a két-három fővel működő kirendeltségekben teljes körű szolgáltatást nyújtanak az ügyfelek számára, egyedül a pályázatos mezőgazdasági és vállalkozói hitelek folyósítását döntik el a központban. A betét, hitel, számlavezetés mellett kiegészítő tevékenységként a takarékszövetkezet a Kelet-Magyarországnak újsághirdetést vesz fel, illetve totót, lottót árusít. A százharminc milliós vagyonnal rendelkező takarékszövetkezet jelenlegi betétállománya 1,4 milliárd forint, hitelállománya hatszázhetven millió forint. Ez utóbbi kilencven százalékát a lakossági fogyasztási hitelek teszik ki, viszonylag kevés a vállalkozói hitel. A 1,5 milliárd mérleg főösszegű takarékszövetkezet a tavalyi évben háromszázhuszonkétmillió forint árbevételt és huszonkilencmillió nyereséget produkált, ami tizennyolc százalékos tőkearányos adózott eredményt jelent.

A 2000. évben az elnökasszony a kamatcsökkenés miatt a tavalyival azonos bevételt és nyereséget remél. Az idei év feladatai közé tartozik egy ATM pénzkiadó automata beüzemelése, ami közel tízmilliós beruházást jelent a takarékszövetkezet számára. A Rétköz Takarékszövetkezet a megyében elsőként, januárban bocsátott ki bankkártyát, amelyhez újabb szolgáltatásként társul a pénzkiadó, amit Kisvárdán a takarékszövetkezet központja előtt szerelnek fel. Már tavaly jelentős számítógépes fejlesztést hajtottak végre a szövetkezetnél, ami idén is folytatódik. Három kirendeltséggel van modemes kapcsolata a központnak, amit ISDN telefonvonalak megrendelésével bővítenek. A tizenegy tagú igazgatóság (tagjai: két belső tag, az elnök-ügyvezető és főkönyvelő-ügyvezető, valamint kilenc külső tag) tavalyi határozata alapján idén nyáron a nyugdíjas dolgozóiknak tartanak egy összejövetelt, ahol korábbi kollégáikat megvendégelik.

Julika egyedülálló, egy kisvárdai családi házban lakik, ahol mindig akad munka a ház körül. Korábban szabadidejében kézimunkázgatott, manapság olvasgat. A szabadságát többnyire idehaza tölti, néha külföldre, Németországba utazik. Húgát látogatja meg, aki német férjet választott magának. Egy fiú testvére van, ő Kisvárdán lakik, vele gyakran találkozik.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése