Kisvárda

Nagyapja a II. világháború előtt törvénybíró volt Mándokon, a világ dolgaiban igen jól eligazodott, jó értelemben véve irányította a családot.

Édesapját – aki akkor huszonnyolc éves volt – hároméves korában veszítette el, bátyja ugyancsak nagyon fiatalon, harmincnyolc évesen halt meg. Édesanyja második házasságából (nevelőapja személyében nagyszerű embert kapott) született húga ma már nyugdíjas, korábban a gyermekotthon gazdasági vezetője volt.

Lázár Ferenc 1947. március 16-án született Mándokon. Gyermekkorát is itt töltötte, ahol szülei a 60-as évekig, a téeszek megalakulásáig gazdálkodással foglalkoztak. Az ötholdas szép gyümölcsös is akkoriban fordult termőre, ez tette lehetővé, hogy testvéreinek és neki egy-egy hajdúszoboszlói nyaralásra is fussa a családi költségvetésből. Az iskolában elsősorban a reáltárgyakat kedvelte, különösen matematikából jeleskedett Molnár Károly tanár úr jóvoltából, elsősorban logikai készsége emelkedett az átlag fölé. Középiskolai tanulmányait bátyját követve, aki a 60-as évek elején az országos bajnok bessenyeis labdarúgócsapat oszlopos tagja volt, ő is a Bessenyei Gimnáziumban folytatta, ahol az öregdiákok még ma is „a kis Lázárként” emlegetik. Bár a tanulásban nem tartozott a kiválók közé, ám szégyenkezniük sem kellett miatta tanárainak: többek mellett Kriveczky Bélának, Rusznák Antalnak, Péter Pálnak. Bár érettségi után a továbbtanulás is szóba került, mégis szinte azonnal bekerült a tanácsrendszerbe: előbb az adóhatóságnál lett becsüs, majd Tornyospálcára került adóügyi előadónak. Alig egy év múltával már a Járási Hivatal adófelügyelőjeként dolgozott, majd néhány évvel később a költségvetési csoport revizora lett. Közben természetesen letette a munkakörökhöz kapcsolódó szakmai vizsgákat, sőt felsőfokú szakképesítést adó szakvizsgát is tett.

1982-ben került a Városi Tanács Pénzügyi Osztályára, az adócsoportban dolgozott (akkoriban még négy csoport: pénzügy-költségvetés-, adó-, munkaügy- és tervcsoportok tevékenykedtek). Bő fél évtizeddel később, 1988-ban vette át az osztály irányítását, és a rendszerváltás után is maradt a helyén 2005. szeptember 30-ig, amikor is a negyvenéves közszolgálatot elérve előnyugdíjba vonult. Ma az osztály kinevezett létszáma tizenöt fő, különösen a járási hivatal megszűnése után kellett átvenniük több feladatot. Időközben több fontos társadalmi tisztséget is betöltött: 1984-ben választották meg a Közalkalmazotti Szakszervezet titkárává (ezt a posztot a mai napig betölti), 1985-től egyúttal az országos választmány tagja is. Különösen a rendszerváltásig volt ez fontos tevékenység, hisz Ajaktól Zsurkig körzeti szerepet láttak el. Munkáját a Pénzügyminisztérium két alkalommal ismerte el a Pénzügy Kiváló Dolgozója címmel, de kapott a Köz Szolgálatáért kitüntetést is, és számtalan más elismerés is övezte tevékenységét.

„Munkám során mindig az állampolgárok és a dolgozók megbecsülését tekintettem elsődlegesnek – mondja Lázár Ferenc. Igyekeztem jó közösséget kialakítani, hisz egyáltalán nem mindegy, hogy egy munkahelyen milyen a kollektív szellem. Ez az alapja a sikeres csapatmunkának, ezért helyeztem a „csapatszellem” alakítására a fő hangsúlyt. Hogy ez nem volt sikertelen, azt bizonyítja az a videokazetta, amely 2004. december 22-én készült, amikor munkatársaim elbúcsúztak tőlem. Túlzás nélkül állíthatom, ez volt életem eddigi legnagyobb elismerése.”

1972-ben kötött házasságot falubeli választottjával, Galambos Idával, aki pedagógus, a Vári Emil Általános Iskolában tanít annak megnyitása óta. Házasságukból két gyermekük született: 1975-ben Enikő, aki Debrecenben tanult, közgazdász. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Bizottságának gazdasági igazgatója, emellett vállalkozása keretében adótanácsadással, könyvvizsgálattal, könyvelési tanácsadással foglalkozik. Ágnes 1982-ben született, ő Debrecenben a Kölcsey Ferenc Református Főiskola tanító–német szakán végzett. Napjainkban egy magániskola alkalmazottja, és Létavértesen a felső tagozaton tanít német nyelvet.

Lázár Ferenc csak hobbi szinten sportolt (pingpong, foci, kézilabda), ám mindig kedvelte a sportot, rendszeres szurkolója és támogatója volt a helyi futball- és kézilabdacsapatnak. Minden évben törekedett arra, hogy legalább két hetet üdüljön együtt a család. Az is gyakran előfordult, hogy egy-egy színházi előadásra még a fővárosba is „felruccant” a Lázár família.

Ma szabadidejét a ház körüli tennivalók elvégzése, a háromszáz négyszögöl szőlő és a családi örökségnek számító gyümölcsös megművelése tölti ki. Nagy terveket már nem szövöget, elsősorban a család és mindenekelőtt gyermekei boldogulását szeretné megérni.

Eddigi életútjával, a közigazgatásban eltöltött negyven évvel elégedett, úgy érzi, szégyenkeznivalója nincs, bármikor nyugodtan belenézhet a tükörbe.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)