Kisvárda

Édesapját csak fényképről ismerhette, hisz a második világháborúban odamaradt a Don-kanyarban. Így az 1943. december 11-én Gyulaházán született gyermek nevelése a könyvelőként dolgozó özvegyre maradt, aki főkönyvelőként vonult nyugdíjba. Segítettek a gyereknevelésben a nagyszülők is, akiktől hamar megtanulta a mezőgazdasági munkák becsületét.

Gyermekkorát szülőfalujában töltötte, nagyszerű közösséget alkotó osztályba járhatott, kiváló tanárok (Éles Béla, Bertóti Ferenc, Végh Jánosné, Király Józsefné, Janka Bertalan, Batta Karola, Fölmíves András, Somogyi Antalné) gondoskodtak arról, hogy a diákjaik kellően felkészültek legyenek. Jól tanuló, humán érdeklődésű gyerekként elsősorban a történelmet kedvelte, és mindig részese volt a körülötte zajló világnak, „pezsgett körülötte az élet”.

Középiskolai tanulmányait a Bessenyei Gimnázium diákjaként kezdte, vonattal, majd a másodikos korában a nagyszülőktől kapott kerékpárral lett belőle bejáró diák. Tanulmányai alatt kiváló tanárok sorát ismerhette meg Jancsó Antal, Csucska Jenő, Keresztesi Pál, Pajzs József, Oláh Tibor, Marcinkovics Ignác, Háda Ferenc, Horváth János, Petrásevics Béla, valamint Farkas Jenő és Fodor Ilona osztályfőnökök személyében. Közben amatőr szinten sportolt, és lakóhelye sportéletének szervezéséből is kivette részét.

Bár pedagóguspályára készült, az álmok helyett a realitás „győzött”. Élete első nagy sikerének könyvelhette el, hogy több jelentkezőből őt választották a Gyulaházai Községi Tanács igazgatási előadójává, így kezdődött el egy több mint négy évtizedes államigazgatási pálya.

Először is meg kellett tanulnia a jogi nyelvezetet, a tanácsi ügyintézés minden csínját-bínját, és közben folyamatosan képezte magát: kiváló eredménnyel alapszakvizsgát, majd anyakönyvi szakvizsgát tett. 1963-tól egészen a kilencvenes évekig tartott házasságkötéseket, életének nagyon szép időszakát jelentették ezek az évek. Hét évvel később a Járási Tanács anyakönyvi felügyelője lett Kisvárdán, 44 község tartozott a hatáskörébe.

1971-ben került a Városi Tanácsra, ahol gyámügyi előadóként kezdett dolgozni, dr. Gerzsenyi Géza megüresedett helyét foglalta el. 1983-ban nevezték ki csoportvezetőnek, időközben városi tanácsosi címet kapott, 1993 óta tölti be az osztályvezetői posztot. Az állandó önképzés, a tanulás élete meghatározó eleme maradt mindvégig: 1976-tól 1979-ig elvégezte a Tanácsakadémiát, 1981-től 1984-ig az Államigazgatási Főiskolát, 1986-ban az ELTE-n szerzett gyermek-, ifjúsági- és gyámügyi igazgatási szakoklevelet, 1999-ben közigazgatási szakvizsgát tett.

Számos társadalmi tisztséget ellátott: dolgozott a Tűzrendészeti Szakértői Bizottság titkáraként, fontos szerepet játszott a város sportéletében, hisz a sportot mindig szívügyének tekintette. Sokoldalú munkásságát miniszteri és kormánykitüntetésekkel, KISZ Érdeméremmel, Honvédelmi Érdeméremmel, Kiváló Tanácsi Dolgozó és Polgárvédelemért kitüntetéssel ismerték el. A városi cím elnyerésének 25. évfordulóján kapta meg a Közszolgálatért kitüntetést.

„A jó vezető elsődleges tulajdonsága az elhívatottság – vallja Pataky László.

– Az embernek el kell köteleznie magát a pálya iránt, mert »muszájságból« nem sokra lehet jutni. Engem mindig örömmel töltött el, ha másoknak segíteni tudtam. Munkatársaimmal igyekeztem a lehető legjobban együttműködni, a megfelelő munkahelyi légkört megteremteni úgy, hogy közismert jószívűségem mellett olykor nemet is tudtam mondani. Sok emberrel dolgoztam együtt, úgy érzem, ők máig örülnek a velem való találkozásnak. Külön öröm számomra, hogy ma sikeres szakemberek: dr. Rusznák Andrea, dr. Korponai István, dr. Sipos István, dr. Kozma Péter és dr. Szabó Zoltán is nálam voltak szakmai gyakorlaton annak idején. Végezetül szeretném aláhúzni a folyamatos önképzés és szakképzés fontosságát, hisz e nélkül nem lehet megmaradni ezen a pályán.”

Pataki László 1973-ban kötött házasságot Kovács Gabriellával, aki Kisvárdán vezető óvónőként dolgozik. Házasságukból 1975-ben egy gyermekük született: László Zoltán, aki valószínűleg az apai génekből örökölt, hisz humán pályát választott magának. Magyar–történelem szakos tanárként Gyulán él és dolgozik, felesége ugyancsak pedagógus. Mindig is úgy vélte, hogy egy vezető legyen tájékozott, rendszeresen eligazodott a napi politikában, és mivel mindig is nagyon szeretett olvasni, gyakran forgatta a jogi szakirodalmat is.

Különösen jó visszaemlékezni arra, hogy testületi ülésen soha egyetlen anyagát nem vették le a napirendről, mindig minden kérdésre felkészült, elvégre az ember nem járathatja le saját magát és városát felkészületlenségével.

Életútjával elégedett, ha ma kezdhetné, újra az olykor nehéz, sok buktatót és sok izgalmas feladatot rejtő pályát, a köz szolgálatát választaná.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)