Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Kruppa József
Igazgatóhelyettes,
Kisvárda
Látni, hogy a tudás ismét megkapja az őt megillető rangot − ez minden kutató álma. Így van ezzel dr. Kruppa József is, a Debreceni Agrártudományi Egyetem Kutatóközpontjának igazgatóhelyettese, a kisvárdai telep vezetője. Nehéz lenne a Rétköz és a Nyírség gazdaságtörténelmét úgy megrajzolni, hogy kihagynák belőle az ő famíliáját. Apját, nagyapját is erre a névre keresztelték. Apja az első mesterembernek számított a környéken, géplakatos, vízvezeték-szerelő. Anyja, Pongrácz Anna a mezőladányi Endespusztán nőtt fel és nem kis része van benne a Pongrácz nagyapának, hogy a kis unoka segédkezhetett neki a gazdálkodásban és így észrevétlenül megszerette a mezőgazdaságot. Élvezte annak szabadságát, de mihamarabb tisztába került annak minden nehézségével is. Három testvér született, menetrendszerűen hat év különbséggel: Katalin biológia szakos tanár Egerben, Tibor műszaki szakoktató, vállalkozó és József a legifjabb.
Kisvárdán született 1960. szeptember 19-én, de Mezőladányban kezdte az általános iskoláit, ott tanult 12 éves koráig. A nagyhírű Bessenyei-gimnázium reáltagozatán érettségizett 1978-ban. Bár az apja szerette volna, ha legalább ő otthon marad és folytatja a szakmáját, de végül is megbékélt a helyzettel. Így a fiú egy barátjával együtt Szarvasra ment a mezőgazdasági főiskolára. Öntözéses meliorációs üzemmérnökként végzett 1981-ben.
A fényeslitkei Tiszagyöngye Termelőszövetkezetben kezdett el dolgozni és itt ismerte meg jövendőbelijét Illés Katalin személyében. A felesége ma osztályvezető főnővér a kisvárdai kórház gégészetén. Intézetvezetői diplomát szerzett az Egészségügyi Főiskolán. Három gyermekük született, pontosan másfél év különbséggel. Klaudia 13, Krisztina 11,5 és József 10 éves. Kisvárdán laknak a Váralja utca 22. szám alatt, együtt az apa szüleivel. A többgenerációs együttélést mindannyian előnyösnek látják, hisz így az unokák sok élettapasztalatot, bölcsességet lesnek el a nagyszülőktől, csak úgy, mint annak idején József.
Agronómus lett, a növénytermesztést irányította. Akkoriban kezdődött a melioráció, a kémiai talajjavítás. A tervezés, a kivitelezés adott temérdek elfoglaltságot az ifjú szakembernek. 1988. január elsejével pályázat útján elnyerte az akkor még Vetőmag Vállalat kutatóközpontjának kutatói állását. Közben a DATE-n általános agrármérnöki diplomát szerzett.
Nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy a kisvárdai Teichmann-telepen 1992-től irányíthatta a kutatást, a termelést, és igyekezett a térség és az ország vérkeringésébe bekapcsolni a kutatóközpontot. Tette ezt elődje és példaképe, Teichmann Vilmos szellemében. Őt a Földművelésügyi Minisztérium 1943-ban bízta meg az Állami Királyi Növénynemesítő Telep megszervezésével. Célja ma is aktuális. A kisvárdai telepnek kellett ellátni az országot jó minőségű vetőburgonyával és más növények szaporítóanyagaival. Így születtek a kisvárdai rozs, kisvárdai homoki lucerna, napraforgó, szöszös bükköny, édes csillagfürt. Haláláig, 1967-ig itt dolgozott Teichmann Vilmos, aki kutatóként, szakemberként és emberi tulajdonságai miatt kivívta az itt dolgozók megbecsülését. A két leghíresebb burgonyafajta, a gülbaba és a kisvárdai rózsa az ő nevéhez fűződik.
Most is a környékbeli termelőket szolgálja a kutatótelep. Ingyen adnak szaktanácsot, szervezik a szaporítóanyagok bemutatóit. Kutatnak és fajtát nemesítenek változatlanul. Dr. Kruppa József kutatói munkásságát jelzi, hogy két új fajtáját minősítették, két gyermekéről nevezte el, Klaudiáról és Jozsóról. Annak örül, hogy ismét beépült a térség mezőgazdaságába a kutatótelep. A mezőgazdaság átrendeződése nyomán sok új gazda kezdte meg a növénytermesztést, az önálló gazdálkodást, nekik adnak szaktanácsot. A legnehezebb nem a kutatás, a nyolc órába nem sűríthető munkaidő, a rendszeres hét végi elfoglaltság, hanem a működéshez szükséges pénz előteremtése. Ahány helyre csak lehet, mindenüvé nyújt be pályázatot Kruppa doktor. Folyamatosan csökken az állami támogatás és ennek ellenére kell a kutatást, a fejlesztést megvalósítani. 1992 óta 50 millió forint értékben vásároltak gépeket, technológiai berendezéseket, alakítottak ki épületeket. Úgy érzi, talán sikerült megállítani és a haladás irányába fordítani a 70-es évek végétől jelentkező lassú leépülést. Most viszont az a legnagyobb gondjuk, miként értékesítsék a rekord burgonyatermést. Védővámokról és a hazai termék megbecsüléséről beszélgetünk. Pontosabban ennek hiányáról, mert amikor behozhatja a kereskedő az olcsóbb krumplit, akkor 50 milliós veszteséget is összehozhat a telep.
Szombat délelőtt beszélgetünk. Kinn hideg őszi eső permetez, a meleg szobában a három gyermeke angolt tanul.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Ignéczi Zoltán
Dr. Molnár Sándor
Dr. Mezey Károly
Lakatos István
Gyüre István
Hugyina Zoltánné
Kiss-Szabó Ferenc
Toroczkai Árpádné
Szőllősi Ferenc
Dr. Láczay György
Dócs Attila
Dr. Szép Béla
Lénárt Andrásné
Nagypál Béla
Szendrei Józsefné
Vass József
Zsiros Imre
Hugyina Zoltán
Pataky László
Lázár Ferenc
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése