Dr. Kósa Jenő

Osztályvezető főorvos

Kisvárda

szszb_31_tk_dr_kosa_jeno_1000.jpgA Traumatológiai osztályon dolgozó (műtő, operáló) főorvossal, csak felsőbb vezetői segítséggel sikerült rövid időre beszélgetnünk. Az élet, a hasonló rendeltetésű kórházi osztályokon  ̶  szerte a világon  ̶  a megszokottaktól feszítettebb munkatempóban zajlik. A folyamatos idegfeszültség a mindennapi tevékenység szerves részévé vált a hosszú-hosszú évek során. Szinte egyik műtét jön a másik után, pedig a szusszanásnyi időben riportalanyunk is szívesen inna egy frissítő kávét, vagy egy üveg hűs ásványvizet. No, persze ekkor sem biztos, hogy két korty között nem szólnak neki: „Főorvos úr, várják a műtőben!” Magunk is átérezzük ennek az embert próbáló hivatásnak a nehézségeit. Egyik jó nevű orvos-kollégája mondta, hogy „Itt gyorsan kiválasztódnak a pályára valók és az alkalmatlanok.” Vélhetően dr. Kósa főorvos is egyetért a gondolattal. Ő is annyira megszokta a folyamatosan változó világot, amelyikben az élet írja a mindennapok forgatókönyvét, hogy sokszor azt veszi észre, már hat-nyolc óra repült el, amióta reggel először lépett be a műtő ajtaján. A hivatásával járó fizikai megterhelést el sem bírná viselni, ha nem sportolna rendszeresen. Miután köztudott róla, hogy hosszú évek óta futással, súlyzózással tartja karban, illetve edzi izmait, nem lehet kétséges az, miszerint mindig felkészülten áll a műtőasztal mellé.

Az első látásra szigorúnak látszó arckifejezés mögött egy igen is érző lélekkel megáldott embert találunk. Mondataiban az egyszerű emberek nyíltságáról, befogadó készségéről, segíteni akarásáról, a vidéki élet megtartó erejéről szólóak a mélyről jövő gondolatok. Meglepő, ugyanakkor érthető is ez „vallomás” egy olyan szakember szájából, akinek még a kezdetekben megadatott  ̶  a soproni kórház falai között  ̶  osztályt szervezni és vezetni, fiatal orvos-kollégákat betanítani. Folytathatta volna ott akármeddig, szinte karnyújtásnyira az anyagi megbecsülést nagyobb mértékben kifejező nyugati határtól, de dr. Kósa Jenő főorvos, inkább szűkebb hazájában kívánta megvalósítani önmagát. Sajnos, az örömébe váratlanul nagy bánat szorult: mindenki által tisztelt és szeretett szüleit szinte egyszerre veszítette el. Talán emiatt is mélyebbek az arcvonásai…

1987-ben, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen avatták doktorrá. A már említett soproni kitérőt követően előbb Debrecenben, Nyíregyházán, Fehérgyarmaton folytatta munkáját. Az egyetem utáni évtizedek során, nem kevesebb, mint hét szakvizsgát tett. Így vált sebésszé, traumatológussá, kézsebésszé, sportorvossá, orvos-közgazdásszá, egészségügyi menedzserré és ortopéd szakorvossá egy személyben. Páratlan szakmai karrier. Az internet révén kitágult a világ mindenki előtt. Ez a megállapítás szakmai értelemben is igaz: „Az orvos-kollégákkal könnyű kapcsolatot tartani. Az új műtéti eljárásokról, lehetőségekről angol nyelven szinte azonnal információhoz jutunk. A szakmai társaságok rendezvényeire, kongresszusaira igyekszem eljutni. A pontszerző programokra is természetesen elmegyek. Ám, ma már azok mindegyikének saját zsebből való finanszírozása egyre nehezebb. A kiesett időről még nem is beszéltem. Néhány éve az élet újabb kihívás elé állított, s én a hívó szóra igennel feleltem. Így kerültem a Kisvárdán működő, Felső-Szabolcsi Kórház állományába, ahol már én vezetem a Traumatológiai Osztályt.”

A köztudottan nagy teherbírású, gyorsan és határozottan döntő/cselekvő főorvos meg sem tudja számolni, hány műtétet végzett eddig. A szakma szépségeiről ekképpen lebbenti fel a titkok fátylát: ”Nekem a kihívást a politraumatizált, azaz a sokszoros törést szenvedett sérültek újrateremtése jelenti. Embert alkotni, még a szó műszaki értelmében véve sem egyszerű. Ami, nekünk a legfontosabb: a lehető legjobban visszaadni a sérült mozgásfunkciókat, azaz, hogy a beteg minél teljesebb értelemben véve élje tovább a hétköznapjait. Sajnos a motorizáció növekedésével az ilyen esetek egyre gyakoribbak. Az ortopédsebészet terén a nagyízületek, a csípő, a térd helyrehozása a legizgalmasabb. Örülök annak, hogy az anyagi nehézségek ellenére is egyre jobb feltételeink teremtődnek, különösen a végtagsebészetben. Ma már a csontvégek egyesítését sokkal kevesebb vágással, un. intrameduláris módszerrel végezzük, ami biztosabb eredménnyel, kevesebb fájdalommal, vérvisszapótlással és munkából való kieséssel jár. A szükségessé vált beültetéseket pedig fedett technikával, már kisebb műtéti területen oldjuk meg.”

Családi és magánéletéről, szabadidejéről így fogalmaz: ”Számomra az engem körülvevő, szerető család: feleségem, Fuder Laura, valamint két gyerekünk, Kamilla és Jonatán a legfontosabb. Szabadidőmben velük regenerálódom és rendszeresen sportolok” fejezi be életútjának történetét dr. Kósa Jenő osztályvezető főorvos.

Szerző: 2018. 01. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló