Dr. Sárdi Péter

Sebész adjunktus, helyettes osztályvezető

Kisvárda

szszb_33_tk_dr_sardi_peter.jpg416 gyermek született aznap Magyarországon, én csak egy vagyok közülük — mondja csendesen, miközben hellyel kínál. Szabadkozik, pár perce van csak két operáció között, ez alatt még haza is telefonál, hiszen maradnia kell, az ígért időpontra a hirtelen jött műtét miatt nem tud otthon lenni, így nélküle kell a családi ünnepséget megtartani.

A betegség nem ismeri az órát, a naptárt mondja. Orvosnak lenni életforma, nem szakma — folytatja — hangja erőt sugárzó, mozdulatai magabiztosak, határozottak. Derűs, rá jellemző mosolya, radikális őszintesége, szemléletmódja, szaktudása és óriási munkabírása védjegyévé vált páciensei, munkatársai körében. Saját bevallása szerint a még mindig kevés holisztikus szemléletű orvosok közé tartozik, missziója a gyógyítás mellett az egészségnevelés, az egészséggel kapcsolatos gondolkodás megreformálása, a korábbiaknál magasabb minőségű egészségtudat kialakítása. A folyamatos tanulásban hisz, gasztroenterológia szakvizsgájára készül, hivatása fundamentumának a naprakészséget, a megújulást, és a változásokhoz való alkalmazkodni tudást tartja.

Nagyon várt, második gyermekként született Ózdon, Somogyvámosról elszármazott, a kohászatban, szakmájában megbecsült üzemvezető, robbantásvezető édesapja, köztiszteletben álló, Bódvaszilason született tanítónő édesanyja, és nővére alkotta családba. A tőlük és általuk kapott értékrend mai napig meghatározó számára. Az ózdi Béke telepi 1-es Általános Iskolába járt, ahol kiválóan tanult, bár tanárai emléke szerint csúnyán írt, és lusta volt. Az aktív sport kisgyermek kora óta életének szerves része, eredményes úszóként csapattársaival számos versenyen öregbítették a város jó hírnevét. A kerékpározás, a síelés első mozdulatai a várost körülölelő hegyekhez kötik, szenvedélyesen űzi ezeket a sportokat manapság is. A József Attila Gimnáziumban töltött években természettudományos érdeklődése mellett — városi matematika verseny győzteseként — figyelme a műszaki pálya felé fordult, azonban egy tanára szerint „ebben benne van az orvosi…”, s ez gondolkodóba ejtette. Nagyszerű oktatóinak tulajdonítja, hogy maximális pontos felvételit írt a Debreceni Orvostudományi Egyetemre. Tanulmányi évei alatt aktív szerepet vállalt az egyetem közösségi életében, tudományos diákköri munkát végzett, jövendőbeli kutatóorvosként molekuláris genetikával szeretett volna foglalkozni. Érett önismerete azonban a sebészeti pálya felé terelte, mely döntés helyességét az élet azóta már számos páciensén keresztül igazolta.

A nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház sebész szakorvosaként már fiatalon óriási szakmai tapasztalatra tett szert, emellett körzeti ügyeletekben is hasznosította tudását a betegek javára. Oktatóként számos, egészségügyben dolgozó fiatal nemcsak orvosként, hanem volt tanáraként is tekint ma rá. Szakmai fórumokon előadóként is találkozhattak vele kollégái. A Magyar Sebészeti Társaság tagja.

2010-ben találta meg a Kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház vezetésének hívó szava, azóta ebben az intézményben végzi gyógyító munkáját.

Adja magát a kérdés: mi a titka egy ilyen sikeres pályának ebben a korban?

Nem titka van, hanem ára — válaszolja. Apám arra tanított, ha valamit csinálok, azt csináljam jól,  vagy ne csináljam. Hogy felelősséggel tartozom. Arra intett, mindig vigyázzak arra, mi mellé lehet oda írni a Sárdi nevet. És ha ezt nem lehet, akkor ne tegyem. Tudjak nemet mondani. Legyek képes megújulni időről időre. Otthonról azt hoztam, hogy az egész-ben gondolkodjak, ne részek-ben.

Általában azt mondják, minden érmének két oldala van: fej, írás. Én azt vallom, minden érmének három oldala van: fej, írás — és az él. És az „él” felől vizsgálva látszik minden oldal. Ez egy kiterjesztett gondolkodás. Ez pedig szükséges ahhoz, hogy a mai világban egy orvos újra tudja definiálni magát. Mert muszáj. Igénylik a betegek, az egészségesek, a szakma, a társadalom. Ezért fontos számomra, — és talán mégis ez a titok — hogy a hozzám forduló betegeknek általam ellenőrzött, és nyomon követett kiegészítő terápiát is biztosítsak, ugyanolyat, amelyet magamnak is előírnék szükség esetén. Vallom, hogy ezt nekünk, orvosoknak kell tennünk, hogy a betegek ne a médiából, vagy a szomszédasszonytól szerzett információ alapján avatkozzanak bele a kezelésbe. De ezt is csak jól szabad csinálni. Erre szeretném ösztönözni a jelenlegi és a leendő a kollégákat, illetve megtanítani a nem szakmabelieket a jövőben.

Túl a háromezredik önálló műtéten, a gyógyításra fölesküdött orvos számára az a legnagyobb elismerés, ha egykori betegének az ismerőse keresi meg — mondja. Ez ugyanis elégedett pácienst jelent, s akkor — történjen az tervezett időben, vagy ügyeletben — kifogástalan munkát végzett. Csak ezen az egyetlen úton szabad járnia, ám ezen az úton végig kell mennie.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése