Dr. Mezey Károly

Osztályvezető főorvos,

Kisvárda

szszb_06-154_dr_mezey_karoly.jpgSebész főorvos és politikus, amatőr ornitológus és mindenek előtt a családját szerető ember dr. Mezey Károly főorvos, akinek életútja nehezen sűríthető néhány mondatba. 1939. június 4-én született Mezőtúron. Édesapja, dr. Mezey Károly orvos, édesanyja Bordács Katalin, ő ma is él, 85 éves. A családfájukat 1675-ig vezette vissza, az egyik őse II. Lipóttól kapott nemesi oklevelet. Berta nővére gimnáziumi tanár Pesten, Sára nyugdíjas kertészmérnök szintén Pesten, Katalin húga Németországba ment férjhez, egy gyógyszeripari kutatóintézetben dolgozik. Felesége Virág Judit magyar-történelem szakos tanár, a Szent László Szakközépiskola kollégiumát vezeti. Tamás fia 30 éves, jogász, az IBM Magyarország jogásza, Zita lánya 22 éves, Államigazgatási Főiskolát végzett.

Mezey Károly az 1531-ben alapított egykori református főgimnáziumban érettségizett Mezőtúron 1957-ben. Benkő Gyula biológiatanárnak köszönhetően kedvelte meg az élővilágot és választotta az orvosi hivatást. Természetesen édesapja példája is ösztönözte. A Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1963-ban szerezte meg az orvosi diplomát. Az I-es Sebészeti Klinikán Nagy Tibor példája nyomán ő is a sebészetet választotta szakterületének. Szerencsésnek mondhatja magát, mert a megyei kórházban Eisert Árpád mellett dolgozhatott, aki az első nyitott szívműtétet (aortaszűkület) végezte hazánkban. Később megpályázta és elnyerte a kisvárdai kórház sebészeti osztályának vezetői posztját: 1975. október 23-ától dr. Mezey Károly vezeti ezt az osztályt.

Az akkor 105 ágyas osztály úgy oszlott meg, hogy 45 ágy állt az általános sebészet, 35 a baleseti sebészet, 25 az urológia és 5 az intenzív terápia részére. Egy osztályon belül kellett integrálni a sebészeti szakmákat, a műtéteket, valamint az ügyeleti szolgálatot. Már évtizedekkel ezelőtt érződött az egyre erőteljesebb szakosodás iránti törekvés, mellkas-, ér-, plasztikai-, idegsebészet jelezte ezt az utat. A kisvárdai kórházban 80 ezer ember biztonságos sebészeti ellátását kellett megszervezni olyan szinten, hogy minimum az elsődleges ellátást mindenkinek meg kellett kapnia. Egy városi kórházban az egyre inkább szakosodó sebészeti területekből is fel kell annyit vállalni, ami szükséges a legsúlyosabb, tovább nem küldhető esetek biztonságos ellátásához. Az itt dolgozó sebésznek chirurgus universalisnak kell lennie. Hogy mennyire hozzáértően művelik a sebészetet a kisvárdai kórházban, jól jelzi az az eset, amikor levágott csuklót varrtak vissza 1984-ben. 1996-ben 2100 operációt végeztek, ez a szám évről évre nő.

Mára tért hódított a gazdasági szemlélet, amit csak lehet, a járóbeteg-szakrendelésen vizsgálnak ki, és csupán a műtétre fekszik be a beteg.

Mezey főorvos úr arról beszél, hogy a szakma elméletét sokkal nehezebb követni akkor egy vidéki kórházból, amikor az osztályvezető főorvos is 13 ügyeletet ad egy hónapban. Most 10 orvos és 2 altatóorvos dolgozik az osztályon. Bár a kor színvonalához igazodva itt is végzik a laparoszkópos műtétet, a szakmai továbbképzésekre innen mégis nehezebb eljutni a nagy leterheltség miatt.

A politikával korábban soha nem foglalkozott, mégis két ciklusban országgyűlési képviselőként dolgozott Mezey főorvos úr. Először 1985-90 között, majd a Magyar Demokrata Fórum színeiben 1990-94 között politizált a Tisztelt Házban. Az első ciklusban az egészségügyi és szociális bizottság tagjaként sokat foglalkozott a szegénység, az alkoholizmus, a dohányzás problémakörével. Elsőnek nyújtott be törvényjavaslatot a nemdohányzók védelmében. A második ciklusban pedig az önkormányzati bizottság tagjaként érvelt, vitázott a vidéki Magyarország egyenlő esélyeiért, a kisebb települések városi szintű ellátásáért. Úgy vélte, nem csupán főhivatású politikusokra kell bízni az ország sorsát, hanem legyen beleszólása azoknak is, akik naponta végzik a társadalmi munkamegosztásból rájuk háruló kötelezettségeket. A fővárosban végzett munkája során rendszeresen felhívták a kórházból és sebészeti konzultációt kértek. Ez is mutatja, hogy Mezey főorvos egyetlen percre nem akarta ott hagyni a hivatását a politizálás kedvéért. Külön kiemeli, hogy a családja hozta a legnagyobb áldozatot azért, hogy eleget tehetett orvosi és közéleti tevékenységének. A feleségére hárult a nagyobb teher, hiszen a kamasz gyermekek nevelésének legnehezebb időszakában kényszerült egyedül megbirkózni a felmerülő napi gondokkal. Bár túlfeszített munkát végzett Mezey doktor is, úgy érzi, hogy ez akkor történelmi kényszer volt. Egy ország politikai, közéleti rendszerváltozásának lehetett ő is nem csupán részese, hanem tevékeny alakítója.

Az orvosi szobája falát szebbnél szebb madárképek, felvételek díszítik. A titok nyitja az, hogy Mezey Károly amatőr ornitológus, alapító tagja a Magyar Madártani Egyesületnek. Gyerekkori szenvedélyének ma is hódol és számtalanszor részt vesz a hazai programjaikban. „Elégedett ember vagyok, mert a beteg emberért vagy a rászoruló közösségekért megtettem azt, ami erőmből tellett.”

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése