Dr. Juhász Ferenc
Osztályvezető főorvos
Kisvárda
Riportalanyunkra, minden bizonnyal még gyerekkorában ragadt rá a „szélvész királyfi” becenév, amire az évek elmúltával is rászolgál. Latinos lendülete, beszédének pergő ritmusa, megnyugtató hanglejtése már az első pillanatban bizalmat kelt a hozzá kerülő betegekben. Az érkezőnek, lehet bármilyen belgyógyászati panasza, vagy betegsége, dr. Juhász Ferenc osztályvezető főorvos és szakképzett, vélhetően minden létező szakmai fogást, eljárást, gyors gyógyulást adó orvosi megoldást ismerő, csapatának kezei alatt nem kell aggódniuk a hozzátartozóknak. ”Mindaddig nem ismerünk elvesztett beteget, amíg az bármilyen életjelet is mutat! Mindig elmegyünk a lehetetlen határáig. Megteszünk mindent, amivel úgy látjuk, hogy még megmenthetjük az embert.”
Az akkor Debrecenben élő Juhász család boldogságára, hat évtizeddel ezelőtt világra jött fiúk, az édesapja utónevét kapta. Iskolás éveiről így fogalmaz: „Édesapám háziorvosként dolgozott. Az érettségiig bejártam szinte az egész országot: tanultam Érpatakon, Rakacán, Bodrogkeresztúron, Szerencsen, majd Battonyán érettségiztem 1972-ben.”
A Debreceni Orvostudományi Egyetem – a DOTE – általános orvosi diplomáját 1980-ban vette át. Még akkor elfogadta dr. Fekete Imre főorvos állásajánlatát. Harmincöt éve ez az intézmény az egyetlen munkahelye. Felesége Kósa Valéria. Első gyerekük, Valéria, egy amerikai-magyar-indiai cég humán erőforrás területen dolgozó munkatársa. Húga, Judit Júlia jelenleg az IBS képzésére jár. Mindkét lány három idegen nyelven beszél. ”Büszkék vagyunk rájuk, mert nagyon igyekvők és szorgalmasak.”- mondja édesapjuk.
Kisvárdára érkezésekor a kórházban még két belgyógyászati osztály működött, 70-70 ággyal. Egy ésszerű átszervezést követően jött létre a mai állapotú, összevont, 130 ágyas osztály. A kezdetekben a belgyógyászaton zömében „csikócsapat” dolgozott, miután az akkor legidősebb orvos is 30 éves volt, az osztályvezető főorvoson kívül. Az itt végzett orvosi munka jó ajánlólevélként szolgált a máshová kerülő fiatal orvosok számára. „Ez a hely az orvosok körében kimondottan jó továbbképző és rutinszerző műhelynek kijáró tiszteletet vívott ki magának.”- mondja Juhász doktor.
„A belgyógyászati szakvizsgámat 1985-ben tettem le. Majd egy kis rátartással kaptam engedélyt az újabb, immár kardiológiai szakvizsgára, de még így is az első kevés kardiológus közé tartoztam ezen a területen 1994-ben. Korábban adjunktus, majd ebben az évben csoportvezető főorvos lettem. Időközben peregtek az események, s velük együtt teltek-múltak az évek, évtizedek. A korábbi csikócsapatból itt maradt „derékhad” átlagéletkora meghaladja az ötvenet. Az országos gondok itt is éreztetik negatív hatásukat. Jönnek fiatalok, de ez a hely, bármilyen jó szakképző műhely is, csak időszakos megállót jelent számukra.
Az első külföldi állásajánlatot követően többen kivándorolnak Magyarországról. Ennek ellenére az osztályon több-szakvizsgás, sokéves gyakorlattal bíró, hivatásuknak élő emberek: orvosok, szakasszisztensek, szakápolók, valamint más területet képviselő, agilis munkatársak dolgoznak, egy jól összekovácsolódott közösséget alkotóan. Senki sem lóg ki a sorból közülük.”
A Felső-Szabolcsi Kórház ma is igen népszerű a betegek körében. Az egymást követő generációk átadják ismerőseiknek az itt dolgozó, jó orvosok nevét. Az intézmény betegforgalma a mezőgazdasági munkák idényétől függően ingadozik, megnehezítve azzal a tervszerű gyógyító munka eredményes végrehajtását. A kezdetekben az osztályon tartózkodás időtartama átlagosan három hét volt. Mára – az orvostechnikai fejlődésnek és a jókor végrehajtott fejlesztéseknek, valamint az elnyert pályázatoknak köszönhetően – ez öt-hét napra csökkent. „A tágabb környéken élők nem is tudják, hogy milyen szerencsés emberek! Mi, a saját gyógyító mechanizmusunkkal a városi kórháztól elvárható szintű ellátást mindig tudtuk biztosítani mindenkinek. Belgyógyászati osztályunk elsők között kezdte el a stroke-s betegek legnagyobb ellenségének, a vérrögnek az eredményes, műtét nélküli oldását, amelyet ma már neurológiai stroke őrzőben végeznek. Az akut infarktussal érkezők gyógyítását több mint három évtizeden keresztül megyei decentrumként végeztük, ebből 1300-1400 betegnél hasonlóképpen gyógyszeres vérrögoldással a koszorúérben.
A jövőbeni feladatait illetően, így fogalmaz: „ A színvonalat tartanunk kell! A megyéből, a térségből érkezőket a mindenkor indokoltan elvárható mértékben kell ellátnunk. Nem feledkezhetünk meg a hagyományaink ápolásáról sem!” A hivatásként végzett gyógyító munka fáradalmait igényesen gondozott kertjében, a közös családi utazásokkal, a természet szépségeiben töltött gyönyörködéssel piheni ki. „Életemmel végtelenül elégedett és boldog ember vagyok.”