Nyíregyháza

Különleges életutat tudhat maga mögött a negyvenes éveinek végén járó Takács József. Amíg az ízléssel berendezett kertvárosi otthonban a történelmet idézzük, kirajzolódik az elmúlt szocialista rendszer. Minden erényével és ellentmondásával, merthogy aki tisztán akar látni a politika, a gazdaság és a történelem dolgaiban, mindkettőt megtapasztalhatta.

Takács József egészen kora gyermekkorától a kereskedelem különböző formái iránt érzett lelkesedést. Nevezhetjük ezt véletlenszerű érdeklődésnek is, hiszen a szűkebb és a tágabb család nem erre a pályára ösztönözte a cseperedő gyermeket.

Pedagóguscsaládban nőtt fel, édesanyja, Vincze Matild tanítónő, ma nyugdíjas és Nyíregyházán él. Nevelőapja, Szászfalvi Mihály már nincs életben. A pedagógus szülőket látva a fiatalemberben megfogalmazódott: a gyakorlati élethez lényegesen közelebb álló hivatást akar betölteni.

A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban érettségizett, és most már úgy tartja, szerencséjére nem vették fel a tanárképző főiskolára. Így viszont megadatott számára a lehetőség, hogy az élet iskoláját járja. Apagyra került, a helyi áfészirodára és hálózati ellenőrként kezdett dolgozni. Kitűnt lelkesedésével, precizitásával. Akkoriban nagy kitüntetésnek számított, hogy hamarosan elkezdhette a marxista tanulmányokat.

− Az íróasztalt ki nem állhattam sohasem  − vallja évtizedek távlatából Takács József.  − Mindig azt néztem, hogy mehetek ki valami hasznos ürüggyel az irodából  − mosolyog a történteken, viszont komolyan folytatja:  − Gyakorlati tevékenység érdekelt, ahol a teljesítmény mérhető és valóban megmutathatja az ember, hogy mire képes.

Erre bőségesen nyílott alkalma. Akkor figyelt fel az ország helyzetére, amikor 1968-ban az új gazdasági mechanizmusként ismert modernizálási program elkezdődött. A pénzügyi technikumban is leérettségizett, mert hamarosan eldőlt: ezt a szakterületet sem hagyhatja figyelmen kívül, ha a kereskedelemben akar boldogulni. Imádta és most is imádja az alkotó munkát, mert meggyőződése, hogy csak akkor lehet az ember elégedett a szakmai tevékenységével, ha valami egyedi, sajátos teljesítménnyel hívja fel magára a figyelmet.

Vezető beosztást töltött be a szövetkezeti mozgalomban, a nyíregyházi járási, majd a megyei pártbizottságon. Vezette a megyei tanács kereskedelmi osztályát három éven keresztül. Ma, amikor sokan meg nem történtté kívánják formálni az elmúlt éveket, Takács József másként reagál a múltra.

− Én azt soha nem gondoltam, hogy valamiért szégyellnem kellene, amiért a pártbizottságon dolgoztam  − fejtegeti.  − Szerintem, az alapkérdés nem az, ki hol kereste a kenyerét, hanem az, hogy azt milyen erkölcsi mércével tette. Én soha egyetlen alkalommal sem éreztem, hogy helytelenül, netán a köz ellenére láttam volna el a feladatomat.

Tudomásul kell venni, hogy abban a társadalmi formációban is megvoltak a kialakult játékszabályok, mint ahogy ma is megvannak ezek. Arra törekedtem, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeket maximálisan, a köz javára kamatoztassam. Ha bárhol a területen kerestem a szakmai kapcsolatot, rá kellett jönnöm: hiába mentem én a pártbizottságról, az együttműködő partner a gazdasági vezető és nem a párttitkár volt. Az külön zavart okozott, hogy a párttitkárok  − tisztelet a kivételnek  − nem a legmagasabban képzettek közé tartoztak. Furcsának találtam és találom ma is, hogy a párthűség égisze alatt sokan kibújhattak az egyetemi, főiskolai diploma megszerzésének kötelezettsége alól.

Takács József menet közben a közgazdaság-tudományi egyetemen szerzett diplomát, s mint utalt rá: több diplomával rendelkező társaival együtt tudattalanul ő is hozzájárult a párt belső bomlasztásához. A nyolcvanas évek vége felé már egyértelművé vált mindenki számára, hogy a hagyományos módon nem lehet a párt belső életét megszervezni és a társadalmat irányítani.

Jelenleg is a gazdasági, kereskedelmi életben vállalt állást: egy bútordiszkontot vezet az almatárolóban.

Felesége tanítónő, a Kertvárosban, a 7-es iskolában tanít. Talán jellemző a család mentalitására az, hogy amikor nemrégiben a pedagógusok sztrájkot hirdettek: Katalin asszony a munkabeszüntetést nem tartotta megoldásnak. Három gyermekük született, Katalin francia nyelvtanár, hazai és külföldi egyetemen csiszolja tudását, ám most sajnos, nem talált állást ehhez. József Tatabányán a modern tudományokat tanulmányozza, míg Attila fiuk most nyolcadikos.

A család a természet szerelmese, gyakran kirándulnak, tavaly nyáron Tunéziában és a Szaharában barangoltak egy ideig. A gyerekek sportolnak, József az Újpesti Dózsában öttusázott, Attila az erdők, hegyek világát nem adja semmiért.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)