Horváth József

Kereskedelmi vállalkozó,

Nyíregyháza

szszb_05-50_horvath_jozsef.jpgLeülünk beszélgetni, és közli, az ő életében nincs semmi, ami másoknak érdekes lenne. A vállalkozását  már az irigység sem tudná jelentéktelennek, vagy szakszerűtlennek minősíteni.  A Kurcz Bt. családi vállalkozás, mégpedig oly módon, hogy a névadója, Kurcz Béla, felesége nagyapja, 1928-tól közismert  személyisége volt a város kereskedelmi életének. Horváth Józsefre bizonyára büszke lenne, nemcsak a Kurcz név öregbítéséért, hanem az önálló és sikeres fejlesztésekért. Horváth József apai ősei Hajdúsámsonban éltek, ott voltak csizmadiák. Édesapja, Horváth Ferenc a kőműves szakmát tanulta, építőipari technikumot végzett, és várta a tavaszt,  hogy munkát vállalhasson. Egy magánvállalkozónak határidőre kell az adót fizetnie, nem törődve azzal, hogy ez a vállalkozás nem havi fizetéssel jár. Így állami alkalmazott lett, építésvezetőként kamatoztatta tapasztalatait, de magánvállalkozóként ment nyugdíjba. Legalább 300 házat épített a városban. Fia a Kossuth Lajos gimnáziumba járt, ám ez az 1960-as évek végén nem volt  hagyományos gimnázium. Úgy  nevezték, hogy 5+1-es, és egy szakma alapjait sajátították el. Mivel Horváth József 1953-ban született, belekerült ebbe a speciális oktatási reformba, aminek célkitűzése talán elfogadható lett volna, hiszen az elektronikát ma is kedveli. Felvételizett a helyben lévő mezőgazdasági főiskolára gépész szakra. Ezt a kort már a tudatosan vállalt saját út keresése jellemezte. Aktív közéletet vállalt, mert tudta, másként nem tudja „osztályidegen” voltát közömbösíteni. Szójátékká vált, hogy akinek van egy jó nagybácsija, keresztapja, az könnyebben boldogul. Neki volt, igaz alig idősebb nála Aczél Géza író, költő, szerkesztő, aki édesanyjának, Hricsovinyi Máriának az unokatestvére, de számára ez a tény inkább kihívást jelentett, hogy maga is többre vigye. 1976-ban, diplomájával az Universil nevet viselő üzemben helyezkedett el, de alig melegszik meg, bevonultatják katonának. Itt szokott a fiúk élete elérkezni a felnőtt korhoz, idősebb emberek úgy tartották, hogy aki ezen túl van, nősülhet, családot alapíthat. Majdnem eszerint alakult Horváth József élete is, egy időben több dolog is változott körülötte. Leszerelés után a húsipari vállalatnál kapott állást, és itt maradt egészen 1991-ig. Beosztásai változtak, majd párttitkárként működött.

Az utókornak nehéz lesz különbséget tennie azok között a rövid periódusok között, amelyet a mi generációnk megélt, hiszen valóban sorsfordító évek voltak. Így történhetett, hogy a hajdani városi vágóhíd előbb nagy jelentőségű városi üzemmé fejlődött, majd egy országos döntés értelmében  az üzem része lett a húsipari trösztnek. Horváth József azonban azt hangoztatta, hogy itt korszerűsíteni kellene. A gazdaság még várt az átalakulással, Horváth József azonban nem, otthagyta a munkahelyét még a privatizáció előtt, és a maga vállalkozását akarta megerősíteni. Ennek a vállalkozásnak a kezdetei messzire nyúlnak vissza, mondhatjuk, hogy diákkoráig, hiszen akkor ismerte meg Brezina Évát a Városi Művelődési Központban ahol olyasfajta klub működött, ahová nyugodtan elengedhették a szülők a fiatalokat, a szórakozás és a társkeresés, a baráti találkozók helye volt itt. A középiskolás kortól  megmaradt az egymás iránti vonzalom éveken át, míg 1978 augusztusában házasságot kötöttek. Felesége szakmai életrajza egy külön fejezete a családi históriának. Közös öröm volt  az 1979-ben született Réka és az 1985-ben érkező Ádám. 1982-ben felesége úgy döntött, nyit egy kis boltot a „repülő híd” mellett, azaz a vasúti híd túloldalán, innen indultak, és miután 1991-ben, amikor ő is ezt a vállalkozást akarta folytatni, egy családi házban, az Őz közben nyitottak üzletet, de ez már Kurcz Bt. néven vált ismertté, és lassan formálódik az a profil, ami jelenleg három nagy forgalmú üzlet működését teszi lehetővé.

A játék volt az, amivel berobbantak a város kereskedelmébe. Történt ugyanis, hogy a privatizáció éppen ezt a nagyon szezonális cikket tette elérhetetlenné a szülők számára, de a Mikulás, a karácsony elképzelhetetlen enélkül. Mégsem volt elég csak ezt árulnunk − mondja −, mert vannak olyan időszakok, amikor a vevők mást keresnek. Nyáron például műanyag bútorokat, háztartási kiegészítőket. Sőt ma már újabb bővítésről is beszélgethetünk. Következtek az illatszerek. Nem volt nehéz eldöntenünk, hogy jól kiegészíthető az árajánlatunk olyan üvegáruval, ami hangulatosabbá teheti nemcsak a lakást, de még a kerti partikat is. Ahogy változott körülöttünk a világ, ahogy jobban láttuk, kik a vásárlóink, úgy alakítottuk a kínálatunkat. Kell egy határvonal, amiből nem enged az ember. Ha a minőségből engedünk, akár az árut, akár a kiszolgálást értjük alatta, elveszíthetjük a legjobb ajánlást, a vevők bizalmát. A Váci Mihály úton lévő üzletközpont egy családi ház alakult itt át irodává, üzletté és raktárrá, a design nagyon sikeres, megtartotta a stílusát, és udvarában a funkcionalitás és a harmónia, a biztonság és a védettség összhangja még arra is módot nyit, hogy a tulajdonos a kedvenceivel, a déli növényekkel foglalkozzon.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése