Márton Mihály

Mérnök, vállalkozó,

Nyíregyháza

szszb_04-104_marton_mihaly.jpgBalkányban született, 1951-ben. Az édesapja rendőr volt, ezért több helyen járt általános iskolába: Nagykállóban, Balkányban, Bökönyben. Már akkor kialakulhatott az a képessége, amelyre a későbbiekben is nagy szüksége volt: az alkalmazkodás.

Édesanyja háztartásbeliként a családról gondoskodott. Ketten vannak testvérek. A nővére jelenleg a Dunántúlon él.

Középiskolába Nagykállóba járt, a Budai Nagy Antal növényvédő gépész szakközépiskolába. Itt került közeli kapcsolatba az autókkal is, mert mire leérettségiztek, mindenki jogosítványt szerzett. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola gépész karának gépjavítás szakára jelentkezett. ’72-ben végzett gépész üzemmérnökként. Gyakornokként a Balkányi Állami Gazdaság szervizüzem-vezetője lett. Bő egy évig volt ott, ’74-ben megnősült. Egy nyíregyházi lányt vett el. Mivel nem tudtak lakást biztosítani, munkahelyet változtatott. Így került Nagykállóra, ahol a Virágzó Föld Mgtsz gépjavító műhelyének a vezetője lett. Sok mindennel foglalkozott, mert a szakma minden részletét meg kellett és lehetett ismerni. Negyvenöt ember tartozott a keze alá, így vezetői tapasztalatokat is szerzett. ’76-ban a Magyar Néphadsereg polgári alkalmazottja lett Nyíregyházán. A szakmán belül maradt, mert a javítóbrigádot irányította. Tizenkét évig tartott ez a „szolgálat”. Közben két gyermekük született: Ildikó 1976-ban, Mihály 1982-ben. Mindketten májusban, akárcsak az édesapjuk.

Egy kicsit mindig is vonzódott a pedagógiához, ezért elméleti és gyakorlati oktatást vállalt az ATI-nál 1974-től. Akkoriban mindezt a munka mellett csinálta. 1989-től a honvédségtől a Közlekedésfelügyelethez került, ahol vizsgabiztos lett.

1995-ben egy családi vállalkozásba kezdett, amelyben a sógora és a sógornője vesz részt. A cég bútorkereskedelemmel foglalkozik. Ez elég messze van az eredeti szakmájától. Érzett magában annyi ambíciót, hogy az elmúlt években felhalmozódott tapasztalatokat hasznosítani tudja.

A vállalkozás úgy jött össze, hogy a család rendelkezett egy teherautóval, ez lett az apport. Sikerült találni megfelelő üzlethelyiséget is. Ezer négyzetméteres bútorboltot üzemeltetnek. Ez ma Nyíregyháza második legszebb bútoráruháza. Ebben a vállalkozásban a személyzeti munka, az üzletmenet irányítása tartozik hozzá.

Amikor azon töprengett, vágjon-e bele ebbe az újfajta életbe, abból indult ki, hogy amíg az emberek házasságot kötnek, addig bútorra is szükségük lesz. Márpedig a házasságkötő-terem előtt sorban állnak, így minden remény megvan arra, hogy egy jó ideig a bútort is keresik.

Mindig arra törekszik, hogy a vevő igényeit maximálisan kiszolgálják, mert a cég van a vevőkért és nem fordítva. Minden olyan megoldás érdekli, ami hozzásegít az üzlet fejlődéséhez. Ungvári kapcsolattal is rendelkeznek, olykor barterüzlet lebonyolítására kerül sor.

 A bútorgyárak segítettek az indulásban, bizományosi szerződést kötöttek velük, csak akkor kellett fizetniük, amikor eladták a bútort. Ez nagy könnyebbséget jelentett. Így sikerült kevés tőkével mozgatni az üzletet. A társa közgazdász, ez sokat segít abban, hogy valamennyire pontosan érzékeljék a magyar gazdasági folyamatokat. Érezni, hogy jelenleg a magyar gazdaság a mélypontját éli. A vevő először tájékozódik, de néhány nap múlva megjelenik és fizet, mert úgy tapasztalja, hogy a bútorbolt árai verhetetlenek. Sok ismerős vevő is megjelenik az üzletben, ami azt jelenti, hogy jók a piacon. Segíti az üzletmenetet, hogy náluk OTP-hitellevéllel is lehet vásárolni.

Mindig az emberekkel szeretett a legjobban foglalkozni, mert úgy érezte, hogy ha megfelelően közeledett hozzájuk, sikerült eredményeket elérni. Ehhez szükség volt empátiára, emberismeretre, szakmai hozzáértésre.

Oktatóként évente négyszáz embernek adja át a közlekedési ismereteket. Az elmúlt évek során több ezer emberrel foglalkozott. Jelenleg azok is hozzátartoznak, akiknek valamilyen ok miatt bevonták a jogosítványát. Itt lehetőség van arra, hogy megismerje, a több éves jogosítvánnyal rendelkezők miért kerültek ebbe a helyzetbe.

Nincsen sok szabad ideje. Ha csak teheti, utazik, szereti a különböző népek kultúráját megismerni. Gyakorlatilag bejárta a szomszédos országokat, de eljutott Nyugat-Európába is. Megszerezte a vízijártassági engedélyt, azóta többször bebarangolta a Tiszát motorcsónakkal.

Hobbija az autóvezetés és a szerelés, nagy örömmel tölti el, hogy a fia is érdeklődik a kocsik iránt. A lánya könyvesbolti eladóként dolgozik. A felesége a kereskedelemben tevékenykedik.

Kíváncsian várja, mennyire segíti a vállalkozókat a készülő kormányprogram. Az induláskor nem kaptak hitelt, pedig minden feltételt teljesítettek. Azóta bizonyították, hogy életképesek, újra megpróbálják.

Szeretnék megvenni az üzlethelyiséget, ehhez azonban szükségük lenne kölcsönre.

Mindig is optimistán szemlélte a jövőt, most is bízik abban, hogy a terveket sikerül megvalósítani.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése