Nyíregyháza

Igen kevesen mondhatják el magukról, hogy közel negyedszázada dolgoznak egy szakmában. S teszik mindezt úgy, hogy majdnem négy évtizedes állami alkalmazotti korszak után megbecsült és köztiszteletnek örvendő vállalkozóként folytatják ugyanazt a tevékenységet. Ráadásul az egykori munkatársak is követték volt főnöküket az induló vállalkozásba.

E kevesek egyike Márczi Mihályné kereskedő, aki a nyíregyházi belvárosban a Széchenyi utca elején lévő Márczi-Ker. Bt. boltjában fogadja a vevőket. Ma is nyugodtan letagadhatna legalább tíz esztendőt az életkorából az asszony. Energikus, lendületes, egyszerre több dologra irányítja figyelmét. Nem a hangerővel, a tulajdonosi pozícióval szerez érvényt akaratának, hanem kedvességével, lenyűgöző személyiségével. Halk szavú, de arcáról mindent leolvashatnak a munkatársai.

Régen kezdődött a cipők iránti érdeklődése. Édesapja, Fülöp Péter cipészmester volt Ibrányban. A gyereklány már akkor becseppent ebbe a világba, amikor még fogalma sem volt, milyen irányt szab neki a sors. Látta a falubelieket jönni az édesapjához, majd megelégedetten távozni. Amikor a nyolcadik osztály elvégzése után beiratkozott a gimnáziumba, szinte azonnal egyértelmű lett, hogy a nagy család nem tudja nélkülözni az ő keresetét, és mielőbb szakmát kell tanulnia.

Édesanyja, Németh Johanna, a gyermeknevelés és a háztartás gondjait vállalta. Öt testvér közül ő a középső. Nővérei, Irén és Ilona a nagyhalászi zsákgyárban dolgoztak, Béla öccse géplakatos, József irodagép-műszerész lett. Férje, Márczi Mihály szintén irodagép-műszerész szakmával és több évtizedes szakmai múlt után alapító társa a vállalkozásban. Két gyermekük született. Zoltán a családi vállalkozás ügyvezetője, lánya, Ágnes fogorvos Budapesten.

Márcziné még akkor tanulta a szakmát, amikor próbaszéken ült az eladó a vevő elé, a lábára segítette a cipőt és mindenben tanácsot adott. Augusztinyi Józseftől és Vasas Józseftől tanulta a cipőeladás csínyját-bínját. A mai városháza alatti cipőboltban – Nyíregyháza egyik legrégibb és legpatinásabb üzletében – szolgálta ki a vásárlókat. Generációk vettek kényelmes és divatos lábbelit Márczinénál. Sokszor csak azért tértek be, hogy kicsit beszélgessenek. Az is előfordult, hogy maga a kereskedő beszélt le valakit a vásárlásról.

Őt ugyanis soha nem az vezérelte, hogy mindenáron a forgalmat növelje, hanem elégedett vevőket várt vissza legközelebb is. Később az egykori Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatból lett Renomé Rt. említett boltja a nyíregyházi sétálóutcába költözött, és ott már a kor színvonalának megfelelő cipőüzletben fogadhatták a vevőket.

Óriásit változott mára a cipővilág. Nem akar nosztalgiázni az asszony, de a régi, neves hazai cipőgyárak, a bonyhádi, a szigetvári egyedi darabjai mai is nagyon hiányoznak. Hiába volt akkor mintegy 20 modell, ma pedig ezer, a fazonok jórészt ismétlődnek. A távol-keleti és az olasz cipődömping uniformizálta a piacot. Hiába a divatosnak mondott forma, ha nem mindenki érzi jól benne magát. A nagykereskedelem – amely régen meghatározója volt a termelő és a vevő közt elfoglalt helynek – mára szinte eltűnt a gazdaság süllyesztőjében. Hogy ez jó-e vagy sem, nem érdemes rajta polemizálni. Sokkal lényegesebb az, hogy a vállalkozónak alkalmazkodnia kell a helyzethez.

Márczinéék nemcsak cipőket, hanem munkaruhákat is árusítanak. Mi több, nemcsak árusítanak, hanem maguk is gyártanak kényelmes darabokat. Egyedi megrendeléseket is teljesítenek, hiszen a különböző szakmákban más-más előírások, biztonsági szabályok mellett kell hordható munkaruhát alkotni.

A munkatársai tréfásan már kérdezték is Márczinét, hogy vajon ő miből van? Hisz óriási energiával, lendülettel szervezi a hétköznapjait, soha nem fáradt és mindig kedves. Nagyon egyszerű az ok – magyarázta az asszony – egyszerűen imádja, amit csinál. Szereti a vevőket. A papucsos vásárlóval ugyanúgy bánik, mint azzal, aki méregdrága cipőt vesz. Az az elgondolása, hogy minden réteg találja meg a számára legkedvezőbb fazonú, árú terméket.

Márcziné ezt a szemlélet szeretné tudatosítani a fiában, aki a vállalkozás ügyvezetőjeként a családi hagyomány folytatója. Szinte a semmiből kezdték a kft. létrehozását. Alkalmazotti évtizedekkel a hátuk mögött, viszont hozták a szakma szeretetét, a vevők megbecsülését és a korrekt kereskedői szellemet. Ez a tőke elégnek bizonyult egy sikeres vállalkozás elindításához. Nem a pillanatnyi haszon vezérelte őket, hanem hosszú távon gondolkodtak az öt évvel ezelőtti kezdésnél és most is. Ha még egyszer választania kellene Márczinénak, ma is a cipős szakma mellett kötne ki.

Szabadidejében igyekszik pótolni az el nem olvasott könyveket. Hajdúszoboszlóra jár a férjével pihenni a gyógyfürdőbe, valamint az unokáival tölti szívesen az idejét. Boldog, megelégedett ember.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)