Kincs Noémi és Kincs Csaba

A Kincses Kert tulajdonosai,

Nyíregyháza

szszb 24 tk Kincs Noémi és Csaba.jpgA fiatal, kellő szépérzékkel és kreativitással megáldott házaspár – Kincs Noémi és Kincs Csaba – vállalkozók Kincses Kertje mindenben hű megteremtőihez, gazdáihoz. Szemet gyönyörködtető, szívet melengető érzés látni mindazt, amit partnereiknek, vevőiknek és a csupán nézelődőknek mutatnak meg. Szinte mindent szemléltet a kertjük, egyedi ötletek egész sorát felvonultatva, ám a vásárló dönti el a végső összeállítást. De jobban jár, ha a két szakemberre hallgat. Szerencsés találkozás az övék: egy pedagógus és egy gépészmérnök kitartása, nyitott szemlélete, s a szülők támogatása biztosítja a további eredményeket.

A Kincses Kert 2005 óta működik. Előbb beszállítói voltak a nagyobbaknak, majd rövid idő múltán önállósították magukat. Döntésük helyességét mi sem igazolja jobban, mint a 2007-es Kelet-Nyugat Expo különdíja. De mivel is foglalkoznak ők?

Termékpalettájuk igen széles és rugalmas. Azaz, ha valahol, valami újdonságot felfedeznek, s azt mindketten jónak is találják, beépítik a kínálatukba. S, ha valamit alig, vagy egyáltalán nem keresnek a vevők, azt egy időre „elfelejtik”.

Magyarországon a geológiai adottságokból eredően számtalan térkőgyártó cég, kisebb-nagyobb vállalkozás működik az övék mellett. Így nem könnyű a felszínen maradni. A piac kicsi, a „fóka meg kevés.” Ezért túlélésben csak azok lehetnek biztosak, akik rugalmas árképzéssel, különféle kedvezményekkel, s mind érdekesebb árukínálattal lepik meg a hozzájuk betérőket.

Nem akarnak mindent maguk gyártani, mert az üzletileg esetleg a tönkremenéshez vinné őket. A kiegészítő berendezéseket – csobogók, kerti szökőkutak, kovácsoltvas térelválasztók, stb. – leginkább külső partnereiktől szerzik be. Olykor-olykor soron kívül is, ha a kedves vevő úgy kívánja.

De nézzük csak, hol találjuk meg őket! Nyíregyházán, a Kemecsei úton, Sóstóhegy végét követően, váratlanul tárul elénk a kép: egy bámulatosan harmonikusan berendezett téren fekszik a Kincses Kert. A látvány hatására csupán pillanatok kellenek a döntéshez: „Ide bemegyünk.” S azok járnak jól, akik nem csupán a széles körben forgalmazott áruismertetőkből, hanem személyes benyomásaik után választanak ki egy nekik tetsző összeállítást. A segítőkész tanácsadók pedig mindig kéznél vannak a fiatal szakemberek személyében. A kert azonban önmagáért beszél, csak érteni kell a szavát!

Kincs Noémi így vázolja fel az érdeklődésből vevővé válás folyamatát: „Első lépés a szakszerű tájékoztatás, ami azzal a céllal történik, hogy a megrendelő álma valósuljon meg. Minden esetben meghallgatjuk az elképzelését, és ehhez tesszük hozzá a mi szaktudásunkat. Elmondhatom, hogy eddig még nem nagyon kértek olyat, amit ne tudtunk volna teljesíteni. Minden részletre kiterjedő alapossággal közösen tervezzük meg az ő leendő kertjüket, azért, hogy annak minden szegletében boldogan érezzék magukat.”

Fejlődésük egyik zálogáról már írtunk. A másik része a partnerek, együttműködők sora. Vannak közöttük olyan, csúcsminőségű mediterrán termékeket gyártók is, akiknek az egyedüli forgalmazói ők a keleti régióban. Jó kapcsolatban állnak az öt évtizede a piacon lévő Semmelrock gyárral, amelynek a térköveit szívesen ajánlják az érdeklődőknek.

Saját termékpalettájukban a térköveken kívül megtalálhatjuk a kerti tavakat, medencéket, a különféle öntözéstechnikai berendezéseket, a kertépítési elemeket is. Ebbe a sorba tartoznak a mind szélesebb körben elterjedő fa játszóterek, amikhez esésvédő gumilapokat is szállítanak, ha azt a vevő úgy kívánja.

Mit vállalnak fel egy megrendelőnél? – kérdezzük Kincs Noémit. Válaszán nem lepődünk meg, hisz’ az eddigi mondataiból ez is kiszűrhető: Mindenekelőtt teljes körű szaktanácsadást, igény szerint terepfelmérést, számítógépes tervezést, és sok esetben a komplett kivitelezést. Ez abból a szempontból is jobb mindkét félnek, mert utólagosan nincs kire mutogatni, hivatkozni az alvállalkozói hibákra, a rossz anyagminőségre, stb. „Egy szépen, ízlésesen felépített kert szinte örökéletű. Nem csekély kiadás, de a házát sem két évre építi fel az ember” – mondja Noémi.

Klasszikus családi vállalkozás az övék. A fiatal, agilis házaspár mellett a feleség édesapja, Makkai György elektrotechnikus ma már a vállalkozás aktív részese. Noémi édesanyja, Bihary Katalin gazdasági vezető a Városi Gondozási Központban. Az élet, azaz az ügyfelek építkezési kedve, szépérzéke, a divatos megoldások utáni vágya igazolta a Kincses Kert bemutatópark létjogosultságát. A bővítést, a mindig újabb és korszerűbb hazai és külföldi térburkolási megoldások bemutatását, népszerűsítését, az igények kialakítását, a szépérzék fejlesztését nemcsak feladatuknak, hanem – patetikus megfogalmazással élve – küldetésüknek is tartják. Szép és találó szlogent választottak maguknak: Ahol a vevő a kincs!

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése