Nyíregyháza

A szőke, csinos és láthatóan temperamentumos fiatalasszony maga teremtette azt az atmoszférát, amellyel az óra-ékszer boltban végzett munkáját személyessé tudta tenni − emlékszem vissza, amikor a portréját formáljuk. Brezina Éva itt jól kiismerte az emberi természetet, ki hogyan viselkedik, ha van egy kis elkölteni való pénze, vagy épp nincs, de szeretne valakit meglepni. Megtanulta, hogy a vevőt akkor is megértse, ha az nem avatja be titkaiba. Kérdés, honnan volt ez a kereskedelmi pálya iránti vonzalma? Beiratkozott a Vasvári gimnáziumba, de inkább a kereskedelmi szakközépiskolába vágyott, itt is végzett. Mire nagykorú lett, már döntött két fontos dologban, milyen pályán képzeli el a jövőjét, és hogy ki lesz ezen az úton a párja. Rádöbbent, neki nem kell keresnie az eszményképét, mert ő olyan szerencsés, hogy a családja kínálja azt.

Az új áruházak új fejezetet nyitottak a város kereskedelmében, ekkor a megnyíló Nyírfa Áruházban helyezkedett el. Hasonló a hasonlóval, mondhattuk volna 1978-ban, amikor Horváth József felesége lett. Akkor még csak azért gondolhatta ezt a külső megfigyelő, mert az ő édesapja építész, az apósa pedig építésvezető volt. Amikor megszületett Réka lánya, otthon maradt vele 3 évre. Ezalatt felismerte, hogy a meghitt hangulatú üzleteket, a közeli boltokat nem helyettesíthetik az áruházak. Ezért döntött jól,  amikor 1982-ben megnyitotta a Hídi bazár nevű kis ajándék-játék boltját, mert könnyedén megoldotta a feladatot, pedig ’85-ben megszületett kisfia, Ádám is. Ezen a ponton érdemes visszapillantanunk arra a múltra, amit a neve már csak áttételesen őriz.

Édesanyja Kurcz lány, akinek  a második világháború után a Kuruc lett  a vezetékneve. Ennek magyarázata az, hogy mint német eredetűeket ki ne telepítsék. Horváthné nagyapja ’28-ban nyerte el a nyíregyházi vasúti vendéglő, a resti működtetését. Régi filmekből még tudjuk, a vonatokat több osztályra bontották, és a közlekedés lényegesen lassúbb lévén, többször megálltak, kiszálltak az utasok, ettek, csatlakozásra vártak, esetleg megszálltak. Kurcz Béla nemzetközi tapasztalatokat szerezve minden rendű és rangú társaság, vendég kiszolgálására felkészült. Belelapozok a fennmaradt pénztárkönyvébe, és lelki szemeim előtt megjelenik egy kora hajnali állomás képe. Leghamarabb itt kezdődik az élet, hozzák a zöldséget, a sört és a bort, a friss pékárut, és a lány már frissen pakolgatja azt, amiből ezen a napon az étel készül. Idekerül a szikvíz, ahogy a kiadásokból olvasom, de akadnak ínyencségek is. Valódi bab- és frank kávé, finom tea, és a felszolgálásukhoz szükséges étkészletek, az ezüst kanalak, a porcelán csészék. A vendéglátóm mutatja is a saját tulajdonú ezüst kanalakat, amikkel megkavarták a várakozók a citromos teájukat, kanalazták a tejszínhabot. Megvan az a bambusznádból lévő újságtartó is, ami a kis irodába varázsolja a múltat, és egyelőre nem engedjük elröppenni. A falon a fényképek szintén Kurcz Bélát mutatják. Egy, az Erdélyi Helikont idézi, ott vannak az aláírások, amellyel a jelenlévők ajánlják magukat nyíregyházi barátjuknak. A nagyapa a fényképeken öntudatosan, divatos ruhában néz a felvevőgépbe. A NYETVE, a Nyíregyházi Torna és Vívóegylet atlétikai és futball- vagy teniszpályáján a Bujtoson  talán épp ebben a ruhában ott volt Kurcz Béla, hogy alelnökként bejelentse, az egyesület valamelyik szakosztálya megint szép sikerrel szerepelt. Végül egy szakadozó szélű újság, amely azt a napot mutatja, amikor lemondott az életről.

Először a bombázás, aztán az éttermet államosították, majd az a kényre-kedvre kiszolgáltatott állapot, amikor a megélhetés miatt el kellett vállalnia, hogy a vasúti szállítások kísérőjeként utazzon.

A legkisebb lánya, Anna, a magyar televíziónak, az alapítástól kezdve munkatársa. Egy alkalommal meglátogatja őt az édesapja, majd pironkodva bevallja, hogy ő büdös, mert az állatok között melegedve bírta csak ki azt a hideget, amiben a hosszú utat megtette. Maradt a város  kulturális hagyatékához mindenképpen kívánkozó és az ő életében is egy korszak végét jelző filmje, ami a régi Nyíregyházát mutatja be.

Lányai már egy más korban kezdték életüket, a taníttatásuk költségei még a régi pontossággal ott vannak bejegyezve a pénztárkönyvbe, de ezt nem igen mutatták másoknak. Éva is csak akkor vette elő, amikor férje összehívta a családot, és kérte, engedjék meg, hogy a nagyapáról nevezzék el vállalkozásukat. Azóta rádöbbentek a régi mondásra: a név kötelez. Éva asszony szinte minden idejét az üzletben tölti. Más területen kezdtek, de az üzlethez tartozó felkészültség, precízség és megbízhatóság a nagyapja hagyatékából naponta újratanulható.

Most, a Váci Mihály utcai üzletük irodájában valóságos emlékszoba formálódik, amelyik elmondja az ide belépő idegennek, hogy akik ezt az üzletet vezetik, sikeres szakmai múltat tudhatnak magukénak, és jó partnerek lehetnek.

Arra lennék kíváncsi, hogy fér meg két vezető, akik házastársak. A férje válaszol, aki azt mondja, felvállalta a magáé mellé a felesége családját is, ami nem jelenti azt, hogy nincsenek olykor más állásponton, de ma úgy érzi, Éva volt neki rendelve.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)