Nyíregyháza

Gyekis Árpád legalább annyira kötődik Nyíregyházához, mint az iparossághoz. Édesapja a múlt század második felének egyik legelismertebb cipésze volt, aki évtizedeken át önállóan űzte a szakmát, édesanyja a vásárokon árulta az apa által nemcsak javított, de készített portékát, míg ácsmester nagyapja a Római Katolikus Társszékesegyház tetőzetén munkálkodott. Ő ma három évtizedes autószerelői pályafutás után a Nyíregyházi Ipari és Szolgáltató Ipartestület elnöke. Mint mondja, nem is történhetett másképp.

Mivel édesapja a szocializmus éveiben maszek volt, neki is fiatalon meg kellett szokni a munkát: sokat segített a szülőknek, hiszen mint iparos gyerek rá volt kényszerítve. Ez előny volt, az viszont már kevésbé, hogy az önálló embereket akkor osztályellenesnek titulálták, így őt nem vették fel a debreceni gépipari szakközépiskolába. Végül a 110. Számú Szakmunkásképzőbe került műszerésznek, mert már csak ott volt hely. Mikor 1963-ban bizonyítványt szerez, a Vasipari Ktsz-ben kezd szerelőként, persze először nem az autók, hanem a kerékpárok jutnak neki. Két év múlva elviszik katonának Tardonára, így a Zrínyi-gimnázium esti tagozatán csak 1971-ben érettségizik. Rá egy évre leteszi az autószerelői mestervizsgát és folytatja a családi hagyományt: maszek lesz.

Mint emlékszik, volt ennek jó és rossz oldala is. Noha önálló volt, a maga életét irányította és a tudásának, ügyességének megfelelően haladhatott előre, az akkori társadalmi berendezkedésbe nem illett bele. A nagyobb lehetőség nagyobb felelősséggel járt, sok volt az irigye, szinte éjjel-nappal dolgozva a gyerekei alig ismerték és a korabeli APEH, az Illetékhivatal elég szigorúan bánt vele. Akkor bizony még véletlenül sem költhetett többet, mint amit bevallott. A hatóságok sem kedvelték.

A Tokaji út 12. szám alatt nyitja az első műhelyét, majd az akkor még eléggé periférián lévő vidékről, a sokat zárva lévő sorompón túlról a Holló utcára költözik be. Ám a helyet egy év múlva szanálták, s a cserébe felajánlott épület másfél év múlva ugyanerre a sorsra jutott. Így került az Ószőlő utca 6. szám alatti romos ingatlanba, melyet szépen felújított, majd nyolcévi bérlet után megvásárolt. Így kis híján harminc éve dolgozik ugyanott.

Gyekis Árpád mindig igyekezett több lábon állni. Már a kezdetektől foglalkozik kulcsmásolással, melynek ő volt az első mestere Nyíregyházán. Ma az igényeknek megfelelően ez is specializálódott, azaz főleg autókhoz készít kulcsokat, ám azért fejcsóválva értékeli a mai, csak a gyorsaságra adó utódok munkájának minőségét. A vállalkozása 1991-ben kft.-vé alakul, s ekkor elindítja az alkatrész-kereskedelmet is, ami máig az egyik fő profilja cégnek.

A szerelés is leszűkült a kipufogók szervizére. Ezt tulajdonképpen kényszer szülte, hiszen mint megállapítja, a mai autók nem Trabantok és Wartburgok, amiknek már ő volt a városban a garanciális javítója, így évekig nem kell hozzájuk nyúlni. Ezzel együtt komplett és egyedi szolgáltatást nyújt: ha kell, be is szállítja a sérült járművet, és mindenki tudhatja, nála jó kezekben van a kocsija.

Büszke rá, hogy számos olyan ember munkaadója, aki évtizedek óta vele dolgozik, s talán csak egyet sajnál: a 90-es években nem mert váltani. Indíthatott volna márkakereskedést (a Volkswagen kereste), ám ő nem mert hitelt felvenni, hiszen soha nem látott rá példát a családjában. A helyzet azóta nem lett egyszerűbb: az alkatrészgyártók telephelyeket csinálnak Nyíregyházán, így a kereskedelem visszaesett, csak a szolgáltatásokból pedig nem lehet megélni, így sok társához hasonlóan ő is válaszút előtt van. Mint mondja, sajnos a multik, a túlzottan megbecsült nyugatiak megölik a kisvállalkozásokat, és számos szakma, mesterség kihal az elégtelen képzés és érdektelenség következtében.

Jól láthatja mindezt, hiszen az autószerelő mestervizsga-bizottság elnöke – egyebek mellett. Két évtizede dolgozik a Nyíregyházi Ipartestületben, alelnöke az IPOSZ-nak és a megyei ipartestületek, kisvállalkozások szövetségének. Ott volt a Kézműves Kamara alapításánál, tagja az Észak-alföldi Garanciaszövetkezetnek és a PRIMOM kuratóriumának.

E sok társadalmi szerep mellett szívesen vadászik és horgászik, de egyiket sem mindenáron való szenvedélyként éli meg. Az igazi boldogságot és kikapcsolódást számára a család jelenti. Papp Máriával, aki mellesleg a női fodrász szakmában dolgozik, 1971-ben kötött házasságot. Két lánya van, Ágnes és Brigitta, s a családcentrikus nagyapa alig várja, hogy magához ölelhesse két unokáját, a hétéves Zsanettet és a hároméves Dominikot.

Gyekis Árpád, bár nehéz a helyzet, ötvennyolc évesen is tervez. Nem akarja feladni a mesterséget, bár most nem látja a szakma, vállalkozás helyét a rendszerben. Azt tudja: amit ő vállal, azt megcsinálja. S jóllehet őszinte, derülátó ember, s mint ilyen, kicsit csodaváró is, leginkább a saját magában bízik. Mint egy igazi iparos.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)