Sitku János

Kollégiumigazgató,

Nyíregyháza

szszb_17-74_sitku_janos.jpgSzemében a nyíltság, szavaiban az őszinteség, tetteiben a hitelesség. Ez a három dolog az, ami a legjellemzőbb vonása Sitku Jánosnak, a nyíregyházi Westsik Vilmos Élelmiszer-ipari Szakközépiskola és Szakiskola kollégiumi igazgatójának. Annak, a minden ízében pedagógusnak, akit 1944. július elsején, Kállósemjénben Zsunyák Anna és Sitku Pál földművesek gyermekeként anyakönyveztek. Testvérei közül András, Pál, Anna és György, már nyugdíjasok. Felesége, leánykori nevén Papp Anna, a nyíregyházi Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola gazdasági vezetője. Elsőszülött fiuk, János idegenvezetőként igyekszik családja életét a boldogulás felé kalauzolni. Tamás, a kisebbik fiuk, Baktalórántházán gyermekfelügyelő. Ez idáig egyetlen unokájuk Tamás, a nagyszülők szeme fénye.

Sitku Jánosnak, mint az akkoriban a többgyermekes családokban szokásos volt, minél előbb szakmát kellett tanulnia. A komolyabb szintű tanulás „ráért” a kenyérkereset mellett is. Így férfiszabóként végzett 1961-ben. Néhány hónapos építőipari munkálkodás után, családi segítséggel sikerült bejutnia az ország és a megye egyik legnagyobb ruhaipari termelőegységébe, a nyíregyházi „Vörös Október Ruhagyár”-ba.

A kor szokásának megfelelően végigjárta a szamárlétrát, miközben sikeresen érettségizett a Ruhaipari Technikumban 1969-ben. Amit csinált tiszta szívvel és legjobb tudása szerint tette, így nem volt meglepő, hogy 1970-re már művezető lett, miközben háromszor kapott Kiváló Dolgozó, és egyszer miniszteri kitüntetést. Mivel akkori vezetői a továbbtanulását nem igazán igyekeztek elősegíteni: úgy döntött, váltani fog…

A változást az életében 1970 augusztusa hozta meg. Komoly vezetői érdeklődésre került a 107-es Számú Szakmunkásképzőbe szakoktatónak, ahol később tanár, majd szakfelügyelő lett. 1974-től 1979-ig Szabolcs-Szatmár-Bereg, és a szomszédos Hajdú-Bihar megyében is ellátta a ruhaipari szakmák szakfelügyeletét.

Eközben jutott el a Miskolci Egyetemre, ahol 1973-ban műszaki tanári oklevelet szerzett. S mert szeretett tanulni, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán történelem szakos tanárként végzett 1975-ben. Mai napig mély tisztelettel gondol vissza tanárára, Sallai Józsefre, akiben egy igazi EMBER-t, és a szó legnemesebb értelmében vett TANÁR-t ismert meg. Külön büszkeséggel említi meg Sitku János, hogy barátjának mondhatja őt.

Kilenc évi oktató munka után, 1979-ben került Sitku János a Megyei Tanácsra, ahol az általános tanulmányi felügyelői állást ajánlották fel számára. A munkakör azt jelentette, hogy azt követően 14 oktatási intézmény igazgatója, megközelítően kétezer dolgozója és mintegy tízezer tanulója tartozott hozzá. Élete erre az időszakára ma is szívesen emlékszik vissza a kollégiumigazgató, hiszen olyan szakemberekkel dolgozhatott együtt mint: Pataki József, Szedlák Richárd, Szentpéteri Zoltán és Kuknyó János.

Miután kellőképpen bedolgozta magát munkakörébe, újabb szakmai kihívás elé állította az élet. 1989-ben került mai munkahelyére, s lett a közel kétszáz fős Westsik Vilmos-kollégium igazgatója. Amint mondja, a felnőttoktatás világából az angyalokéba került, hisz az itt tanuló és lakó gyerekek azokhoz mérten ezerszer jobbak. A kezdetekre visszaemlékezve szól arról, hogy tizenöt évvel ezelőtt nagyobb volt a közösségi érzés a diákokban. Ma már sokkal nehezebb egy-egy vetélkedőre összeszedni a szereplőket. Feladatait említve röviden csak annyit mond az igazgató úr, hogy a tanulók elhelyezésének, szálláskörülményei megteremtésének, ellátásának, s nem utolsó sorban tanulmányi előmenetelének biztosítása tartozik hozzá. Nagyon örül annak, hogy a vele dolgozó hat tanár hozzá hasonló hivatástudattal végzi a munkáját, mindennapi feladatait. Mivel megszokta, hogy hagyja kollégáit dolgozni, s azok élnek is ezzel a lehetőséggel, rá „csak” az irányítás felelőssége marad. A kollégiumban tanító Csoma József vezeti azt a képzőművészeti szakkört, amelyikben egy igen tehetséges tanuló, név szerint Lukács Zsigmond is munkálkodik.

Sitku János minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a vezetése alatt álló intézményben a légkör jó legyen, a kis lakók ne vágyódjanak el onnan. Ennek érdekében szigorúan veszik a tanulást és az azt elősegítő, a tanulók gondjait megoldó programokat. Eredmény, hogy az elmúlt év végén mindössze három gyerek bukott meg a kollégiumban. A pótszilenciumok, a matematika korrepetálások rendszeres megtartása minden évfolyamban hasznosnak bizonyult. Tapasztalatai szerint az utóbbi években nőtt a hátrányos helyzetű kollégisták száma.

Végzett munkája elismeréseként Sitku János többször volt Kiváló Dolgozó, és egy alkalommal a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést is kiérdemelte. Szabadidejében legszívesebben unokájával és barkácsolással foglakozik, de szívesen tölti az idejét olvasással is.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése