Nyíregyháza

A tisztességes, a társadalom többségének a szemében normális megjelenésűnek ítélt, a korukat mindenkor vállaló férfiakat kívánatosnak tartó, és az ilyen típusú embert szerető hölgyek mondják azt a tanár úrra, hogy „sármos”.

Hatvan évéből jó néhányat tagadhatna le Filetóth István, aki a vérzivataros ezerkilencszáznegyvennégyes év másnapján, Rakamazon látta meg a napvilágot. Édesanyja, Kóder Rozália, háztartásbeli, édesapja, Filetóth Ignác, földműves volt. Mindkettőjük pont olyan egyszerű, tisztességes ember, mint számos családban akkoriban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bármelyik szegletében. A tanár úr egyetlen testvérét, Ignácot, fiatalon, huszonnégy éves korában, katonai kötelezettségének teljesítése közben veszítette el.

Filetóth István a megyeszékhely ismert középiskolájában, a Vasvári Pál Gimnáziumban tette le érettségi vizsgáit, ezerkilencszázhatvankettőben. Az újabb kihívás Debrecenben, a „Kálvinista Rómában” érte utol a tovább tanulni vágyó fiatalembert: a Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatói között a matematika és az ábrázoló geometria rejtelmeiben kellett – diplomája megszerzése érdekében – elmerülnie. Ezt később is hasznosította. Több matematika könyvnek is társszerzője volt. Legbüszkébb az általa készített háromdimenziós ábra mellékletére. A sikeres búvárkodás után, 1967-ben kapta meg diplomáját, amivel a kezében, nevelő tanárként azonnal el is helyezkedett az akkor még a Benczúr Gyula nevét viselő kollégiumban. Közben ezerkilencszázhetvenben megnősült, majd később elvált. Fia, Levente, független számítógépes tervező, építészmérnöki végzettséggel bíró fiatalember.

A pályakezdés első szakasza hat évig tartott, csak 1973-ban kezdett el igazán tanítani. Őszinte bánatára azonban csak matematika órákat tarthatott, holott fantáziája szerint igazából az ábrázoló geometriát oktatta volna diákjainak. Szorgalma, tettrekészsége kiváltotta vezetői elismerését is, így 1976–79 között igazgatóhelyettesként dolgozott. Ezt a felelősségteljes beosztást cserélte el háromévi megyei matematikai szakfelügyelői tevékenységre. A nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeummal még a hetvenes években került közvetlen kapcsolatba. Később, nyolc éven át az Országos Széchenyi Kör alelnöke is volt. A Benczúr-kollégiumba ezerkilencszáznyolcvankettőben kerül vissza, immár igazgatónak. 1986-tól kezdődően újból a tanítás köti le minden energiáját.

A tanár úr pályája kezdetére visszanézve mondja el, hogy a kollégiumban főleg vidéki gyerekek éltek, akik közül sokan „neveletlenek”, de ugyanakkor nevelhetőek is voltak. S ez ma, a XXI. században is érvényes és igaz. A szakember szemével nézve szól arról, hogy  minden más egyre inkább előtérbe kerül, mint a szakmai jellege a tanításnak. Csökken a szakképzésre fordítható idő, túlzottá válik az informatika és a nyelvi képzés. A diákok lassan-lassan elfelejtenek gondolkodni, spekulálni egy adott probléma megoldásán…

A tehetségek gondozásának ugyanolyan súllyal kell szerepelnie, mint a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásának. Személy szerint ezt ő, párhuzamosan végezte a közel négy évtizedes pedagógiai munkássága alatt. Hangjában nem kis büszkeséggel emlékezik vissza a Bolyai-vetélkedőkre, valamint azokra a versenyekre, ahol az átlag fölötti tehetséggel megáldott tanítványaival részt vehetett. Itt szól egykori diákjáról, Pletyák Attiláról, aki ezerkilencszázkilencvenháromban az akkor még OKTV-nek hívott verseny döntőse volt, s aki azóta matematikai programozóvá fejlődött. Filetóth István tanár úr az elmúlt néhány év óta a kollégium ifjúságvédelmi felelőse is egyben.

Az általa korábban elmondottakhoz most térhetünk vissza: a keze alá került gyerekek, minden károsító hatás ellenére, többségükben nevelhetők. S ez az, ami mindig újabb és újabb erőt ad neki akkor, amikor egy évnyitó után találkozik leendő tanítványaival. Mosolyogva emlékszik vissza pályafutása azon szakaszára, amikor minden tanítványát, személyesen látogatta meg otthonában, iskolaidőn kívül. Mára ez a kötelezettsége – amit ő sohasem érzett annak – megszűnt. A szülő és a pedagógus viszonya – mint oly sok másféle emberi kapcsolat – mára hidegebbé vált.

A szakmai munkát firtató kérdéseinkkel kapcsolatosan elmondja, hogy nem nagyon szólnak bele a munkájába, ami biztonságot ad a számára: tudja, hogy jót és jól csinálja azt, amit vállalt. Idekapcsolódóan említi meg, hogy legfőbb gondja a diákok dohányzása és italozása. Az épület falain kívül bármelyikük, szabadon teheti tönkre az egészségét, mert úgymond „szabad ember”.

A tanár úr emberszeretete határtalannak mondható, hisz valamennyi diákját saját gyermekének tekinti. Ezért mind a mai napig rendszeren sportol: gyalog- és kerékpártúrákon vesz részt.

Hobbija a grafológia, amiből hivatalos vizsgával is rendelkezik, valamint a természetgyógyászat. Mindezek mellett a legutóbb megjelent Széchenyi Évkönyv szerkesztésében is aktívan dolgozott.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)