Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Jámbor Istvánné
Tanár,
Nyíregyháza
Minden esztendőben, minden évfolyamon a tanítványaim között volt olyan diák, akiért érdemes volt tanítani, a pedagóguspályát választani.
Nincsenek véletlenek, már egészen korán úgy alakultak tanulmányai, hogy az orosz nyelv került a középpontba. Egy jó erős tanintézetben, az V. Számú Általános Iskolában kezdte diákéveit, ahol felső tagozatosként ismerkedett meg az orosz nyelvvel, majd a Zrínyi Ilona Gimnáziumban orosz tagozaton folytatta a nyelv elsajátítását, melyet később némettel egészített ki. Ekkor még nem készült tudatosan a tanári pályára, csupán tetszett neki ez a két idegen nyelv, és lelkesen tanulta. Sikeres volt, hiszen jó eredménnyel vett részt különböző nyelvi versenyeken. Kiválóan elsajátította a tudnivalókat, amit az is bizonyít, hogy elsőre felvették a Kossuth Lajos Tudományegyetemre, ami igen nagy eredménynek számított, hiszen abban az esztendőben csupán hat diák ért el olyan pontszámot, hogy orosz–német szakon kezdhette el tanulmányait. Szorgalmas tanulással telt szép diákévek voltak, ekkor alakult ki elhivatottsága a tanítás iránt. Pályája 1974-ben Nagykállóban, a Korányi Frigyes Gimnáziumban kezdődött, ahol a tanítás mellett osztályfőnöki teendőket is ellátott. Itt ismerte meg leendő férjét, az ismeretségből szerelem, majd házasság lett. Egy esztendeig tanított a Korányi Frigyes Gimnáziumban, ahonnan a Tanárképző Főiskola Idegennyelvi Lektorátusára került, ahol az első tíz esztendőben orosz nyelvet, általános pedagógiai nyelvet, a második tíz esztendőben pedig németet tanított. Szeretett a főiskolán okítani, örült annak, hogy mindig sikerült megtalálnia a megfelelő hangot a hallgatókkal és a kollégákkal egyaránt. 1995-ben nem várt fordulat következett, akkor került szóba, hogy őt is érintő elbocsátások lesznek a főiskolán. Munkaadói felajánlották, hogy szerződéssel tovább foglalkoztatják, de csak rövid ideig gondolkozott az ajánlaton, hiszen még abban az esztendőben sikerült a Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipar, Idegenforgalmi Szakközép- és Szakiskolában elhelyezkednie, ahol akkoriban Mező Gyula volt az igazgató, aki szeretettel fogadta, és megbecsülte munkáját. Örült az új lehetőségnek, hiszen szükségük volt a pénzre, mivel mindkét gyermeküket abban az esztendőben vették fel az egyetemre. Lányukat a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem pszichológia szakára, fiukat pedig trombita szakra a Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Új munkahelyén, az idegenforgalmi tagozaton német nyelv tanítással kezdett, majd második idegen nyelvként tanította az oroszt is. Nagy fájdalma, hogy az orosz nyelv tanítása az utóbbi években háttérbe szorult annak ellenére, hogy megyénkben gyakrabban találkozhatnak a kereskedők oroszul beszélő emberekkel, mint angol anyanyelvűekkel. Az élethosszig tartó tanulást munka és család mellett is fontosnak tartotta. Budapesten, a Gazdasági Főiskolán bővítette ismereteit, ahol idegenforgalmi és szállodaipari szakközgazdász végzettséget szerzett. Ezt követően tanított olyan tárgyakat, mint a viselkedéskultúra, kommunikáció, marketing, mindezeket német nyelven.
Szerencsére férje megértő volt, és segítette ebben az emberpróbáló időszakban is. Szép házasság az övék – mint mondja –, büszke arra, hogy immár 35 éve élnek együtt szeretetben, egyetértésben. István hosszú évekig az Alvégesi Művelődési Ház vezetőjeként dolgozott. Öröm volt mindkettőjük számára, amikor 2001. január 22-én megkapta a Nyíregyháza Város Közművelődéséért elnevezésű kitüntetést, majd nyugdíjazásakor a Címzetes művelődési ház Igazgatói címet. Nem volt mindig könnyű boldogulniuk, az ő életükben is voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de tudták, csak úgy lehetnek eredményesek, ha segítik egymást. Nagyon büszkék gyermekeikre, lányuk az egyetem befejezését követően az Egységes Pedagógiai Szakszolgálatnál helyezkedett el. Fiuk távol él a szülői háztól, Németországba került, ahol megismerkedett egy csodálatos lánnyal, aki a felesége lett. Tanulmányait a kölni zeneakadémián fejezte be, ott éltek egy darabig, de jelenleg a bremerhaveni színház szóló és első trombitása. Csillának gyermekei mellett óriási örömöt jelent kicsi unokája, ha tehetné, folyamatosan dédelgetné, tanítgatná. Szabadidejében a kikapcsolódást az olvasás jelenti, műfajtól függetlenül szereti a jó könyveket. Van egy szép házuk, virágos kerttel, de ez elsősorban férje hobbija, ő inkább csak gyönyörködni szeret a színpompás növényekben. Szereti a természetet, ezt a hajlamát édesapjától örökölte, aki hosszú évekig a TIT-ben dolgozott, és szíve csücske volt a természetvédelem. Ő vezette be a Sóstói-erdő takarítását, és természetesen magával vitte lányát is ezekre az akciókra. Fantasztikus könyveket hagyott örökségül, melyek Csillának és családjának óriási értéket, útmutatást jelentenek.
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése