Hollóháza

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni… – jut eszembe, ahogy Mahalek István élettörténetét hallgatom, aki már első diplomája megszerzése előtt elkötelezte magát Hollóházával, és 1979-től a porcelángyár alkalmazottja különböző beosztásokban. A vezérigazgatói posztot sem első ízben tölti be, számára tehát elfogadott a ranglétrán való kétirányú „forgalom” lehetősége. Mindhárom diploma megszerzésekor az volt a célja, hogy abból az irtózatos tudáshalmazból, amit mára elméletben összegyűjtött, minél többet magáévá tegyen annak érdekében, hogy a lehető legmagasabb szinten, a legnagyobb igényességgel tudja elvégezni, megoldani a rábízott feladatot. Első, gépészmérnöki diplomája birtokában lett a gyár fejlesztőmérnöke, majd a gazdaságmérnöki diploma révén a közgazdasági osztály vezetője. Ez a munkaterület közelebb állt egyéniségéhez, ezért a Közgazdaság-tudományi Egyetemen szak-közgazdászi diplomával egészíti ki addig megszerzett elméleti és gyakorlati ismereteit.

A rendszerváltás, a privatizáció, a gazdasági élet liberalizálása azonban szerzett néhány meglepetést, ami – az addigra már a vezetés legmagasabb csúcsait ostromló – Mahalek István számára izgalmas kihívást, soha meg nem ismételhető feladatok sorozatát és azok megoldását jelentette.

Az első felbolydulást Szász Endre, az Amerikából hazatért festőművész idézte elő. Sikeres lobbizása révén a nyolcvanas évek közepére megépült egy második porcelángyár, az ún. Szász Stúdió. Az újszerű, extra megjelenésű (és így természetesen extra árfekvésű) termékcsalád, piackutatás híján az egész gyár gazdasági erejét felemésztette. Ekkor, 1986-tól, már mint gazdasági igazgatóhelyettes igyekezett a nagy kapacitású gyár jövőjét biztosítani. A csoda azonban elmaradt, a piac összeomlott, menesztették az akkori igazgatót, annak ellenére, hogy voltak zseniális elgondolásai is.

Nemcsak észrevette, de ki is használta a Hungaroring létrejöttében rejlő világreklám lehetőségét. A magyar futamok díjait 10 éven keresztül Hollóháza ajánlotta fel. A világ sportszerető közönsége a magyar futamok eredményhirdetésén nemcsak kedvenceit csodálhatta meg, hanem a kezükben tartott különleges porcelánvázákat is a győzelmi mámor fényében. Mahalek István azonban emlékszik a kevésbé maradandó jelenségekre is. A rendszerváltás, a spontán privatizáció, az „NDK-s” porcelánipar megjelenése, a banki tulajdonba kerülés, csupa olyan események voltak, amelyek tovább fokozták Hollóházán is a zűrzavart. A 90-es évekbe úgy fordult be a Hollóházi Porcelángyár állami vállalat, hogy súlyos morális vezetői és pénzügyi válsággal küszködött. Az egyetlen, jó megoldásnak a gyors privatizáció tűnt, amelynek ekkor még nem volt meg a reális esélye. Nem Mahalek Istvánon múlott, hogy sem az amerikai pénzügyi, sem a német szakmai befektető nem tudta megvalósítani elképzeléseit, azaz megszerezni a Hollóházi Porcelángyárat.

Ebben a helyzetben, az 1990-es év tavaszától lett első ízben a cég első számú vezetője mint megbízott igazgató, harmincöt éves fejjel.

Ekkor alakult át a „gyár” részvénytársasággá. A különböző bankok, mint új tulajdonosok – szakmai ismeretek híján – olyasmit vártak a fiatal igazgatótól, ami irreális és teljesíthetetlen volt, Mahalek Istvánt leváltották, de ő töretlen bizalommal kitartott választott szakmája mellett. Az 1993. év életének döntő és szélsőséges időszaka volt, egy év leforgása alatt megjárta a poklot és a mennyet egyaránt. Élete meghatározó élményének és eseményének tartja, hogy ebben az évben nevezték ki vezérigazgatóvá Körtvélyes Istvánt, aki néhány hónap együttmunkálkodás után a megalázó üzemgazdászi munkakörben dolgozó Mahalek Istvánt gazdasági igazgatójának és egyben helyettesének nevezte ki. A Körtvélyes István társaságában eltöltött bő 5 év az igazi alkotás és tanulás időszaka volt. Mint mondja, ebben az időszakban annyit tanult a nagytekintélyű, kivételes intelligenciájú szakembertől, hogy ezt tekinti negyedik (és talán legértékesebb) diplomájának.

– A Mester önzetlenül és bőkezűen szórta ismereteit és tapasztalatait, a tanítványok pedig – mert hál’ istennek többen is voltak – hálásak és fogékonyak voltak. Ezek az „osztálytársak” ma a kollégáim. Készakarva nem mondom azt, hogy beosztottjaim, hiszen olyan munkatársaknak tekintem őket, akikkel közösen oldjuk meg a bonyolult, komplex problémákat, feladatokat.

Mahalek István 1999 áprilisában került a vezérigazgatói székbe, Körtvélyes István végleges nyugállományba vonulása után. Terveit így összegzi:

– Mi, a magyar kézművesség egyik bástyája szeretnénk maradni! Erre a lehetőségeink adottak. Megvan a megfelelő múltunk, és megvannak a hagyományaink is, hiszen a kézi festés „tudományát” 1831 óta gyakorolják dolgozóink, ugyanazzal a technikával és ugyanazokkal az eszközökkel. Nemcsak Európában és Amerikában, de Japánban is fizetőképes kereslet van az igényes kézi festésű termékek iránt.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)