Sátoraljaújhely

Európa számos országának hivatásos tűzoltói között sokan vannak olyanok, akik már hallották Magyarország ezen északkeleti szegletében fekvő határváros nevét. Szakmai berkekben azonban azt is tudják, hogy a 136 éve rendületlen hivatástudattal szolgáló, mások életét, anyagi biztonságát oltalmazó közösség második emberét dr. Sarlósi Tibornak hívják. Ő az az ember, akit az emberségre, a hivatástudatra, a magas fokú szakmai felkészültségre roppant igényes Ruzsinszki László parancsnok mindenkor maga mellett tudhat. S ez, abban a munkában, amit ők és az embereik szüntelenül végeznek, többet ér szekérderéknyi kitüntetésnél és hivatalos elismerésnél. Az embert próbáló tűzoltói hivatást gyakorlók irányítását nem felülről kinevezett főnökök, hanem a mindennapi veszélyhelyzetekben példaadóan helytálló, valódi „parancsnokok”, vezetők végzik. A Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltóság parancsnokának helyettese bátran mondhatja magát ilyen embernek.

Az 1950. június 22-én Ragány Júlia és Sarlósi József gyermekeként anyakönyvezett kisfiú nem volt különleges születésekor. Szülei féltő szeretetében nevelkedett fel, majd tett sikeres érettségi vizsgát 1968-ban a patinás Kossuth Lajos Gimnázium diákjaként. Sportos testalkatának, tanulmányi eredményeinek köszönhetően jelentkezett a Testnevelési Főiskolára.

Az élet legnagyobb rendezőjének azonban más céljai voltak vele, így annak rendje-módja szerint ősszel megkezdte kötelező sorkatonai szolgálatát a megyeszékhelyen működő Határőr Kerületparancsnokság állományában. Leszerelését követően, 1971 februárjában Szegeden, a MÁV alkalmazásában kezdett dolgozni. Máig büszke arra, hogy egyike lehetett azoknak, akik a biztonsági rendszert azon a vonalon megtervezték és kiépítették.

A becsülettel végzett munka mellett tovább szövögette titkos álmát, miszerint belőle előbb vagy utóbb tengerész lesz: s Magyarország néhány hónap múlva egy reményteljes ifjú matrózzal lett gazdagabb. Az akkori DETERT-hez jelentkezett, majd megkezdhette szolgálatát a Tihany tengerjárón. Szabadságának ideje alatt ismerkedett meg egy lánnyal, akit Stumpf Erzsébetnek hívtak.

Második hajója az előkelően hangzó Vittoria nevet viselte. Az újabb „kikötéskor” az ismeretségből eljegyzés lett. Akkor még nem tudhatta azt, hogy tengerészéletének utolsó előtti hajóját Debrecennek hívják majd.

S azt sem, hogy a következő kikötő hajóval, az Adyval együtt ő is révbe ér majd. Esküvőjüket 1975-ben tartották meg. Amszterdamba már nem hajózott be társaival…

Dr. Sarlósi Tibor nem mindennapi életének második fejezete egy újabb, szintén embert próbáló hivatás, a tűzoltóság területén íródott. Több komoly szaktekintély ajánlásával a zsebében jelentkezett és nyert felvételt Sátoraljaújhely Városi Tűzoltóságának soraiba. Őróla is elmondható: becsülettel járta végig a szokásos szakmai fokozatokat, amíg 1978-ban lehetőséget kapott arra, hogy magasabb szintre lépjen. Az egykori NDK-ban lehetett felsőfokú képzettséget szerezni azoknak, akik már rendelkeztek érettségivel.

A Magdeburg melletti kiképzőközpontban már német nyelven zajlott az oktatás, melynek színvonalára jellemző az is, hogy az induló 15 főből csak tízen fejezték be az iskolát. Hazatérve tovább dolgozott „vonulós”-ként, azaz huszonnégy órás készenlétben élve mindennapjait. Ezt a munkát közel tizenöt éven át végezte. Csapatával helytállt a riasztások és a különböző szintű versenyek alatt is.

1986-ban újabb kihívással szállt szembe: jelentkezett jogi képzésre Miskolcra. Diplomáját – kisebb-nagyobb kényszerű megszakításokat követően  – 1997-ben vehette át. Azt követően munkája hangsúlyosabb részét a parancsnokhelyettesi feladatok ellátása képezte. Ugyanakkor nem szakadt el az állománytól, mert a tűzoltói hivatásban a példaadási kötelezettség mindhalálig terhel minden parancsnokot.

Dr. Sarlósi Tibor beszélgetésünk során nem győzte eléggé hangsúlyozni azt, hogy amit akart az életében, nem érte volna el a biztos szülői, majd a saját családi háttér nélkül. Többször említette feleségét, mondva: az a lány, akivel megismerkedett annak idején, nem tudhatta, hogy mit vállalt fel vele. Pesszimizmusának ellentmond az a tény, hogy idén, 2005-ben ünnepelhették harmincadik házassági évfordulójukat. Mindez nem történhetett volna meg, ha neje nem hivatásos rendőrtisztként teljesítene szolgálatot a Városi Rendőrkapitányság második emberének pozíciójában.

Sokan, akik munkájukért megkapják méltó elismerésüket a szakmától, a szűkebb-tágabb közösségtől, igazából nem a kitüntetéseket és címeket érzik igazi elismerésnek, hanem azt, hogy helytállhattak életveszélyes, nem szokványos körülmények között. Ezek közé tartozik dr. Sarlósi Tibor parancsnokhelyettes is…

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)