Sátoraljaújhely

A szellemi frissesség semmilyen korban nem szíveli a testi restséget. Igaz ez a megállapítás az 1929. december 22-én Abaújnádasdon született dr. Kováts Dánielre, aki 76 évesen is kitűnik nyitott elméjével és fiatalos mozgásával. Szülei − a szepességi származású Lupkovics Sarolta és Kováts Albert − Kassa közelében, a mai Szlovákia területén fekvő családi birtokon gazdálkodva nevelték gyermekeiket: Évát, Dánielt és Líviát. Miután a Felvidék déli része 1938 őszén visszakerült Magyarországhoz, az édesapa Miskolcon vállalt állást. Borsod megye gazdasági főfelügyelője lett.

Kováts Dániel középiskolai tanulmányait előbb Kőszegen, majd a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban végezte. 1948-ban jelessel érettségizett. A budapesti tudományegyetem magyar–angol szakán folytatta tanulmányait, de három év múltán eltanácsolták az egyetemről. Mint „osztályidegen” értelmiségi a hortobágyi kitelepítést is elszenvedte. 1954-ben nyílt lehetősége arra, hogy képesítés nélküli pedagógusként a perecesi 104-es számú bányaipari tanulóintézetben elhelyezkedhessen. Innen került a zemplénagárdi általános iskolába, ahol hat éven át dolgozott. Ekkor fejezte be egyetemi tanulmányait is. 1957-ben magyar nyelv és irodalom, 1961-ben az angol nyelv és irodalom szakon tanári diplomát szerzett. Figyelmét nem kerülte el a bodrogközi paraszti kultúra még élő hagyománykincse.

Máig tartó hálával emlékezik vissza dr. Újszászy Kálmán professzorra, dr. Balassa Ivánra, a sárospataki múzeum igazgatójára, akik szakmai útbaigazítást adtak számára történeti és néprajzi kutatásaihoz. Több sikeres országos pályázat tette híressé a zemplénagárdi tanulók irodalmi önképzőkörét, s ez is szerepet játszott abban, hogy 1961-ben Sátoraljaújhely patinás gimnáziumának igazgatója meghívta magyart és angolt tanítani. Oroszlánrésze volt abban, hogy a Kossuth Lajos Gimnáziumban létesült az ország második középiskolai nyelvi laboratóriuma (1964), és hogy nagy figyelmet keltő könyvben adhatták ki 1971-ben gyűjtésüket.

Munkásságának három fő területe volt: a modern technikák és módszerek elterjesztése az idegennyelv-oktatásban, a diákokkal végzett hagyománygyűjtő tevékenység, valamint az anyanyelvápoló mozgalom elindítása. Országos elismertséget leginkább e harmadik területen szerzett magának: egyike volt azoknak, akik az anyanyelv tisztaságának, szépségének őrzését, gyarapítását tűzték ki célul maguk elé. Ennek keretében indították a középiskolások körében az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati versenyt, amelynek 2005-ben már a 33. országos döntőjét rendezhették meg Sátoraljaújhelyen.

A beszéd- és magatartáskultúrával foglalkozó írásait 1994-ben „Mondhatná szebben…” címmel adták ki. Tevékenységét 1984-ben Kazinczy-, 1999-ben a Lőrincze-díjjal, 2003-ban a Köztársasági Arany Érdemkereszttel ismerték el.

Tizenhárom évi „újheli” tanárkodást követően került Sárospatakra, a Tanítóképző Főiskolára, ahol angol nyelvet, magyar nyelvészetet és honismeretet tanított nyugdíjazásáig (1992), s ahol néhány éven át a tanulmányi főigazgató-helyettesi tisztséget is betöltötte. Nevéhez fűződik a Sárospataki Népfőiskola újraindítása. Egyetemi doktori fokozatát irodalomtörténeti tárgyú disszertációjával 1979-ben a debreceni tudományegyetemen szerezte.

Aktivitását mutatja, hogy kétszáznál több publikációja jelent meg a különböző szaklapokban. Könyvet írt Sárospataktól, Zemplénagárdról, Sátoraljaújhelyről. Megszerkesztette a város lexikonát, helynévtárakat adott ki (Sárospatak, Hegyköz), s szép könyvben elemezte Móricz Zsigmond és Sárospatak kapcsolatát. Hosszú évek óta szerkeszti a „Sárospataki Pedagógiai Füzetek”-et, a Kazinczy Társaság  „Széphalom” című évkönyvét.

A sátoraljaújhelyi székhelyű Kazinczy Ferenc Társaságot húsz éve hozta létre, annak alapító elnöke lett. Alapító tagja a Sárospatakon működő Magyar Comenius Társaságnak. Közreműködik a „Bibliotheca Comeniana” című sorozat szerkesztésében. Ötven éve munkatársa a honismereti mozgalomnak, tagja a „Honismeret” című folyóirat szerkesztőbizottságának. Tevékenykedik az Irodalomtörténeti Társaságban, a Nyelvtudományi Társaságban, elnökségi tag az Anyanyelvápolók Szövetségében.

Kapott Apáczai-díjat (1991), Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alkotói díjat (1993). Sátoraljaújhely (1986), Sárospatak (1999) és Zemplénagárd (2001) díszpolgárává választotta. Elsőként kapta meg a Bodrogközi Művelődési Egyesület Balassa Iván-emlékérmét.

Kováts Dániel felesége Schneider Júlia, tanítónő. Gyermekeik: Dénes, Lívia és Péter hét unokával ajándékozták meg őket.

Tervei között szerepel Sátoraljaújhely történeti helynévtárának közzététele, a széphalmi Kazinczy-emlékhely történetének megírása. Máig foglalkoztatják a zempléni és abaúji művelődéstörténeti hagyományok.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)