Tarcal, Tolcsva, Sátoraljaújhely

A tokaji borvidék sorsa minden bizonnyal azon múlik, hogy a hagyományokra építve hogyan tud folyamatosan megújulni, és a körülményekhez alkalmazkodni. Kiemelkedő szerepe van ebben az itt dolgozó szakembereknek, így Marcinkó Ferencnek, aki a hűség példaképe is lehet, hiszen három évtizede dolgozik a Tokaj Kereskedőház Rt.-nél, illetve annak jogelődjénél. Falusi szülők idősebbik gyermekeként 1952. április 16-án született Golopon. Édesapja tanácsi, majd mezőgazdasági dolgozó volt, később az iparban tevékenykedett, édesanyja a háztartást vezette. Húga, Anna Miskolcon óvodavezetőként dolgozik. Gyermekkorát szülőfalujában töltötte, ahol hamar „belekóstolt” a mezőgazdasági munkákba, emellett leginkább nagyapja, dédapja (akik ács- és kerékgyártómesterek voltak) famegmunkáló szerszámaival számtalan játékot és eszközt készített magának.

Az általános iskolában – kitűnő tanulóként – nagyon szerette a rajzot, alkotásait számtalan alkalommal vitték kiállításokra. Középiskolai tanulmányait a Kertészeti Technikumban folytatta Sátoraljaújhelyen. Elsősorban a kertészeti tárgyakat (a szőlő- és gyümölcstermesztést), valamint a történelmet kedvelte. Sokat köszönhet szaktanárainak és kiváló osztályfőnökének, Sarkadi tanár úrnak. A Kertészeti Egyetem diákjaként a kemény tanulás mellett sikerült megismernie a főváros kulturális életét is, gyakran járt színházba és operába. Egyetemistaként a Növénytan Tanszéken végzett rendszerező munkát: Terpó professzor irányítása mellett foglalkozott vadszőlőalanyokkal, valamint Csepregi és Zilai professzor urak jóvoltából mélyülhetett el a szőlőtermelés tudományában. Sikereit mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy népköztársasági ösztöndíjasként végzett.

Friss diplomásként telepvezetőként kezdett, ám hamarosan kerületi igazgatónak nevezték ki, szőlő- és gyümölcstermesztéssel, valamint szőlő-szaporítóanyag termesztésével foglalkozott. 1983-ban bízták meg a tarcali kutatóállomás igazgatásával, így a nemesítés, fajtaérték-kutatás, a szőlő- és boreredet-védelem jelentették tevékenysége fő területeit. Közben folyamatosan „lépdelt előre a munkahelyi ranglétrán”: 1991-ben a Tokaj Kereskedőház Rt. termelési vezérigazgató-helyettese, később kereskedelmi igazgatója, 1998-tól 2002-ig termelési és kutatási vezető, azóta pedig termelési és műszaki igazgató. Munkája mellett 1995-től a Tarcali Hegyközség elnöke, 1997-től az FVM Szőlő-Bor Eredetvédelmi Bizottságának tagja, 2000-től a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, a Hegyközségek Nemzeti tanácsának tagja. Egy ideig óraadó tanár volt a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán, és 2002-től a tokaji névhasználat ügyében létrehozott szlovák–magyar tárgyaló delegáció szakértője.

Két szakkönyv társszerzője, számos borvidéki szakcikk szerzője. Dr. Botos Ernő Péterrel most készítik a Tokaji boratlaszt, amely várhatóan 2005 karácsonyára jelenik meg. Az utóbbi időszak szakmai tevékenységéből különösen büszke a Szarvas-dűlő komplex meliorációjára és újratelepítésére, Tolcsván egy modern nagyüzemi szőlőfeldolgozó és borászati egység műszaki megvalósítására, valamint a tokaji borkülönlegességek érzékszervi bírálatának a borvidéken történő megszervezésére.

„Egy ilyen világhírű borvidéken elengedhetetlen feltétel a szakmai felkészültség, a tapasztalat, a hagyományok ismerete – vallja Marcinkó Ferenc. – Mindig izgatott a feladat, hogy a lehetőségeken belül hogyan lehet alakítani, formálni a borvidék és az itt élők sorsát, szervezettségét.

Úgy gondolom, hogy a jó tokaji bor titka a jó minőségű alapanyag és az egyedülálló technológia. Mi a szőlőtermesztés északi határán vagyunk, itt nagy szerepe van az évjáratnak. Emellett nagyon fontos a dűlő értéke, hiszen a jó helyre kerülő telepítéssel mérsékelni lehet a szélsőségeket. A közösség szolgálata pedig azt jelenti számomra, hogy az itt élő termelők valamennyiének érdekeit folyamatosan szem előtt kell tartani.”

Marcinkó Ferenc 2003-tól Tarcal község díszpolgára. Nős, két leánygyermek édesapja (Eszter jogász, Ágnes pedig közgazdász). Felesége a tarcali általános iskola pedagógusa.

Hobbija a szakmai fotózás: terjedelmes képalbuma van a borvidékről, képei számtalan szakmai előadás kiegészítését jelentették. Másik – a gyermekkorból megmaradt – szenvedélye a barkácsolás.

Azt vallja, hogy az ember sohasem lehet megelégedett, hisz az elégedetlenség egyfajta hajtóerő. Ma már sajnálja, hogy a rendszerváltás idején nem lépett be a privát szférába. Ha akkoriban ő is magánpincészetet alakít, ma talán nagyobb függetlenséget és szakmai szabadságot élvezhetne. Szeretné egészségesen megérni a nyugdíjaséveket, hogy több időt tölthessen családjával, saját szőlőültetvényeinek ápolásával, és talán még a hobbiborászkodásra is jutna ideje.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)