Ruzsinszki László

Városi tűzoltóparancsnok,

Sátoraljaújhely

baz_06_172_ruzsinszki_laszlo.jpgLánglovagoknak mondja a köznyelv a tűzoltókat. Van ebben némi eufémizmus, de érezni a szóban a lovagokra egykor oly jellemző bátorságot, vagányságot. Ahogy a múltat idézzük, és az események mögötti hátteret igyekszik megvilágítani Ruzsinszki László tűzoltó alezredes, Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltóságának parancsnoka, lassan igazat kell adnom a népi mondás bölcsességének. Mert ki az a férfi, aki képes a mindent romba döntő elemek közül a tűzzel csatázni? Ki az, aki a számára ismeretlen emberek megmentéséért a tűzbe megy? Még átvitt értelemben is így mondjuk, ha valaki minden tőle telhetőt megtesz, önként vállalva azt is, hogy esetleg soha nem tér vissza szeretteihez. Ehhez egy igen nagyfokú megszállottság kell – állítja a parancsnok. Amikor ez az érzés kialakul az ifjú kollégában, már tudják a szakma „öregjei”, hogy menthetetlenül tűzoltó marad a lelkében.

Nehéz feldolgoznia a történéseket, soha nem békül meg az értelmetlen halál látványával, például ha felelőtlenül az ágyban dohányzik valaki, és soha nem kel fel utána. Gyakran jól jönne egy pszichológus, aki mentális segítséget nyújtana a tűzoltónak a túllépésre, a felejtésre. Mondani sem szükséges, hogy a pénzszűkös világban nem telik effajta „luxusra”. Marad a stressz, az állandósult készenléti állapot, ami persze nem munkaügyi kategória, de ha az ember éjjel-nappal lelkileg és fizikailag készen áll a bevetésre, az idegrendszer örökre megsínyli azt. A vérbeli tűzoltó még akkor is álmodik az eseményekről, amikor már rég leszerelt. Innen – legalábbis lélekben – soha nem lehet leszerelni…

Ruzsinszki Lászlót is azzal hívták az ismerősei a tűzoltók soraiba, hogy jó a munkaidő beosztása, a 24 órás szolgálatot 48 óra pihenő követi, és ő hódolhat kedvenc hobbijának, a kertészkedésnek. Az 1950. július 6-án Sátoraljaújhelyen, Kurtos Mária és néhai Ruzsinszki László fiaként született ifjú ember akkor még nem gondolta, hogy életre szóló döntést hoz.

A helyi Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd 27 hónapot szolgált a Határőrségnél. Dolgozott a Tiszai Vegyi Kombinátban mint extruderkezelő. Közben levelezőn elvégezte a mezőgazdasági középiskolát is. 1976-ban kötötte össze életét Taskó Ildikóval, aki jelenleg a Tokaj Kereskedőház alkalmazottja. A család adta a nyugodt hátteret a felelősségteljes munka végzéséhez. Házasságukból 1978-ban Beáta, 1984-ben László született. A lánya pedagógus Tiszafüreden, a fia Sárospatakon tanul.

A helyi tűzoltóságnál 1976-ban helyezkedett el. Szép időszakként idézi fel az egykori Német Demokratikus Köztársaságban töltött éveket: ott szerezte meg tűzvédelmi mérnöki diplomáját 1983-ban, német nyelven. A ranglétra különböző fokait bejárta, dolgozott szerparancsnokként, amikor egy tűzoltókocsi parancsnoki feladatait látta el. Volt személyzetis, 1983-tól tűzmegelőzési előadó.

1989–96 között tűzoltó őrnagyi rendfokozatban parancsnokhelyettes, majd 1996. január elsejével őt nevezték ki parancsnoknak, alezredesként 1985-től ebben az épületben látja el a szolgálatot. Visszaidézi az első, újoncként megélt lakástüzeket.

Elmondja, hogy igenis félnek, bizonytalanok egy kicsit a kezdők, s ilyenkor mennyei áldás a tapasztaltak segítsége. Ők mennek a tűzvonalba, folyamatosan adnak munkát a „kicsiknek”: a tevékenység eltereli a figyelmüket a veszélyekről. A parancsnok úgy látja: legalább öt évig nem szabad olyan döntéshelyzetbe engedni a fiatal, még kellő gyakorlattal nem rendelkező tűzoltókat, amely a kollégák életét, biztonságát veszélyeztetné. Ez a felelősség ugyanis nemcsak nyomaszthatja, hanem meggondolatlan lépésre is késztetheti őket. Számítógépes nyelven szólva, itt nincs „replay”, hogy újra lehetne játszani és élni a megtörtént eseményeket.

A működési területük három várost, Sátoraljaújhelyt, Sárospatakot és Pálházát, valamint 42 községet érint. Az illetékességi területük ennél szélesebb, még Cigánd város és összesen 48 település tartozik ide. Ebben a minőségben a tűzvizsgálatokat végzik, a használatba vételi engedélyeket készítik el, és ők látják el a hatósági ellenőrzéseket is. Az emberek általában jogkövetők, de akinek leég a háza, természetesen jobban érzi tetteinek súlyát. Viszont aki csak a tévében látott tüzet, azzal nehezebb megértetni a lehetséges következményeket. Ebben a folyamatban segít a helyszíni bírság, a szabálysértési eljárás vagy az ismételt ellenőrzés a jogszabályok maximális betartásával. Gyakorta azt tapasztalják a kollégák, hogy az embereket elsősorban önmaguktól kell megvédeni.

Ruzsinszki László ma is beleborzong, ha a sárospataki malomtüzet idézi, amelyben 500 mázsa liszt, 500 köbméter fenyőfa és 30 ezer műanyag zsák vált a lángok martalékává. 2001-ben Tűzbiztonságért díjat kapott a megyétől, 2004-ben Szent Flórián Érdemjelet a Belügyminisztériumtól.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése