Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Ifjú Ogár Zoltán
Programigazgató,
Sátoraljaújhely
Fiatal kora ellenére fontos beosztást tölt be ifjú Ogár Zoltán: ő a programigazgató a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Regionális Vállalkozásfejlesztési Központjában Sátoraljaújhelyen. A roppant szimpatikus fiatalember 1974. október 7-én született. Édesapja köztiszteletben álló tüdőgyógyász, az édesanyja gyógytornász, mindketten megbecsült szakemberei a 100. születésnapját ünneplő Városi Kórháznak.
Értelmiségi indíttatása ellenére nehezen döntötte el, mihez is kezdjen az életével. Gondolta, a diploma a minimum a nagybetűs élethez, ezért elvégezte a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán a földrajz–történelem szakot. A katedra, a tantestület, az oktatási intézményi légkör azonban nem nyerte meg a tetszését, ezért 1999-ben a Gazdasági Minisztérium és a Nemzetközi Bankárképző Központ szervezésében a pályázati rendszereket és a forráskombinációkat tanulmányozta. A stúdiumok befejeztével minősített ügyfélszolgálati tanácsadó képesítést szerzett.
A következő esztendő ismét tanulnivalót tartogatott Ogár Zoltán számára. Ezúttal a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium képzésén a térség- és területfejlesztés aktuális és stratégiai kérdéseivel ismerkedett meg. Területfejlesztési szakértő lett. Időközben, ezzel párhuzamosan járt a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karára 1999–2001 között, ahol szintén a terület- és településfejlesztés, valamint az európai uniós, szinte önálló tudományterületnek számító anyaga szerepelt a tantervében.
Amikor átvette a diplomáját, terület- és településfejlesztési menedzser megjelölés állt benne. Ha valaki azt hiszi, Ogár Zoltán befejezte a tanulmányait, téved. A Nemzetközi Bankárképző Központ és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az európai uniós pályázati rendszerekről hirdetett meg egy képzést. A fiatal szakember sikerrel vette a felvételi akadályt, 2004-ben már európai uniós multiplikátor pályázati tanácsadó képesítéssel is rendelkezett.
A Vállalkozásfejlesztési Központban 2002-től tölti be a programigazgatói tisztséget. Elsősorban a vállalkozásfejlesztéssel, a régió- és területmenedzseléssel, valamint a pályázati menedzseléssel foglalkozik. Sátoraljaújhelyhez nemcsak a szlovák és az ukrán határ húzódik kőhajtásnyira, hanem az Európai Unió is közelebb van.
A határ menti városban élénk kereskedelmi, üzleti élet folyik generációk óta, legfeljebb az irányok, a termékek, a szolgáltatások, a szakemberek együttműködése és a turizmus egyes formái változnak. Különösen szép és nagy kihívást rejtő megbízatás 2004. január elseje óta az Ipari Park vezetése. Mint azt Ogár Zoltán elmondja, társadalmi megbízatásban látja el ezt a tevékenységi kört.
Látszólag csak a tanulás töltötte be eddig az életét a programigazgatónak. A kezdeteket idézve azért Ogár Zoltán megjegyzi, hogy amíg kereste a neki megfelelő szakmát, pályát, beosztást, két éven át a Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál angoltolmácsként dolgozott.
Hallgatva és fordítva az amerikai szakemberek beszélgetéseit, előadásait, ő is jobban belelátott az üzleti életbe, megismerte a vállalkozások irányításának, tervezésének, szervezésének sok-sok kérdését. Egyébként is a tolmácsok és a fordítók a megmondhatói, hogy közelebb kerülnek az adott szakterület gondolkodásmódjához, a nép lelkéhez. Nem véletlenül mondják, hogy annyi ember vagy, ahány nyelven beszélsz.
A számítógépes ismeretek nélkül már nem tud létezni egyetlen komoly munkahely sem. Ogár Zoltán még a hírlevélszerkesztés, sőt a televíziós műsorkészítés terén is szerzett tapasztalatokat, jártasságot. Rendszeresen foglalkozik a határon túli kapcsolatfejlesztéssel, nem idegen tőle a magas szintű kommunikáció.
Aktívan részt vesz az általa választott szakterületek társadalmi és civil szervezeti munkáiban. Büszke rá, hogy őt választották meg a Magyarországi Vállalkozási Övezetek Szövetsége alelnökének. Emellett tagja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztők Egyesületének, valamint a Falusi Turizmus megyei szervezetének. A Zempléni Idegenforgalmi Szövetség tagjaként kamatoztatja tudását a térség és a város javára.
Számos publikációban adta közre eddigi tapasztalatait. Írt – sok más téma mellett – a projekttervezésről és a pályázatírásról, vállalkozóknak az európai integrációról.
Ogár Zoltán állította össze a társadalmi viszonyok fejlesztéséről szóló fejezetet a Zempléni Vállalkozási Övezet területfejlesztési programjában. Szakértőként működött közre Füzér község turisztikai megvalósíthatósági tanulmánya készítésében, s ugyancsak a szakértői tevékenységéhez köthető a Magyarországi Vállalkozási Övezetek Szövetségének arculatterve.
Pihenésként szereti nézegetni és gyűjti is a külföldi váltópénzérméket, több mint 110 ország életébe pillanthat be a numizmatika szerelmese.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Marcinkó Ferenc
Dr. Tóthné Wieland Ildikó
Szajkó Gábor
Szabó Sándor
Siska Tamás
Dr. Sarlósi Tibor
Ruzsinszki László
Dr. Ogár Zoltán
Dr. Soós Győző
Dr. Nagy-Bozsoky József
Majorosné Csorba Olga
Dr. Kováts Dániel
Dr. Kovács Lajos
Kovács István
Kormány Pál
Juhász István
Büte Sándor
Botos Attila
Novák Csaba
Majoros László
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése