Büte Sándor

Műszaki tanár,

Sátoraljaújhely

baz_06_152_bute_sandor.jpgTalán megszámolni is lehetetlen, hogy több mint három évtizedes tanári pályafutása alatt munkája eredményeként hány diák tanulta meg a legfontosabb műszaki ismereteket, és tett sikeres szakmai vizsgát. Büte Sándor, a Trefort Ágoston Szakképző Iskola műszaki tanára jövőre szeretne elballagni mostani 11. évfolyamos osztályával, hogy utána jól megérdemelt nyugdíjaséveit tölthesse.

A második világháború utolsó napjaiban, 1945. április 7-én született Jászberényben. Hadifogságba került édesapja csak másfél éves korában láthatta először elsőszülött fiát. Ő egyébként a DIMÁVAG gázfogadó-állomásán dolgozott, édesanyja ugyanott a lőszerüzemben tevékenykedett, később szakács volt. A több szakmával is rendelkező László öccse családjával idestova húsz éve Svédországban él.

Gyermekkorát Sárospatakon töltötte, ahol mindenekelőtt anyai nagymamája portája – a gazdasági udvar, a kert, a nagy csűr – jelentette az önfeledt gyerekkori játékok színhelyét. Nagyobbacska korában – minden tiltás ellenére – gyakran leruccant társaival a Bodrogra, így hamar megtanult úszni. Általános iskolai tanulmányainak színtere a „régi zárda” épülete volt. Különösen a történelmet kedvelte, máig szívesen forgatja a történelmi regényeket. Tanárai közül jó szívvel emlékezik vissza Kuklai Zoltánra, aki alsós tanítóként tett sokat tanítványai tudásszomjának kielégítéséért. Középiskolásként a Rákóczi Ferenc Gimnázium diákja lett, ahol 5+1 oktatási rendszerben az erdész osztályba járt, erdészetből érettségizett. Heti egy napot töltöttek az erdőben, kötelező nyári gyakorlatokon vettek részt, így hamar megszerette a természetet.

Nagymértékben hozzájárult ehhez osztályfőnöke, a biológia szakos Hajdú András, aki a kirándulások fő szervezőjeként előbb a Zemplént, majd a Bükköt barangolta be diákjaival, végül országjáró túrákat is szervezett, ezért már középiskolás korában megismerkedett Magyarország legszebb tájaival. Rendszeresen sportolt: „nem hivatalosan” birkózott, az iskolai csapatot pedig az atlétikai dobószámokban és tornában erősítette. Mindezt oly sikeresen tette, hogy testnevelő pályára készült, ám egy izomszakadás és az abból következő sántítás keresztülhúzta számításait. Érettségi után ezért az ELZETT-ben kitanulta a szerszámkészítő szakmát, majd a Kecskeméti Műszaki-Automatizálási Főiskolára jelentkezett, ahol 1968-ban gépgyártás-technológiai üzemmérnöki diplomát szerzett.

Első munkahelye Nyíregyházán a 110. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet lett, ahol műszaki tárgyakat tanított négy éven keresztül. Időközben letöltötte a kilenc hónapos katonai szolgálatot, Szerencsen kapott határőrkiképzést, majd Aggteleken szolgált.

Több mint három évtizede, 1972-ben került jelenlegi intézményébe, amely akkor a 117. Számú Szakmunkásképző Intézet nevet viselte. Első perctől kezdve osztályfőnök volt – a kezdetekben még párhuzamosan két osztályban is  –, oktatott szerszámkészítőket, géplakatosokat, szerkezetlakatosokat, sőt még cipőfelsőrész-készítőket is. Közben „visszatért a régi álomhoz”: Nyíregyházán a tanárképző főiskolán elvégezte a testnevelő szakot. Tanítványai rendszeresen részt vettek az országos szakmai tanulmányi versenyeken, közülük Fenyvesi Jenő harmadik helyen végzett munka- és környezetvédelemből, míg a szerszámkészítő Maros Ferenc országos 2. helyezett lett.

„Szerencsém is volt – emlékezik vissza Büte Sándor tanár úr –, hisz nem könnyű olyan gyerekeket találni, akik elméletből és gyakorlatból egyaránt ügyesek, ráadásul készek némi többlettanulásra is. Munkám során mindig következetes és szigorú igyekeztem lenni, ha nálam valaki eljutott a záróvizsgáig, akkor sikeresen le is tette, mert a vizsga letételéhez szükséges minimumot mindenkitől mindig szigorúan megköveteltem és megkövetelem ma is.”

Munkájáért Kiváló pedagógus kitüntetést kapott. Tíz éven keresztül szakszervezeti titkár volt, és máig ő készíti az intézmény órarendjét, amely az A hét – B hét verzió miatt embert próbáló feladat.

Első házasságából született lánya ma az USA-ban él, második felesége az Esze Tamás Általános Iskola magyar–orosz–dráma szakos tanára. Az 1982-ben született Sándor fiuk tavaly végzett a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskoláján tanító–német szakon. A két évvel fiatalabb Boglárka ugyanitt tanult, az idén végzett óvodapedagógus szakon.

Büte Sándornak máig hobbija a kirándulás, szó szerint komolyan vette az „Ismerd meg hazádat!” mozgalmat, de megfordult Európa nagyobb részén, sőt eljutott Ázsiába és Törökországba is. Reméli, hogy sikeres életpályája után nyugdíjasként sem fog unatkozni, ezt garantálja a kertes ház, ahol a gyümölcsfákat ápolja, barkácsol (amióta felépült a házuk, szakember nemigen fordult meg náluk!), és süt-főz szinte mindent az édesanyjától tanultak alapján.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése