Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Majoros László
Az InterNetKer Kft. ügyvezető igazgatója,
Sátoraljaújhely
A számítógépek – és a hozzá kapcsolódó technika és technológia – világában rendkívül gyors a fejlődés, a változás, ezért különösen nagy jelentősége van a „gyors reagálásnak”, az előrelátásnak, a stratégiai gondolkodásnak.
Majoros László mindezt elsősorban – korát gondolkodásban megelőző – egykori főnökétől, Megay Oktávtól tanulta. Az előrejutáshoz szükség volt ugyanakkor saját képességeire, állandó tudásvágyára is.
1954. április 18-án született Sátoraljaújhelyen. Ma már nyugdíjas édesapja köztisztviselőként az államigazgatásban dolgozott, járási hivatali elnökként, majd a B.-A.-Z. Megyei Tanács elnökhelyetteseként, rövid ideig elnökeként. Édesanyja az OTP csoportvezetője volt. Húga, Anikó a kereskedelmi szakközépiskola matematika–fizika szakos tanára, férje a Generali-Providenciánál dolgozik, két lányuk van.
Gyermekkorát szülővárosában töltötte, amelyhez ma is ragaszkodik. Az iskolában magaviselet-jegye nem éppen a legjobb volt. Már ekkor kitűnt, hogy saját elgondolásaihoz ragaszkodva, „nem mindig áll be a sorba”.
Elsősorban a technikai tárgyakat kedvelte, így a Kossuth Lajos Gimnázium matematika–fizika tagozatán tanult. Máig jó szívvel gondol vissza osztályfőnökére, Bocsor tanár úrra – valamint történelemtanárára, Győr Annára.
Kitűnő érettségi után Gödöllőn, az agrártudományi egyetem gépészmérnöki karán tanult, ahol sok olyanra megtanították, amit akkor „nem igazán díjazott”, ám az élet később igazolta azok hasznosságát.
Diákként dolgozott: éjszakánként tejet, kenyeret hordott Budapesten, operabérlete volt, tevékeny részese volt az egyetemi klubéletnek és a fotós szakkörnek, egyszóval mozgalmas diákéletet élt.
Tanulmányi ösztöndíjasként a karcsai tsz-ben – már egyetemi nyári gyakorlatait is itt töltötte – kezdett dolgozni. Alulról kezdte, szinte beosztott szerelőként, majd szép lassan araszolni kezdett a ranglétrán, végül elnökhelyettes lett.
Eközben még két újabb diploma megszerzésére is futotta erejéből: előbb mezőgazdasági energiagazdálkodási szakmérnöki, majd számítástechnikai szakközgazdász szakképesítést szerzett. Utóbbit a Közgazdasági Egyetemen. Igazából ekkor ismerkedett meg a számítógépes technikával, a számítástechnika gyakorlati alkalmazásával.
A rendszerváltás idején az általa irányított számítógépes csoportból alakult meg a Dóka-Soft Kft., amely szoftverfejlesztéssel foglalkozott – ekkor nyitották meg első üzletüket Sátoraljaújhelyen. 1993-ban alapított egy bt.-t, amely továbbra is számítástechnikával és lapkiadással foglalkozott. Két év múlva egy kis kitérőt tett az „Amway világába”, ez a direkt marketingtevékenységben való eligazodást segítette elő.
1997-ben hozta létre a ma is működő InterNetKer Kft.-t, amely a számítástechnika mellett az internet és a telekommunikáció irányába nyitott. A cég 12–20 embernek ad munkát, ma már százmilliót meghaladja az árbevételük. 1999-ben kapcsolatba került a Teleház-mozgalommal, ahol elsősorban a civil mozgalom szellemi pezsgése érdekelte.
Az információs írástudás fejlesztésére koncentrálva 2000-ben ECDL nemzetközi vizsgaközpont és az egyik első városi Teleház lettek. Csak 2004-ben több mint 1800 vizsgát bonyolítottak, szinte „éjjel-nappal” működnek immár Sárospatakon is.
Önálló országos internetszolgáltatók, mikrohullámú szolgáltatást is nyújtanak Szerencsen és Újhelyben, és újabban újra foglalkoznak mobil- és vezetékestelefon-szolgáltatással is. A három megyét felölelő Teleház-régió elnöke és tagja az országos szövetségnek.
Elnöke a Zempléni Informatikai Egyesületnek. Négy éve egyfajta távoktatásnak számító önálló tv-műsort készítenek a Zemplén TV-ben. Elősegítik a megváltozott munkaképességűek munkához jutását, számítástechnikai kiállítást és konferenciákat szerveztek.
A jótékonysági céllal létrehozott – a világ nyolcvankilenc országában, több mint hatszázezer embert tömörítő klubhálózat egyikének, a Sárospatak–Zemplén Kiwanis Klubnak elnöke. Baloldali elkötelezettségű, az MSZP sátoraljaújhelyi alapszervezete elnökségének tagja.
Ezerkilencszázkilencvenkilencben feleségével „Csevegő” fantázianéven nyelviskolát indított, ahol a német és angol tanfolyamok mellett nemzetközi nyelvvizsgára készítik fel a hallgatókat.
Majoros László feleségével, Majorosné Csorba Olgával, aki a Kossuth Lajos Gimnázium nyelvtanára, idén ünnepelte ezüstlakodalmát. Két tehetséges gyermekük közül Csilla az ELTE harmadéves japán–angol szakos hallgatója, László pedig Dunaújvárosban műszaki informatikát tanul.
Munkáját egyben hobbijának is tekinti, eddigi életútját érdekesnek érzi, hiszen több váltás után elismert, fejlődő vállalkozást vezet. Cégét tovább fejleszti, tevékenységével szűkebb pátriája fejlődését is elősegíti és reméli, hogy a családi vállalkozást lesz, aki folytatja.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Marcinkó Ferenc
Dr. Tóthné Wieland Ildikó
Szajkó Gábor
Szabó Sándor
Siska Tamás
Dr. Sarlósi Tibor
Ruzsinszki László
Ifjú Ogár Zoltán
Dr. Ogár Zoltán
Dr. Soós Győző
Dr. Nagy-Bozsoky József
Majorosné Csorba Olga
Dr. Kováts Dániel
Dr. Kovács Lajos
Kovács István
Kormány Pál
Juhász István
Büte Sándor
Botos Attila
Novák Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése