Pétervári Csaba

Vezérigazgató,

Sátoraljaújhely

baz_03_170_petervari_csaba.jpgBorsod-Abaúj-Zemplén megyében a legnagyobb munkáltató cégek rangsorában a 10. helyen áll a Herukon Rt., az ország egyik legjelentősebb női konfekciót gyártó cége. Alig több mint egy éve nevezték ki a vállalat vezérigazgatójává Pétervári Csabát, aki 1961. szeptember 30-án született Sátoraljaújhelyen. Édesapja néhány éve halt meg, a mezőgazdaságban dolgozott. Mivel szülei hároméves korában elváltak, a ma is a cégnél dolgozó varrónő édesanyja nevelte egyedüli gyermekként. Hétéves koráig Kemencepatakon nevelkedett a nagyszülőknél, nagyapja az erdészetnél dolgozott.

Általános iskolai tanulmányait Sátoraljaújhelyen az Esze Tamás Általános Iskolában folytatta, ott nagyon jól érezte magát, különösen Fedorkó Imréné osztályfőnök lopta be magát a szívébe. A középiskolát a Kossuth-gimnázium fizika tagozata jelentette, ahol az első években kifejezetten gyengén tanult, de elsősorban Bocsor István osztályfőnök jóvoltából a jeles eredményig küzdötte fel magát. Neki köszönheti, hogy megtanult tanulni és gondolkodni. Elsősorban a matematikát és a fizikát kedvelte, de testnevelésből is jeleskedett, különösen kosárlabdában tűnt ki. Ehhez a sporthoz hobbi szinten máig hűséges maradt. Atlétikában harmadikos korában a 400 méteres síkfutásban megyei harmadik volt, és négy éven keresztül az NB II-ben kosárlabdázott is.

1980-ban a sikeres érettségi után Miskolcra, a műszaki egyetemre felvételizett, ahol két sikeresen elvégzett év után – szűkebb környezetében és az egyetemen nem kis döbbenetet okozva – rájött, hogy ez nem az ő világa. Bár az egyetem nem akarta kiadni, mégiscsak átment a Könnyűipari Műszaki Főiskolára, Budapestre, ahol a ruhaipari szakot két év alatt el is végezte.

1984-ben kezdett a Hegyaljai Ruhaipari Szövetkezetnél, a mai Herukon jogelődjénél, üzemvezetőként a központi üzemben a termelést irányította. Közben másfél évig a hazát is szolgálta, Kiskőrösön és Aszódon katonáskodott. Még a katonai szolgálat idején felvételizett a közgazdasági egyetemre, levelező tagozaton végzett a kereskedelmi szakon 1990-ben. Közben néhány hónapra átkerült a technológiai osztályra, majd az rt. átalakulásáig műszaki vezetőhelyettes lett, végül 1991-ben kinevezték termelési igazgatónak. Több mint fél évtizedig dolgozott ebben a beosztásban, aztán pár évre belekóstolt a kereskedelem, marketing, reklám világába.

Elődje nyugdíjba vonulása után, 2001 májusában nevezték ki a belföldi magántulajdonban lévő cég vezérigazgatójává. A fennállásának 50. évfordulóját tavaly ünneplő vállalat női felsőruházatot gyárt, ezen a területen Magyarország egyik legnagyobb cége.

A rendszerváltás idején komoly dilemmát okozott nekik a kérdés, vonjanak-e be külföldi tőkét a működéshez? Végül is erre nem került sor, és az élet igazolta ennek a döntésnek a helyességét. Az évente több mint egymilliárdos forgalmat lebonyolító társaság 400000 darab terméket állít elő, melyekkel eljutnak a világ szinte minden szegletébe, de legjelentősebb vevőiknek Olaszország, Franciaország és Anglia számít. A tevékenységük teljes egészében bérmunka, keményen dolgoznak azon, hogy saját terméket adhassanak el, ehhez viszont sok-sok tőkére van szükség. Három vidéki telephellyel rendelkeznek a Bodrogközben, leányvállalatuk működik Szlovákiában és a 740 állandó dolgozójuk mellett alvállalkozóként még további 700–800 embernek adnak megélhetési lehetőséget.

– Szerencsés alkatom van – mondja a vezérigazgató úr –, sok mindenben szerencsém volt az életben. Nagyon sokat köszönhetek Bocsor tanár úrnak és Densz Gézának a piarista templom plébánosának, aki hittan órán általános műveltséget adott, gondolkodni tanított, és megszerettette velünk az olvasást. A sikerhez kellett az is, hogy valamilyen szinten alapos vagyok, végiggondolom a dolgokat, és felkészülök, amennyire ez lehetséges. Mindig is szerettem volna bizonyítani, elsősorban magamnak.

Ez így van máig is, hisz mindenki a tetteivel, munkájával bizonyít! Pétervári Csaba a politikától mindig távol tartotta magát, ám szívesen vett részt mindenféle közösségi rendezvényen. Múltjából következően másfél évig tanított gyerekeket kosárlabdázni, és ma is a sátoraljaújhelyi kosárlabda szakosztály elnökségi tagja.

Sikeres cégvezetői tevékenységének fontos feltétele az a kiegyensúlyozott, nyugodt családi háttér, amelyet a feleség, Palicz Márta, biztosít, akivel ’84-ben kötöttek házasságot. Ő szakmáját tekintve kertészmérnök, ma a mezőgazdasági szakközépiskolában kémiát tanít. Házasságukból két gyermek született: Csaba 14, Mátyás 12 éves. Mindketten nagyon jól tanulnak, sportolnak, síelésben elmaradhatatlan résztvevői az országos versenyeknek. Péterházi Csabát szabadidejében elsősorban a sport érdekli, 34 évesen tanult meg síelni, ami a téli kikapcsolódást jelenti. Egyébként egy baráti társasággal hetente kétszer kosaraznak immár négy-öt éve, innen még orvosi igazolással sem lehet hiányozni.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése